Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-04 / 31. szám

49 r

DŰNANTŰLI PROTESTÁNS LAP

499

sédekhez, a melyeknek czélokat és tendentiájokat könynyü kitalálni^ — tartozik a rozsnyói is. — Itt volt már régebben egy püspök gr. Andrássy, a kit ő Felsége letett, mivel a királyi parancsolatoknak magát fanatikus módon ellenük szegezte. A mostani püspök gr. Esterházy egy emberséges, s másokat megelőző ur, a ki az evangélikusokkal barátságosan bánik: de mind e mellett is egy buzgó prozelitus csináló; a mi ám legyen úgy. mert valameddig a térítések pénzzel és szép szavakkal, nem pedig hajdúk által történnek, azokat addig elnézhetjük. A püspök gr. Eszterházy mind ezen ő embersége mellett is sokat tett olyat, — talán az ő akaratja ellen, a mi minket a legsötétebb időkbe vet vissza. Ezen következő eset megérdemli, hogy emlékezete megmaradjon.

Petrik György szent-királyi földes úr, Gömör megyében katholikus. miután a temető hely betelletr, a faluuak egy ujj temető helyet adott, és mivel ebben a faluban századoktól fogva összetemetkeztek a katholikusok az evangélikusokkal: tehát az ujj temető helyre nézve is az a rendelés tétetett. Ez nem tetszett a plebánus urnák, a ki Petrik urat azért megszólította, hogy hogyan engedheti ő meg azt, hogy az eretnekek az igazán hivőkkel, egy megszenteltetett földbe temetkezzenek? A megvilágosodott catholikus úrtól a csendességre iga/áltatván, a pap panaszt tett ellene a püspöknél gr. Esterházinál. A püspök egy levelet irt Petrik úrnak, a melyben a többek között ez van mondja: „hogy a kegyes király és ő az evangélikusokat eltűrik, vagy megszenvedik (clementissimus Rex tolerat evangelikos et ego\ hogy az ember a pokolba megy, ha azt hiszi, hogy más vallásban idvezülliet valaki, a katholika valláson kívül, hogy a protestánsok temetése nem szenteltethetik meg, mivel az ő vallásokat a Jézus Krisztus megátkozta; hogy a protestánsokhoz való gzeretetet az által lehet megmutatni, ha az ő kedvekért veszettül nem politizálunk, ha az ember nem szóval hanem cselekedettel téríti, mert el kell nekik kárliozni, ha a protestantismusban halnak meg, és hogy ennek következtében a temető helyét fel kell osztani, és meg kell tisztítani“.

Petrik úr erre január ‘25. 1819. a püspöknek egy szemes, és megtagadó feleletet adott, és azt kérte, hogy midőn ebben a temetőben már több holt testek összekeverve volnának eltemetve, a püspök kívánsága pedig a vallási törvény értelmének ellene volna, a püspök attól álljon el. Midőn pedig meghallotta, hogy a püspök, a káptalan, és a plébanus ellene készülnek: tehát 1819. Julius 6 án egy instantját adott Gömör vármegyéhez, és előadván az esetet, oltalomért könyörgött a várandó megtámadtatás ellen,

Gömör vármegye egy az országban levő legliberalisabbak közül. Más vármegyében egy ilyen a püspök ellen való instantia fel se vétetett volna. A vármegye Julius 8-án, egy hosszú Írást bocsátott a püspökhöz, a melyben a szent írásból és az ország törvényeiből megmutatta neki a tévelyedését; és arra kérte, hogy józanabbal gondokozzék. A vármegye írása hosszasan felfejtegetve előadja azt, hogy az evangélikusokat nem úgy

kell nézni, mint toleráltattakat, hanem mint constítutionaliter be-vetteket; hogy ha a Bécsi és Linczi békesség kötések, a melyek világosan az evangélikusok mellett szóllanak, a koronázási esküvés, a diplomák, a törvények, üldözés szomjnhozásból eltekerteihetnek, és semmivé tétethetnek, úgy semmi sem találtathatok a magyár nonstitutióban, a mit éppen úgy el ne iehetue csavarni, és sémmivé ne lehetne, tenni.

Hogy az egyedül idvezitő hitet, azon rettenetes kiterjedésben nem lehet állítani, mivel, hogy ez az elmúlt időknek minden iszonyuságaira elvinne, hogy a katholika eklézsia sokkal méltóságosabb, mintsem hogy magát erőszakos módokkal, és ellenséges eszközökkel való élés által, magát méltóságából kivetkőztesse, — hogy ennek következtében a vármegye kéri a püspököt, hogy az ő setét tanácsadóit igazittsa el magától és az övéinél méltóbb princzipiumokat kövessen.

A püspök erre egy Írásban felelt, a melyről nem lehet tudni, hogy tulajdonképeu mi az. Mert az sem nem levél, sem nem protestatio, sem a közönséges aktáknak semmi nemére nem tartozik, az igy szóll: „Nemes vármegye! Mi László (?!) isten kegyelméből rozsnyói püspök, megállapítjuk azt, a mit a mi fiunknak Petiik Györgynek, a mi püspöki hatalmunknak teljességéből irtunk; és mint hogy az egyáltaljában nem tartozik a nemes vármegye ítélete alá; tehát mi ez/el annak megsértő Írását megsemmisirjük. Költ a mi püspöki városunkban Rozsnyón, szept. 9. 1819“.

Ezen írásnak a vármegye gyűlésen való felolvastatásakor megoszlottak a vélekedések; a magyarországi klérus mindenhatóságának még volt láttatja. Némelyek ugyan azt akarták, hogy ezen irás tépessen szélyel, és úgy küldessen vissza a püspöknek: mások, hogy fiskális processussal kell érdekelni; mások, hogy’a dolgot ő Felsége eleibe kell terjeszteni. Végtére mégis a klérus pártján levők győztek, és semmi más nem történt, mint az, hogy egy végzést, Determinatiot készítettek, a melyben megmondják a püspöknek, hogy ő neki milyen nagyon nincs igazsága, hogy ő neki azt keresztyéni szeretetből most az egyszer elnézik, és reményük, hogy hasonló dolog jövendőben nem fog történni. A püspök győzött, mert magára a dologra nézve a magyarországi dikasteriumtól egy intimatumot munkálkodott ki, mely a temetőnek elosztását parancsolja.

A magyarországi klérus felfuvalkodott vakmerőségének másik jele a következő. Minekelőtte Pirker szepesre jött, szepesi kanonok Udráuszky, mint a seminarium tanítója, Luthernek eszelőségéről közönséges leczkéket tartott. Ezen praelectiokra már régen készült, de azokat csak akkor tette kö/.ünségesekké, a meiylyel ó még most is dicsekszik. Mind ez ideig még meg nem biintettetett érte,, sőt talán még meg sem szóllittatott. Ezen fanatikus kanonok úr megérdemli tulajdonképpen, hogy kinevettessék, és szánakozzanak rajta, ha által nem látja, hogy az által a maga eklézsiája ellen beszél legtöbbet, — mert ha Luther eszelős volt, egy szegény barát lettére fél Európát a pápai széknek uralkodása alól elvonta: úgy bizony