Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
43 DÚNANTŰLI PROTESTÁNS LAP 44 hogy az egykor oly gazdag és viruló veszprémi reform, egyházmegye gyülekezetei a természeti csapások súlya alatt összeroskadnak: megtörték testi erejét, — s ö valóban úgy esett el, zászlóval kezében, mint akappelihős, szivén találva ; mert szive az egyházainak szomorú sorsa feletti aggodalomban és az ezekért való őszinte harczban szakadott meg. Családi életét Isten négy élő gyermekkel áldotta meg, kiket gondosan nevelt. Dezső, berhidai körjegyző, Sándor, budapesti vasúti tisztviselő, Janka és Szeréna hajadonok s bús özvegye Sipos Johanna őrzik kegyelettel áldott emlékezetét. Jó Istenünk ! Jutalmazd meg azt a sok jót, szépet és hasznosat, mit a megboldogult, áldás teljes élete folyamán családja, hivei és embertársai között szétárasztott, Add, hogy le'kesitsen minket az ő nemes példája, tartson össze szeretete, buzdítson soha nem lankadó áldozatkészsége és önzetlensége. Add, hogy legyen áldás hamvain; legyen könnyű felette a hant, mely a család, az egyházi és polgári község, a tiszttársak és barátok könnyeitől ázott. Oh irgalom Istene! küldj mennyei vigaszt mély bánatba merült özvegyének, gyermekeinek, rokonainak, tiszttársainak. Adj erőt mindnyájunknak a fájdalmak között, vigasztald meg a gyülekezetét, mely a boldogultban igazi lelki atyját siratja. Add, hogy béke és egyetértés honoljanak ennek kebelében, hogy az oly dicső és „oly boldog legyen, miat azt megdicsőült lelkészük szelleme óhajtotta. Amen. Demjén Márton. veszprémi'reform. lelkész. TÁRCZA. Ä LEGATIO. Két diák megy Bakosfára, Elég ut az épen mára. Ott gyűjtenek egy kis segélyt: Főlegátus, meg a segéd. Bakosfa jó legátió Csakhogy biz' az kemény dió, — Feltöri csak a tizedik, Hanem akkor jól fizetik, A haszon itt, többször nem dús; Mert hamis a requirendus . . . A legátus ha megy elül: O meg hátul kimenekül. Most ezek is azt vitatják: Mint foghatnák meg a nagyjátft! Csináltak is hadi tervet, E két vitéz igy tán nyelhet. Oda érnek, kipihennek, Kurizálnak a szép nemnek, — Otthon aztán megnagyitva: Hősköltemény szivök titka. Pi edikál már a legátus, Az a kérdés, lesz-e rá tus? . . Kevés pénzért sok szent igét Nem kívánhat egy kis vidék! No, most, requirálni mennek Szivdobogva látnak ennek. Kis legátus ront előre, Nagy: a hátsó ajtó őre. Requirendus amazt látja . . . S csak úgy repül a kabátja: ügy zónázik ki a kerten . . . Azt gondolja: no most nyertem! Ez lett épen az ő veszte, Főlegátus ám ott leste, Hangzik az „aláz’szolgája“ Melylyel bátran útját állja. „Tisztelegni bátorkodtam“ Pátenst is nyújt át legottan . . . Requirendus elhül bele, Látja, hogy elbántak vele. Már benne van, tud ő mórest, Kiszurkol egy gyűrött flórest, Szelídülve oda nyújtja S megy, amerre viszi útja. Rosszul ütött ki a zóna S másnak erről még se szóllna. „A többi —mond — bár igy járna! . . . Nem vesz az a forint kárba“ Főlegátus, meg a segéd: Így gyűjtöttek szép kis segélyt. Requirendus mind elfogva .... S egy se üti biz ezt dobra. De még vidám arczot vágnak S nevetnek a két diáknak, Hogy kijátszták őket szépen S kifogtak a fösvénységen. Nagy lett a két diák kedve, Mennek haza dicsekedve .... Övék az ut pálmaága S éltük aranyifjusága! . . . Tornai.
