Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-12 / 19. szám
29» DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 300 enged gyének, mellyeknek, mivel a Collegiumban magok megismerése szerint is még most bátorságos Conservatoríumok nincsen, a Parochiális Háznál lévő Consistorialis szobában két Kultsok alatt, meliteknek egyike mindenkor a Collegiumbeli Tiszt. Rector Urnái álljon, leendő com serváltatását is az akkori determínatio 2-ik Punctnmában megrendülte, a 3-ik Punctumbau pedig a Collegium szomszédságában lévő, s éppen azon időben kidobnltt, Licitatio által áruba eresztett, és már azelőtt Tiszt. Prof. Urak által is régen óhajtott Háznak megszerzéséről gondoskodván, a maga tagjai közül kettőt a végre kinevezett, hogy a Collegium cassájának statussát megvizsgálván, ha mi pénz abban a szükséges Erogatiok Supputatiójával találkozna, azt ei'ga Interimalem Recogmtionem magokhoz vegyék, hogy azután a többit erga Oblogationales valahol fölvenni, avagy ha oda támaszkodni a Cassa statusa meg nem engedendő, minthogy szoros volt az idő, a Háznak megígérendő egész Árának megszerzése után látni lehes sen. — Ezen Determinálok tehát a jelzett marcz. 11. napján mind a Salarium, mind a Levelek mind pedig a Cassa iránt megtétettetvén : Tiszt. Prof. Urak nemhogy az újonnan resolválltt Salarialis Auctióval megelégedtek volna, hanem inkább valamint a Subsidium irántt Januáriusba lett i-ső Determinatiótül fogva ugy tovább is minden összejöveteleket, sőt a Templomjárást is botrankoztatók éppen elkerülték, Tettes Feö Curator úrhoz újonnan renunciálván tisztelt Feö Curator ur előtt mint d-to 18 et 21° Mártii Feo Tiszt. Superintendens Úrhoz irtt Leveleiből világosan kihozhatni, a Consistoriumot képtelenül lefestették, képzelt Passióval, régen elczélzott bosszuállássál és gyülölséggel bevádolták, minden történeteket és Determinatiókat félremagyaráztak *). A pápai egyház ezen Emlékiratával a közrledő kerületi gyűlésre készült, a melynek ellenében a tanárok is beterjesztik a maguk véleményét azon kérelmekkel, hogy vigye át a superintendentía a főiskolát Pápáról Komáromba, mivel it az nem fejlődhetik, sőt pusztulása elkerülhetlen, ha pedig a kerület az iskolának Pápán meghagyását határozza el, akkor, az általok meggyőzhetetlennek ítélt akadályokkal való küszködéstől magukat megszabadíttatni és rendes ekklesiai hivatalra alkalmaztatni kérik. (Folyt köv.) Kis Ernő. Emlékezzünk régiekről. (Folytatás.) A városon kívül épül már a díszes kórház („debuisaet pridenúj s az úgynevezett újvárosi közkórház márnái* beadja a kulcsot. Győr város most élő polgárai közül bizonyára igen kevesen tudják már, hogy ezt a kórház épületet 1735-től 1749-ig ugy nevezték, hogy „kálvinista templom, papiak, kis iskola és gymnasium.“ *) U.. o. gOL sz. De hát megunták a kálvinisták az ott való lakozást vagy oly*n sok pénzük volt, mint a bibliai gazdagnak, hogy kedvük kerekedett újat — a mostanit — építeni? . -Mária Terézia 'aki asszony módra parfümmel akarta meggebulázni a magyar nemzetet s annak sehogy elaludni nem akaró mostoha gyermekét, a protestantizmust, tollvonással gondolta kiirthatni) rendeletet ad ki: „Datum Posonii die 14. Mártii 174'k . , mely szerint „. . . Augustanae, quam Helveticae Confessionum exercitium in civítate hac Jaurinensí hactenus incompetenter continuation cassetur et abrogetur, consequenter ipsorum etiam utriusque Confessionis Acatholícorum Ministri cum reliquis Oratori-omm et Scho!a*um subministris inde amoveantur; Fundi verő Oratoriorum Sehol arum et Domorum Ministrorum,aliorumque Subministrorum et Scholae Rectorum . . . cum aedificiis desuper suis expensis exstructis, per civitatem baue erga condignam aestimationem quippe eorundem exsolutionem redimantur.“ A márczíus 14-én kelt rendeletet a nemes magisztrátus siet végrehajtani, ugy, hogy a hivatalos becslést már márczíus 18-án megejted. Szélnek verték tehát a magyar kálvinistákat ismét,, kifizetvén őket aprópénzzel — összes épületeikért: templom. papiak, iskolákért — nem is említve a telket — 4150 írttal. Node legalább nem kivánták egészen ingyen!' És azóta — a Komáromi Pál által 1735. jan. 1-én fölavatott templomban a kálvinisták „hála legyen, hála legyen Istennek! kiáltása helyett testi nyomorékok kínos nyögései ostromolják falai között íz eget! És még találkoznak a MX. század végén olyanok, akik szeretnék nemzetünket visszakormányozni abba a „dicső“ múltba, amelyben szerintük — olyan boldogok voltak az emberek! Csak az a vigasztalásunk, hogy azok az urak nem magyarok sem eredetre, sem érzületre! * * * Milyen lélekemelő expiáció volna már, ha a leviharzott múlt után — Krisztus Urunk intése nyomán: „Arról ismerik meg. hogy az én tauitványaim vagytok, ha egymást szeretenditek,“ — és szent Pál figyelmeztetésére; „Egymás terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a törvényt“ — a győri püspök őnagyméltósága nyájas arczával e szavakkal fordulna hozzánk: „Kálvinista testvérek! (sit venia verbo!) Ti a múlt kemény csatáiban megfogytatok; de — mert vastag nyakatok volt — meg nem törtetek. Tu lom, hogy Kálvinus Jánostok üres tarisznyával hagyott itt minket. Látom, hogy gyengék vagytok. Imaházatok — ott abban az eldugott fészekben, hova a sötét idők gonosz szelleme szorította be — sem Istenuek, sem embernek, sem Győr városánaknem szolgál tisztességére és becsületére. „Ti világosság fiainak mondjátok magatokat : gyertek ki hát a világosságra! Nekünk a mi szent királyaink — mikor még egy födél alatt laktatok velünk — szép darabocskát hasitot-tak ki a haza testéből, és mikor különváltatok; sem a portából, sem a pascumból nem kaptatok semmit. Most hát az én uiam parancsa, de saját szivem ösztönző éi —
