Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-01 / 35. szám
557 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 558 mórit rabságából. Mivel a vallás élőfáját megtisztította sok fattyu hajtástól. Mivel az idők folyamában előrehaladó tudománynyal és műveltséggel összeegyezteti a vallásos eszméket. Mivel lehetővé teszi reánk nézve az egységes világ uézlet alkotását. Hanem úgy látszik, a haladásról való felfogásunk kissé különböző. A miket Rácz ur beszél, a mi (az én és még nem tudom kiknek) az orthodoxiájárúl, mulékony járulékokkal tele aggatott, feltüzelt íanta/.iák által kifestett keresztyénségünkről, eléggé tájékoztatnak minket, hogy milyen természetű az ő haladása. A modern theologia egyik apostolától Lángtól azt olvashatjuk dogmatikája 161, 1.: „Jézus és az apostolok szavainak, a mint az uj testamentum könyveiben fel vannak jegyezve, az egyházra nézve az a jelentősége, hogy bármily hasonlíthatatlanul különböző az egyes részletek becse, mégis a kemztyénség vallási elvét a közvetlenség és eredetiség oly erejével c.dják vissza, a milyen csak az uj vallások alapításánál és úttörő korszakokban lehetséges, a mi által azok minden későbbi nemzedékre nézve a vallásos megiíjodás forrásai lesznek“. Rácz urnái már ebből igen sok részlet czafrang lett. Persze az is haladás. Csakhogy nem kívánatos. Megvallom, nincs okom szégyenleni: valaha én is jártam ezen az utón. De ma már belátom, hogy a kér. vallás nem egyszerű történelmi kérdés. Belátom, hogy igen gyarló, csak névleges kérész* tyénség az, a mely azzal segít magán, ha valami nem tetszik neki a szentirásban: „nem hiteles okmány“ — „későbbi korból származik“ „interpolation S a mit az ev. itt ott kíván tőlünk, kész rá a felelet: „ah, az már asketismus .lenne“. Én a haladást nem a szentirás leszerelésében találom. Én abba helyezem, hogy legyen az emberríség fokonként jobb és bölcsebb. A haladásnak két iránya van, melyeknek összhangban kell lenniük. Egyik irány az elme, a másik a szív művelődése. Elménket a tudomány műveli — a mint jobban és jobban ismerjük meg a természetet és a világot. Szivünket pedig az evangeliom. Az embert a tudomány nem teszi jobbá és kegyesebbé. Hanem csak a Krisztus isteni kenyelme, az evangeliom megszentelő ereje. Az az igazi haladás, ha elménk mind előbbre jut az igazságnak keresése és ismeretében, szivünkre nézve pedig mind közelebb jutunk isteni példányképünkhöz, Krisztushoz. Ez pedig csak úgy sikerül, ha a keresztyénséget komolyan vesszük. Ha nem a felszínen lavírozunk ha a szent Írást nem felületesen, nem ellenszenvesen forgatjuk (ha ugyan kezünkbe vesszük); hanem igyekezünk annak szellemébe, mélyébe behatolni. Igen, kedves Eácz ur, én nem féltem a keresztyén vallást sem a tudománytól, sem a tudósoktól.. De örülni sem tudok az olyan nyilatkozatoknak, mint a milyeneket öu bírálatában hangoztatott. A melyek kellő magyarázat nélkül az úgyis elharapózott hitetlenséget táplálják csudán. És sajnálom egyházamat. Miért kellene annak felbomlasztását munkálni, holott hivatását még nem tölté be hazánkban, holott alapját, a Jézus tanítását, a modern tudomány nem csak meg nem dönti — sőt megerősíti. Mi lesz szegény egyházunkból, ha sok olyan lelkészünk ta , Iái lenni, a kik a lelkekkel nem törődnek. A kik olyan „ha akarom hiszem, ha akarom nem“ theologiát követnek. Hogy tudnak azok majd lelkesülni, munkálódni, fáradni egyházunkért, embertársaik üdvére, Isten dicsőségére? Ha például egy ifjú theologusnak kételye támadna Jézus személyét illetőleg, a ki hitünknek fundamentoma, vájjon hogyan nyugtatná meg, hogyan szilárdítaná meg ön? Vájjon megmondaná e ön neki, hogy Jézus igenis utalt, he nem is csudás születésére, de magasabb természetére és feltámadására, nem csupán a nem hiteles IV. ev. bán, hanem a synoptikusokban is; Máté 11. 27. — 21. 24—27; 22. 42—44. Máté 12. 40; 16. 21; 17. 9. Márk. 8. 31; Lukács 9. 32 etc. Most is azzal az óhajtással végzem válaszom, hogy vajha kegyed is eljutna Krisztus helyes ismeretére; ismerné meg önmagán Krisztus evangeliomának éltető és megszentelő kegyelmét. S használná tehetségeit egyházunk és vallásunk építésére. Ez a legáldottabb munka. Minden más földi dolog hiúság és hiábavalóság. Isten velünk! Cs. L. EGYHÁZI ELET.. Levél a szerkesztőhöz. Különös Cultur hirdetményről kívánom tisztelettel értesíteni. Csoknyában, egészben ev. ref. hitközségben, a községi körjegyzőség dobszó mellett folyó auguszt. 20-án I. István király ünnepnapjára teljes munkaszftnettel megtartandó ünnepelést hírdettetett ki szigorú 100 [frt_büntetéssel, ha valaki az napon közmunkával foglalkoznék. Mivel ezen dobszóval kihirdetett teljes munkasztinetes ünneplés eddig még nálunk szokásban nem volt, —felette megháboritotta s csaknem zavargásba hozta községünket. Jöttek mentek hozzám mint Lelkészhez, elöljáró s közemberek is, kérdezősködni: tudok-é azon dobszóval kihirdetett munkaszünetes István kir. napi ünnep parancsolt megtartásáról? Miután én, mint Lelkész az ünnep megtartására sem a polgári sem egyházi hatóságoktól semmi rendeletet nem vettem; —azt feleltem a tűnődő feleknek: hogy a r. kath. felekezetnek az a nap vallásos ünnepe, — a Hazának pedig nemzeti ünnepe, mely a Törvénykönyvben szerepel. Ha már szól róla a Törvény,— jó lenne azt is meghatározni: — hogy miképen tartassék, s az ünneplést ki s minő hivatalnok tartazik vezetni és abban szerepelni^ Az eféle jelenségekkel épen nem eszközölhetünk népünk között békét, lelkinyugalmat, — és a gyűlöletes Culturharezot inkább még terjesztjük, — főleg ily szeszélyes időjárás folytán, mikor a kenyeret termesztő földmíves népnek úgy kell lopkodni az időt arra, hogy termékét jó idővel elesépeitethesse. Vannak közös vallásos ünnepek, melyeknek megünneplésére jó előre készülnek és készíttetnek is. Jaj d-e. ezen vall. ünneplés valódi buzgó megtartására a polgári
