Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-14 / 15. szám
231 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 232 A legközelebbi nyár egy részét arra fordítottam, hogy egyik buzgó és vállalkozó kollégámmal körutat tettem az osztrák és német föld egyes részein s ez alkalommal egyéb érdekességek mellett különös figyelmet fordítottam a bejárt nagyobb és kisebb városok műgytijteményeire, tanintézeteire. Szemügyre vettem ez intézetek építkezésében nyilvánuló czélszerüséget, a berendezést, ilLetve tanügyi fölszerelést s úgy közvetlen értesülésekből. mint a készséggel adott más fölvilágositásokból. értesítőkből, szabályzatokból, tantervekből s szakmüvekből igyekeztem képet nyerni egyes kiválóbb intézeteik s igy különösen középiskoláik helyzetéről, kiegészítve az észlelteket pár fontosabb szakmunka vagy aktuális közlemény adataival. Különösen Bécs és München müsryüjteményeit, középiskoláit kisértem Ábelemmel; első sorban megtekintettem mások mellett ezeknek reálgimnáziumait is, mint nálunk kevésbé ismert intézményt. Fővárosunk egy idő óta rohamos léptekkel, lázas sietséggel igyekszik pótolni századok mulasztását, különösen az építkezés terén s egyes intézetek részére egész palotaszerii épületek emelkedtek az utóbbi 10—bő év alatt. Igv van némileg ez a gyűjtemények gazdagításánál is, bár itt bajosabb egyszerre alkotni s a hézagokat pótolni, különösen a műkincseknél. Sőt némely régi mulasztást nem is lehet pótolni. És bizony ez a mi sietségünk az idegbeteg munkája, mintha mindent egyszerre akarnánk végezni. Hiányzik legtöbbször a természetes fejlődés vagy kitartás; ez az alkotásokban is meglátszik. De különösen érezhető nálunk az ellentét a főváros haladása és a vidék aránylagos elhanyagolása között a tanügyi téren is az anyagi bajok, az anyagi erők aránytalan elosztása miatt. A németeknél ■egyenletesebb a fejlődés. Az osztrák vagy a bajor .főváros állandóan, századokon át részesült az uralkodóházak, az előkelő műszeretők kegyében, intézetei is bár lassan, de folytonosan s bár conservativ alapon, de mindig a legújabb igények szerint fejlesztve voltak s nemcsak a központokban, hanem a vidékén is. Műgyüjtöményeik rendkívüli gazdagok s a miénket nem lehet ezekkel Összemérni. Ha az osztrák szülő vagy professor körül hordozza a tanuló ifjút a művészeti vagy néprajzi csarnokokban (Kunsthistorische und Naturhistorische Sammlungen), nemcsak hogy sokat tanul belőlök, de megtanulja azt is, hogy a hol évszázadok hangya szorgalommal szedtek össze minden becseset s tanulságosat s helyezték a közművelődés oltárára, ott mindenha megbecsülték a tudományt, a munkát s ezzel együtt a tudományok és a munka férfiak is. így a bajor főváros kép- és szoborcsarnokai évezredeknek (s ezek között az ókori görögöknek s a középkori olaszoknak) számtalan műkincsét tárják elénk nemcsak utánzatban, hanem eredetiben is; minden valamire való terükön a kultúra legkiválóbb egyéneinek szentelt emlékek. Nagy számmal az ógörög művészet, műépítészet virágzás korára emlékeztető monumentális épületek, alkotások. a milyenek csak igazán müveit s a tudományokat kedvelő népnél jöhettek létre. De e mellett a rend és tisztaság az, a mi úgy a tanépületeknél, mint a legfélreesőbb eső utczákon is oly kellemes hatással van reánk. Nem szükséges mondanunk, hogy ebben a minden ágon és fokon fejlett iskoláztatásnak is nagy része van s hogy mind e jelenségek mily jótékony hatással vannak a fogékony gyermeki és ifjúi lélekre. De ez nálok igy van a vidéken vagy a kis városokban is, mig nálunk a főváros némileg a vidék rovására fejlődik, kivált ha az elhagyatottabb vegyes ajkú vidékeket vesszük tekintetbe. (Felvidéken és Erdélyben). Sajátságos jelenség, hogy mig nálunk régebben a közlekedési nehézségek, a nemzetiségi, felekezeti, sőt valamikor <a 16. 17. 18. sz.-ban) a politikai széttagoltság gyakran szellemi pangást idézett elő s versenyt csak itt-ott hozott létre, nálok épen a politikai szétdaraboltság következtében minden egyes fejedelemség vagy tartomány középpontja egyúttal középponttá lön a kultúrában is s e helyeken egybegyüjték mindazt, & mi becses s igyekeztek tanügyileg is produkálni mindazt, a mire a német szorgalom, szívósság képes. Nálok a népnevelő is számottevő egyén a társadalomban, a népnek atyja és vezetője, mestere (Schulmeister) s ez utóbbi szó inkább nálunk nyerte ironicus értelmét, jellemezve egyúttal a mi magyar felfogásuukat. A német ember büszke arra, hogy temploma mellett az iskolaépület az, mely a többi közül minden tekintetben kiemelkedik, a mint ezt hazánkban is németek-lakta vidéken, nyugoton vagy az erdélyi szászoknál is láthatjuk. Az osztrák, bajor vagy kivált a porosz nemcsak a főiskolák, hanem a más iskolák tanerőit is méltó díjazás mellett erkölcsileg is megjutalmazza, a mely felfogás nálunk csak újabban kezd lassacskán tért hódítani, mert ffc „lateiner“ elemet még mindig kissé sanda szemmel nézi a magyar. De ne legyünk elfogultak: egyes felekezetek s ezek között már rég idő óta a protestánsok nagy áldozatokat hoztak s hoznak ma is a tanügy oltárára, úgy az elemi — mint a középiskolai oktatásra, sőt egyes intézeteink évszázodok óta nemes versenyt fejtettek ki, sokszor egyesek negymérvű támogatásával. Az állam újabban az egész vonalon igyekszik rendezni oktatásügyünket s a felekezetek is buzgóan követik a jó példát, kivéve egyes nemzetiségi vidékeket, hol még mindig van egy kis ázsiai sötétség s a minimumnál is csekélyebb díjazás. De mégis az összbenyomás, melyet e futólagosán vázot távolibb észleletek tőnek reám, nem épen leverő, sőt inkább buzdító Nemzetünkben meg van az arravalóság, a vezetőkben a jóakarat, de tanügyi budget-ünk még mindig csekély aránylagosan s azért igen jó szemügyre vennünk nyugoti szomszédaink életét is, mert egyebek mellett láthatjuk azt is, hogy mig régebben a nemzetek nagyságát a fegyver biztosította, ezt most a kultúra fölénye adja meg E szellemi versenyben pedig, mely körülöttünk folyik, egyik igen fontos tényező: a jó iskola. Kondor József.
