Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-04 / 31. szám

485 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 486 melyre helyezi a keresztyénség a fősulyt; ezért azután a történelem keresztyén megítélése egészen más mint a so­­cialista, 4. a socialismus ellenkezésben van a keresztyén­­séggel az individualitás jogának megtagadásánál fogva. Krisztus az embereket Isten fiainak szabadságára hívta el, s a történelem minden szabadságra czélzó reformja az ő szelleme által jött létre; a mire azonban a socialismus czéloz, az ennek a szelleminek egészen ellentéte, a leg­­reactionaríusabb fajta ellen reformatio. A mi a socialis­­musban erkölcsileg értékes elem van, az meg van a ke­­resztyénségben is, csakhogy sokkal tisztábban és mélyebb alappal; a mi meg tisztán a socialismus sajátja, t. i. igaz­­talansággal párosult s társadalmi romlásra vezető gazdá­­szati reformtörekvése, az a keresztyénségre nézve telje­sen idegen. Az igazságnak még csak látszatával sem ál­­állithatni, hogy a keresztyénség a magán tulajdon jog­talan voltát tanította, avag}' a birtok egyenlőtlenségének megszüntetését ajánlotta. A socialista tévedések közül egyet sem lehet a keresztyénségre ráfogni vagy annak nevével szépitgetni. Végül áttér Flint az egyház társadalmi missiójára, s ide vonatkozólag egypár olyan űjmutatást ad, hogy még a mi mostani viszonyaink között is igen megszívle­lendőknek látszanak. Az egyház missiója, mondja találóan, kiegészítése s folytatása Krisztus azon küldetésének, hogy egyeseknek és társadalomnak üdvöt, megszentelődést sze­rezzen; nemcsak hogy minden embert helyre állítson a Krisztusban, hanem hogy az emberiséget új teremtményuyé is alakítsa a Krisztusban. Ezért az egyház tanát és mű­ködését minden időben az akkori társadalom törekvései és szükségleteihez alkalmazta; nem kevéssé, hanem talán nagyon is mélyen belebocsátkozott a napi kérdésekbe. Ez a veszedelem ma megint fenyegetővé vált. Azon élénk érdeklődésnél fogva, melyet a socialista kérdések átalá- Tban keltenek, könyen megtörténhetik, hogy némelyik lel­­késztársuuk oly kiterjedésben foglalkozik vele, a mely több kárt tesz, mint hasznot. Az a lelkész, ki hivatottnak érzi magát arra,hogy a társadalmi s ipari problémákra vonat­kozó nézeteit fejtegesse, könnyen találhat erre alkalmat egyszerű polgári minőségében; csak mint Isten igéjének szolgája s az egyháznak jogos képviselője ne tegye azt soha. Mert hát az evangyéliomban nincs meg ezeknek a problémáknak a megoldása. Aki az ellenkezőt állítja, az az evangyéliom részére olyasmit követel, ami csak annak discredits!ására vezethet. Ellenben csakugyan jelent ki oly elveket s tüntet elő olyan szellemi mozgató erőket, a melyeknek a társadalmi jólétre, s a társadalmi problémák megoldásában megvan a maguk jelentősége. Az evangye­­liom hirdetése a társadalomra annál üdvösebb, minél tisztábban ismerteti meg ezen elveket s hozza működésbe ezen mozgató erőket. Az a hitszónok, a kiben nincs meg az evangyéliom hirdetésében való ezen hit, s a kinek becsvágyát az kielégíteni nem tudja, csak azt árulja el, hogy nem bir az evangyéliom és hivatala értékének tu­datával, és ha bele bocsátkozik a socialis problémák di­rect megvitatásába s versenyez a politikus és nemzetgaz­­dász szakemberekkel, lapszerkesztőkkel és másokkal, a kiknek e téren való tapasztaltságuk és ismeretük nagyobb, mint neki : akkor igen botorul cselekszik. Leszál arról a kedvező magaslatról, a melyen van csak igazán ereje s a melyen megmaradva működhetik csak együtt a társa­dalom megjobbitásán minden osztálylyal és minden egyes­sel, sokkal alantabbi s bizonytalan alapra helyezkedik, a hol körülette minden egy nagy küzdelem, s a hol gyen­gébb és tehetetlenebb, mint bárki más. A szószék hatalmát 8. társadalom jólétére bizonyára nem növelik, hanem csök­kentik azok a prédikátorok, a kik az evangeliom hirdeté­sében nyilvánuló specialis feladatukat felcserélik socia­lis kérdésekre vonatkozó puszta előadásokkal s igy socia­lis agitátorokká, politikusokká, és journalistákká lesznek, a kikből pedig már amúgy is van elég az országban. Ez nem azt teszi, hogy az igehirdető beszédében egyátalán nem érinthet socialis kérdéseket. Csak annyit akar ez mondani, hogy a midőn ezt teszi, mindenkor az evangyé­­liomuak a társadalomra vonatkozó nagy tényeit és igaz­ságait tartsa szem előtt és hallgatói elé; hogy az alkal­mazásban soha se terjeszkedjék ki annyira, hogy e miatt a nagy elvek egészen a látkörön kívül maradjanak; hogy soha ne feledje, hogy neki mint keresztyén prédikátornak csak annyiban hivatása s joga beszélni az ily dolgokról, a menyiben azok a Krisztustól való megvilágittatásban szemlélhetők. Hiszen az evangyéliomi elveknek át kell hatniok s körül ölelniök az egész emberi életet, a prédi­kátornak tehát nem szabad emberi tekintélyre s előítéle­tekre való tekintetből megengedni, hogy ezen elveknek összeségiikben az emberi életre való alkalmazásában kor­­látoztassék. E tekintetben csak egy korláta lehet, t. L maga a keresztyén lélek, a bölcseségnek, igazságnak és szeretetnek lelke, mely megtanítja arra, hogy mikor be­széljen, mikor hallgasson, meddig mehet s hol kell meg­állnia. Az egyháznak vonakodnia kell a világ hatalmassá­gaival való minden üdvtelen szövetkezéstől. Egyik osz­tálynak se hízelegjen, egynek se akarjon patronma lenni, egyiket se használja fel czéljaira; pártatlanul, érdekte­lenül keresse mindenek javát, mindeneknek hirdesse az isteniévangyéliomot bátran, szerényen, egyszerűen, komo­lyan, köuyöt ülettel és szeretettel. A milyen egyszerűnek látszik ez a kötelesség, ép oly nehéz annak betöltése. Az egyháznak igen kevés érdekeieden barátja van, vagy ta­lán egy sincs. Minden politikai párt arra törekedik, hogy az egyház védéséből vagy támadásából löbbé-kevesbé po­litikai tőkét csinálhasson. Mindegyik osztály, a kapitális­­ták csak úgy mint a munkások, azt várja, hogy az egy­ház az ő kü’önös érdekeiket mozdítsa elő s előítéleteiket ne zavarja. Alig tudja elég határozottan megértetni, hogy valamelyik osztálynak használandó, nem lehet ennek vagy annak az osztálynak az egyháza, hanem az élő Isten egyháza tartozik lenni, a ki előtt niucsen semmi személy válogatás, a ki mindenkinek egyformán javát akarja. A kis iparos-osztály nagy része azért idegenült el az egy­háztól, mert azon véleményben van, hogy befolyását a gazdagabb osztályok előnyére használta fel, hogy szövet­séges társa a Capitalismusnak. Es csakugyan el kell is-30*

Next

/
Thumbnails
Contents