Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-07 / 27. szám
DŰNANTŰLI PROTESTÁNS LAP 424 423 tudom ugyan mi czélra szolgáló felosztással, mert: 1. „az adott alakulást annak az első Pünköstben; 2. „az annak éltető lelke maiglan is“. S mi történik? Anélkül, hogy a főtételül kitüzöttnek látszó gondolatot csak egy szóval is megpróbálná bizonyítani, pár sor közbevetése után kimondja: „A Jézus evangeliomi egyházának fennállása és virágzása élő és kétségbehozhatatlan tanúja lévén a Szt. Lélek munkájának“ .... minden legkevesebb előkészítés vagy összefüggés nélkül folytatja .... „Azon keresztyéneket, kik az apostolokkal s első keresztyénekkel ugyanazon hit alapján állanak, bátran úgy lehet tekinteni, mint Szt. Lélekkel beteljesülteket“. Erről beszél 8—9. sorban s azzal végez vele. Következik megint egy nagy ugrás. Szól a következő kikezdésben az első keresztyének Jézusba vetett hitéről s iránta való nagy szeretetéről, — erről már egy kissé bővebben. Ismét egy nagy ugrás. A most következő hosszú kikezdési en elbeszéli, hogy az első keresztyének a Szt. Lélek ajándékait az által is kiérdemelték, hogy hitsorsosaikat szerették, hogy egymással a legszorosabban összetartottak, kimutatták ezt az által, hogy a gyülekezetét szorgalmasan látogatták. De tették ezt még azért is, „mert tudták, hogy leggyakrabban e sz. gyűlésekben töltötte ki a mennyei atya Szt. Lelkét híveire“. Ebből azután, ennek 10 — 12 sornyi ügjes bizonyítása után levonja azt a következtetést, hogy: „mai napig is kétségtelen jeleit viseli magán a Szt. Lélekkel bírásnak az a nép, mely szorgalmasan látogatja a gyülekezet“. A templom szorgalmas gyakorlására például felhozza Svédországot. Minálunk azonban — Szerző szerint — úgy áll a dolog, mint János tanítványainál, azt sem hallottuk, hogy van-e Szt Lélek! Az alábbi kikezdésben beszél az iró a Szt. Lélek munkáinak eredményeiről. És mindezeknek alapján megcsinálja azt a conelusiót, hogy „a Jézus anyaszentegyházának nemcsak kezdete, hanem egész múltja, sőt jelene is fényesen tanúskodik arról, hogy a mennyei Atya ad szt. lelket mindazoknak, akik azt tőle kérendik“. Ez a beszéd rövid kivonata. Ehhez, úgy hiszem, nem kell commentár. Mennyi, semmiféle egységesítő elv alapján egymással összeköttetésbe nem hozható gondolat, minden előkészítés vagy átmenet nélkül összehalmozva egy rövidke kis beszédben! Valóban úgy tetszik az embernek, mintha az iró több tartalomdus beszédből a gondolatokat minden logikai rend és összefüggés nélkül összehordta volna s figurául elébe biggyesztette a textust. Lássunk egy másik példát. Vizsgáljuk a 19-ik számú husvéti beszédet. Az alapige: „Feltámadott az Ur bizonnyal“. Ezen szöveg alapján, amint meg is kezdte, fejtegethette volna az iró — és ez talán meg is engedhető — a Jézus feltámadásának hatását. És ez az alapgondolat elég is lett volna, de jól kidolgozva be is töltött volna egy akkora beszédet, mint a vizsgálat alatt levő. Azonban mit csinál az iró? Alig hogy megkezdődik az alapgondolat tárgyalása, pár sornyi bizonyítás (után átcsap egészen más gondolatkörbe; felhív, hogy az Ur feltámadásáról való meggyőződés boldogító érzését terjesszük mindenfelé, — mintha csak az előző 18-ik számú husvéti beszédből kifelejtette volna s most jutván eszébe, akarná e jó gondolatot felhasználni. Azután fejtegeti, és pedig szépen, hogyan jelenik meg más nap Jézus; azután — hogy az Ur feltámadásáról való meggyőződést hagyjuk örökül utódainknak; azután befejezésül — hogy ez a meggyőződés mily vigasztalóig, jobbitólag és boldogitólag hat reánk. Ez a beszéd is, mint a fentebb ismertetett, nem-e két három beszéd főbb gondolataiból van összeillesztve? E két beszéd bonczolgatása közben is eléggé szembe tűnhetett a kidolgozás hiánya és a szerencsétlen egybeszerkesztése különböző munkákból kikapkodott és sok szór önmagukban is, de különösen a maguk helyén, nagyon szép és építésre alkalmas gondolatoknak, ép azért feleslegesnek tartom többnek is elemzését, csak úgy említem azokat, melyek e csoportba tartozók közül hasonló hibában szenvednek. Ilyenek a 14-ik számú virágvasárnapi, 16-dik számú nagypénteki, 17-ik számú húsvéti, 25-ik számú áldozócsütörtöki, 28-ik számú pünkösti, 5-ik és 31-ik számú közönséges beszédek. Valamivel rendszeresebb, de mégis ide sorolandó a 15-ik számú nagypénteki is. (Folyt köv.) A főiskolai igazgató-tanács ülése. A főisk. igazgató-tanács időszaki ülése f. hó 4-ikén tartatott meg. Jelen voltak Czike Lajos és dr. Darányi Ignácz főiskolai gondnokok elnöklete alatt: Antal Gábor, Konkoly Thege Béla, Kiss János, Kis Ernő, Németh István, Barthalos István és Antal Géza jegyző. Czike Lajos üdvözölvén a megjelenteket, megnyitja az ülést. Ezután a. theologiai és főgymn. igazgatók jelentései olvastattak fel az elmúlt tanévről, melyek tudomásul vétették. Elfogadta az ülés a főgymn. igazgató javaslatát, hogy a régiségtár a történet philologíai múzeummal egyesítendő. Az eddig külön szedett 1 frtnyi bizonyítvány dij ezután külön nem szedetik, mert ez beleértendő a megállapított tandíjba. A magántanulók vizsgadíja a rendes tanulókéval aráuyban felemeltetik. Majd felolvastatott az iskolalátogató bizottság jelentése, mely teljes elismeréssel szól az egész főiskolában elért eredményről. Mindezen jelentéseket az ülés tudomásul vette s a kerületi gyűlés elé felterjeszteni határozta azon megjegyzéssel, hogy a theologiai akad. igazgatóját felkéri: lehetőleg hasson buzdítással és serkentéssel a növendékek önmunkásságának emelésére. Ugyancsak az isk.-látosratók jelentése alapján a gymn. tanári kar megbizatott, hogy az igazgató tanács őszi gyűlésére terjeszszen be javaslatot az évvégi vizsgálatoknak a mostanitól elütő új szervezéséről.
