Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-21 / 29. szám
457 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 458 filosofus, hozzá még unitárius mondja azt — és csak morálról van szó, hát igy el lehet fogadni ! Válaszom sokkal hosszabbra terjedt, mint szándékomban volt felelni. De mielőtt bevégezném, egy kérdést vagyok bátor feltenni. Ugyan doctor ur tegye szivére kezét és kérdezze meg lelkiismeretét, vajon nem a legnagyobb balgaság lett volna-e a Prot. írod. Társaságtól egy a kegyed szája ize szerint való tudomáuyos művet kiadni? Olyat, a mely hitünk alap igazságait támadja meg. Az „Orálló“ megtehette azt a fölösleges luxust, hogy az Ön czikkét kiadta. Egy lap ephemer dolog. S ha „Protestáns Lap“ létére jónak látta vágni alattunk a fát: az az „Orálló“ és az olvasóinak a dolga. Es ha ilyen czikkeket hoz nap világra, melyek nem csak a protestáns Öntudatot nem emelik, sőt a vallást igyekszenek kiirtani, ne csodálkozzék rajta, ha a vallásos buzgalom, melyre fenállása érdekéből szüksége van, megcsökken és előíizeiők nélkül marad. De a Prot. írod. Társasággal másként áll a dolog. Ez a társaság állandó természetű s czélja, azt hiszem, Ön előtt sem ismeretlen Ez a társaság hitem szerint nem tud rokonszenvezni a vallási nihilismussal, még a tudomány férfiainak leghőbb ajánlatára sem, mert jól tudja, hogy azután a tudomány csődbe jutása következik. S jól tudja, ha egyes „erős lelkek“ megélnek is a tagadásból, de nekünk közönséges halandóknak positivumra van szükségünk. Ez a társaság nagyon jól ismeri haza egyházi állapotunk sanyarú voltát. Jól tudja, hogy holt és élettelen orthodoxiánk egyrészről, és a múlt évtizedekben beimportált modern theología másrészről, a hitetlenség meleg ágyai. Orthodoxiánk, a mi van, fásult, életnélkül való, nem lelkesít, nem éleszt. A modem theologia meg olyan, mint a szivárvány. Szép színekben játszik, de ha megakarjuk fogni, levegőt markolunk. Egyházunkba életet kell önteni. Egyházunknak ismét az éltető, ható evangeliomhoz kell vissza térni. A szép szavak és czifra elméletek helyébe az evangeliom valóságát kell tennünk A felbomlás processusát meg kell akadályoznunk. Nem szabad tovább is tétlenül néznünk, hogy ezrek és ezrek vallástalanodnak el. Százak és ez erek meg, hogy a val lásos ösztönüket kielégítsék, a baptísmus és nazarenismus karjaiba vetik magukat. Olyan munkákra van hát szükségünk, melyek az evangeliom csekély berátait buzdítsák bennük az öntudatot és bizalmat élesszék. Oly munkákra van szükségünk, melyek a tétovázókat elhatározásra bírják, a hitetlenkedőkre meggyőzőleg hassanak. Ilyennek tartom Drummond müvét. Ezért fordítottam le. Azt hiszem az írod. Társaság is azért adta ki. Különben is, a szentirás egyes könyveinek pl. az uj-testamentomi iratok előállái sának, szerkesztési inditóokának és hitelességének kérdésében magok a modern theologusok is megjegyzik (1. Lang, dogmatika 8. 9. 1.), hogy bárkik és bármikor írták is: azért a keresztyénséget csak belőlök lehet megismerni. Magának a keresztyén szellemnek munkái azok. Persze az ilyen kijelentések nagyon elasztikusok s kevéssé szilárdak. Nem lehet velők csak úgy könnyedén, fél-kézzel vissza állítani azt, a mit a másik kézzel leromboltak: de mégis a szentirás hitelessége érdekében mondvák. S helytelenül cselekszik-e Drummond, a ki a kér. vallást komolyan veszi, ha ilyen ingatag és bizonytalan támpont helyett szilárdabbat keres és talál a természetben? Vájjon a természet szava nem többet ér-e száz vagy ezer, vagy akár millió és millió német kritikus okoskodásánál? És végre, ha Ön az a dr. Rácz Lajos, a ki a Prot. Szemle 1893. é. f. Renán Ernőről irt, — engedje megkérdeznem, hova lett Önből az a nemes felhevülés, mely Renannak tisztán értelmi, nagyon is józan motivumu bölcseleti tantételeire ezt mondatja Önnel az említett folyó irat 230. lapján: „Ebben a rendszerben nincsen hely hagyva a szív titkos vágyai, magasba szálló sóhajtásai számára, — ez megrablása az emberi lélek legőseredetibb, legelidegeniilletlenebb tulajdonának“. Vájjon miért jár met Ön is ezen az utón? Miért akarja Ön is a filozófia, vagy nem tudom minek a nevében elhallgattatni a szív titkos vágyait? Miért akarja Ön is tőlünk az Istenben, a Krisztusban, az evangeliumbau való hitünket elrabolni? Engedje észrevételeimet Drummondra vonatkozó szép szavaival bevégeznem: „Gyönyörködjék továbbra is — az iró izzó hevében, magasra csapkodó lángjában, s ha itt-ott megragadja egy szép hasonlata, velős mondása, szellemes párhuzama, nemes gondolata“, — óhajtom — legyen ez a hatás maradandó. Drummond nem kívánja, hogy érte lelkesedjünk; hanem azt igenis óhajtja, hogy olvasóinak hite a keresztjén vallásban megszilárduljon. Munkájával oda szeretne hatni, hogy a nálunk letett ajándékot megőrizzük és eltávoztassuk a beszédekben való haszontalan újságokat, és a hamis nevű tudományoknak ellenvetésit“. (I. Tim. 6.20.) Arra, a mi szent Ön előtt, kérem, ha az evangéliumnál jobb valamit tud adni: adja minél gyorsabban. Ha nem tud, akkor Istentől nyert szép tehetségét ne a vallásosság lerombolására használja, hanem bomladozó félben ievő református egyházunk építésére! Kívánnám ha Ön is nemes példát mutatna arra, hogy a tudomány és az evangeliom nem zárják ki, sőt kiegészítik egymást Isten velünk. Cs. L. A mezőföldi egyházmegye köréből Egyházmegyénk f. hó 9 én közgyűlést tartott, melyet az elnökség részéről nt. Szűcs János esp. ur imával, mélt. Boné Géza gondnok ur pedig beszéddel nyitottak meg. Az első tárgy s- okás szerint az esperesi jelentés volt. De ezt megelőzte nt Rácz Géza moóri lelkész urnák egyházi jegyzői hivatalába és t. Bibó Dénes földbirtokos urnák vil. tanácsbiróí tisztébe való beiktatásuk. A tartalmas és nagy körültekintést bizonyító esperesi jelentésnek főbb passusai: A m.-komáromi egyház gyászos állapota. Továbbá egyházmegyénket nt. Kálmán Károly soponyai lelkész és Csajághí Antal pálfai tanító urak elliuuyta által ért fájdalmas veszteségnek felemlttése. Végül egy felemelő tény köztudomásra hozása, nevezetesen: a tél folyamán elhunyt Jakab Péter enyingi lakos az enyingi egyházra két ezer frtot hagyott.
