Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-11 / 32. szám
501 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 502 ismert természeti törvényekkel és így nem tartoznak a lehetőség körébe. Másik várakozásom a czim után indulva, ez volt: „ha a lélek működése a testhez van kötve, a halál pedig az egyedi életnek megszűnése, az egyedi lélek további életéről se lehet szó“. Nosza nekem esik ezért Csizmadia úr — s tart nagy leczkét a materialismus téves és tarthatatlan voltáról. Sajnálom, de Csizmadia ur nyitott ajtót dönget: én époly kevéssé vagyok materialista, mint Ő, a mint erről a Sárospataki Lapok múlt évi 38, 41, 42, 43, 50, 51. számaiban megjelent „A mai psychologia álláspontja“ czimü értekezésem bizonyltja. Hanem épen azért, mert a psychologiát eléggé közelről ismerem, tudom azt, hogy minden lelki functiót megfelelő testi functío kísér, hogy a lélek élete és működése megfelelő testi élet és működés nélkül a mai tudomány szerint elképzelhetetlen (a miből peisze azért világért sem következik, hogy tehát az előbbi az utóbbi eredménye, hogy közöttük causalitasi viszony áll fenn, vagy a mint Csizmadia ur idézi, hogy a lélek csak az agy működése, a gondolat csak az agy váladéka;; igaz ugyan, hogy a mai tudomány physiologiai álláspontról még nem képes a léleknek minden functióját megérteni (ide is illik az, a mit fentebb mondottunk a csodálatosról), de azt tudjuk, hogy a test és lélek elválhatatlan kapcsolatban áll egymással, hogy utóbbi csak az előbbivel kapcsolatban functionál. Ebből aztán a legkövetkezetesebben foly az az állítás, hogy az egyedi élet megszűnése, a test felbomlása után az egyedi lélek további életéről se lehet szó. S ezt nem valami materialista tudós, a tudománynak uem is valami dilettánsa állitja, mint Csizmadia ur hiszi, hanem — mint fentnevezett értekezésemben idézem — Wundt V., az európai continens legnagyobb psychologusa. Hogy ő nem materialista, arról Ethikájából meggyőződhetik Csizmadia ur; hogy nem dilettáns, annak bizonyítását talán el fogja engedni Csizmadia ur. Azonban Wundt ezzel korántsem tagadja a lélek halhatatlanságát, ellenkezőleg igy nyilatkozik: „A szellemi tovább létezést — egészen általános értelemben véve, — vagyis a szellemi fejlődés folytatását minden bármikor és bárhol elért határon túl a philosophia követeli. E nélkül a szellemi vílágtartalom minden jelentőségét elveszítené. E bölcsészeti czélgondolat szülte a halhatatlanság! eszmét“. fWundt, Vorlesungen über die Menschen und Thierseele II. Aufl. 1892. S. 478-9.). Nem tudom, Csizmadia úr többet tud-e a jövő élet felől, mint Wundt? ha igen, legyen kegyes engem s a világot azzal megismertetni; ha nem. ha ez nála is csak sejtés, hit tárgya, akkor az övé mellett a Wundt hite és sejtése époly jogosult. A tudományban csak egy lehet az igazság (bár emberi gyarlóságunk a teljes igazságnak legtöbbször alatta áll), „hit terén minden becsületes sejdités és reménykedés igaz és jogos. Olyat is említ Csizmadia úr, hogy „azok tagadják a lélek halhatatlanságát, a kiknek okuk van félni a jövő élettől.“ Mit ért ez alatt Csizmadia úr? talán azt, hogy a jövő élet valami nagy ítélet lesz jutalmazással és büntetéssel? En megvallom, nem ilyen érzékinek képzelem azt, nem ily érzéki, földi indokból vágyom arra. Hát vájjon miért kellene ott valakinek megjutalmaztatnia? Miután az érdem (Kossuth szerint) ott kezdődik, hol a kötelesség végződik, vájjon lehet-e ember, a ki Isten előtt érdemekkel dicsekedhetik? a Római katli. felfogás szerint még felesleges érdemeket is lehet szerezni, de protestáns állásponton, hol azt tartjuk, hogy Isten kegyelméből élünk s üdvözüüiuk: lehet-e jutalmazásról szó? S mi értelme volna a büntetésnek Isten, az irgalmas és szerető atya részéről? mindnyájan méltatlanok vagyunk, de hát épen azért hiszünk Isten végére mehetetlen kegyelmében! Az én örök életbe vetett hitem tehát nem ezeken alapszik, hanem az szükséges következtetés az én szellemi életemből; reményem az iránt azon alapszik, hogy Isten el is végezi azt, amit bennem elkezdett! Rágalmazással vádol Csizmadia ur, a miért én azt is vártam Drummond müvétől, hogy a szabad akarat problémáját is fel fogja vetni és tárgyalni művében. Hol ebben a rágalmazás, nem értem! Megtámad az evolutio-tan fejtegetésére vonatkozó hiedelmem miatt is Csizmadia ur. Tudjuk, hogy ma különösen Herbert Spencer elmélete alapján, a phisikai világ kifejlődésére az evolutio-tan uralkodik .mint a legészszerübb, á tényekkel, a tudományos felfedezésekkel leginkább megegyező elmélet, mely leginkább képes előttünk megérthetővé tenni a természeti világot. Már föntebb említettem, hogy a mai tudomány, — bár elismeri, lépten-nyomon tapasztalja a csodálatost, relytélyest, de a csodát,, a természeti tünemények megszeghetetleu törvényszerűségének áttörését el nem ismerheti, azt a való világból a rajongás és phantasija birodalmába száműzi. A mai tudomány tehát a természeti világ, abban a növényi és állati élet előállását, a legelső kezdettől kiindulólag — e mai legmagasabb fejlettségre jutásig mind természetes utón, természeti elvek alapján, minden magasabb természetfölötti beavatkozás kizárásával magyarázza. De ugyanigy akarja megérteni a szellemi élet kifejlődését is. Ezzel koránt sem elimiuálja Istent a világból és történelemből, mint Csizmadia ur hiszi, koránt sem teszi árnyékkirálylyá; Isten benne van a természetben, benne van mindnyájunk kebelében, intézi a világok sorát. Isten az, aki az érzéki világban, mint megszeghetetleu rend, absolut törvényszerűség él és működik; a természeti összefüggés nem egyéb, mint a természetben működő eszes, czéltudatos világrend, nem egyéb, mint Istennek rendje, Istennek élete a természetben. Minden élet a természetben, a világban Istenből áramlik ki, mint szerzőjéből. Nekünk nem szabad a természetes, törvényszerű történést és az isteni működést egymással ellentétbe állítanunk: mindkettő alapjában véve egy és ugyanaz. Teljes egyjelentésü, ha én azt mondom: Isten vihart hoz a határra, vagy: a természeti törvényeknél fogva vihar vonul a határra. A mi viszont azt teszi: Isten törvényben működik, a törvény az ő akarata, a törvényszerű történés az ö cselekvése. Ha a természeti ősszeluggést, mint isteni világrendet, Istenre vonatkoztatjuk mint szerzőre, mint mindenütt ható causalitasra, úgy hogy a természet élete Istentől jövő életnek tekintetik, ebben úgy 32*
