Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
29 DŰNANTŰLI PROTESTÁNS LAP régi szerepükhöz híven tüzet kiabálnak, holott ők gyújtották. Angolországban és Skóthonban a katholikusok száma 1,700.000. E nem fölötte nagy számra tizennégyezer apácza edk. Egy edinburghi lelkész szerint egy-egy apácza általában 300 font sterling hozományt visz a zárdába. — Mert Angliában még a Jézus menyasszonyaivá sem lehetnek hozomány nélkül. Az apácza zárdák összes vagyona tehát rámegy mintegy 45 millió forintra. Borsos István. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Előfizetési felhívás. Most, midőn lapunk jelen számával a 6-ik évfolyamot folytatjuk, nem mulaszthatjuk el, hogy kerületünk egyházi és világi férüait e lap fokozottabb támogatására fel ne kérjük. Mert bár tagadhatlanul a kerület közóhajtása hozta létre ezt a lapot s további fennmaradása főiskolánknak és egyházkerületünknek nemcsak érdekében áll, hanem valóban becsületkérdés rájuk nézve: mégis — ha őszinték akarunk lenni — ki kell jelentenünk, hogy eddigelé sem anyagi, sem szellemi téren nem részesült oly támogatásban a kerületet alkotó egyházi és világi tagok részéről, a milyet — nemes czélját tekintve — válhatott volna. Addig is tehát, mig a főiskola tanárkára részéről inditott akczió folytán az irodalmi társulat létrejöhet s e lapot átveheti, felkérjük mindazokat, kik a kerület és főiskola szellemi érdekeit szivükön viselik, hogy tőlük telhető buzgalommal pártfogolják lapunkat úgy anyagi téren előfizetéseikkel, mint szellemi téren részint helyi érdekű tudósításaikkal, részint pedig általános értékű munkáikkal. Az előfizetési ár marad a régi. Előfizetések és megrendelések Borsos István főmunkatárs nevére czimzendők. Szerkesztő. — Személyi hírek. Schneller Istvánt, a pozsonyi ev. theologiai akadémia igazgatóját, a kolozsvári tud. egyetemen a neveléstan tanszékére nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. E valóban szép és megérdemlett kitüntetéshez gratulálunk. — Gérési Kálmánt, a debreczeni főiskola kiváló tanárát pedig az a szép kitüntetés érte, hogy a közoktatásügyi minisztériumtól kiküldetést, illetve megbízatást nyert az oroszországi középiskolák tanulmányozására. — Gázon Imre széntgyörgyvölgyi ev. ref. tanítónak a népnevelés terén Sok éven át kifejtett buzgó és sike_ rés működése elismeréséül O Felsége az arany érdemke-' resztet adományozta. A dunántúli ref. tanítói kar e derék 30 veteránjának megérdemlett kitüntetése alkalmából mi is szívből szerencsét kivánunk. — Lapunk jelen számát mutatványul még megküldjük több helyre, különösen pedig kerületünkben levő összes lelkésztestvéreinknek. — A 3 ik számtól kezdve azonban csak azoknak küldjük a lapot, kik addig előfizetési pénzt, vagy határozott megrendelést küldenek be. — Az időszaki tanács ülése. — A főiskolai igazgató tanácsnak a folyó ügyek intézésére kirendelt szükebb körű bizottsága az „időszaki tanács“ e hó 8-ikáu tartotta első gyűlését. A gyűlésen részt vett, mindvégig élénk érdeklődéssel kisérve az ügyek tárgyalását, egyházkerületünk fáradhatatlan szorgalmú püspöke is; a főiskolai gondnokok közül azonban csak Czike Lajos egyházi gondnok jelenhetett meg, dr. Darányi Iguácz világi gondnokot, a gyűlés tagjainak nagy sajnálatára, a bonyolult politikai viszonyok vissza tartották a, fővárosban. A társelnöki szék betöltésére Czike Lajos egyházi gondnok úr Barthalos István ig. tanács tagot kérte föl, s az igy megalakult tanács belekezdett az ügyek tárgyalásába. Első tárgyul az állami nyugdíjintézetbe való belépéshez szükséges számítások és okmányok felülvizsgálása vétetett elő, néhány okmánynak megutólagozott beterjesztése mellett az időszaki tanács a tanári kar által előzőleg elkészített számítást és okmányokat rendben ía! lába s a püspöki hivatal utján a minisztériumhoz fölter; jesztetésük iránt intézkedett. Az ó-kollégium eladatására : vonatkozólag a gazd. tanácselnök jelentése helyeslőleg tudomásul vétetett. Az új fogymnasiumi építéssel kapcsolatos ügyekből sajnálattal látta a: időszaki tanács, hogy egyes vállalkozók kötelezettségeiknek nem feleltek meg pontosan* s a végleges leszámolás alkalmával egyes vállalkozókkal szemben levonásnak lesz helye. A gyűlés legfontosabb pontjai az egyházi gondnok jelentésével állottak j kapcsolatban. Az állammal főgimnáziumunknak évi segé' lyezésére vonatkozólag kötött szerződés egy eredeti példánya a pénztárba helyeztetett, nem mulasztván el az időszaki tanács kifejezést adni egyházkerületünk vezérférfiai, különösen pedig püspök urunk iráut ez ügyben tettfáradozásaikért. — Az ellenőri állásnak Kemenczky Lajos saápí segédlelkészszel ideiglenesen történt betöltése helyeslőleg vétetett tédomásul s Kemenczky Lajos &z egyházkerületnek meg választásra ajánltatík; a tanárok három fizetési osztályba sorozására javaslattétel végett egy bizottságot küld ki az időszaki tanács, fölkérve tagjaiul Czike Lajos elnöklete alatt Antal Gábor és Konkoly Thege Gyula igazgató tanács tagokat. — A theologiai tanárok fizetésének a convent által kívánt magaslatra emelése szükséges lévén, az erre igénybe vehető alapok kimutatására ugyanezen bizottság küldetik ki.. — A tanári nyugdijszabályok revisiojára s illetve erre vonatkozó javaslattétellel Antal Gábor elnöklete alatt ár. Horváth József, Konkoly Thege Gyula és Németh István: bízatnak meg. A tinitó képző intézet fölállítására vonatkozólag azon óhajának ad kifejezést az időszaki tanács* hogy a főt. egyházkeriileti elnökség egy állami tanítóképzőnek Pápán felállítását a minisztériumnál ismételtem ajánlja. A theol. académiai és főgimn. igazgatói jelemé-