Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-25 / 8. szám
121 DÚNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 ingadozás nélkül mondjuk ő vele: Távozz tőlem Sátán!“ (125. lap.) A megszólításokat is nagyobb tapintattal használja alkalmi s ünnepi imádságaiban. Áldások Istene, jó Atyánknak szólítja az Urat úrvacsoraosztáskor, Áldásokkal gazdag Istennek —aratás idején, „Mindentudó Bíránk! Kegyelmes Istenünknek — böjtben, Szentiek Istennek — pünköstkor, — Szomorú szivek vigasztalójának, Izrael főorvosának, midőn betegekért imádkozik. Jártas a párhuzamok, ellentétek, fokozatok alkalmazásában is, melyben Révész Bálint, mint imádságiró anynyira kitűnt. Példa: „Mindeuható Isten! ha a földet is ily szépnek teremtetted, mennyivel felségesebb lehet a menny, a hol királyi széked körül angyalok udvarolnak! Mennyivel szebb és boldogabb lehet az a haza, melyben választottaid szenvedés és háborgatás nélkül, örök békességben vigadoznak“. (85. 1.) Vagy: „Óh Uram! mi is lenne belőlünk nálad nélkül! ha jóságod és bölcsességed nem nyugodnék rajtunk? Ki vezetne bennünket az élet szövevényes útaiu, ha a te jobb kezed nem tartana minket? Ki védelmezne meg lelki-testi háborúnkban, ha a te szárnyaid nem fedeznének bennünket?“ Ifi, 1.) Hogy mily nagy élénkséget tud kölcsönözni előadásának, arra fényes bizonyság nyári vasárnapi előimádságának befejezése: (Uram!) „Ne bocsáss olyan időjárásokat, melyek megsemmisítenék reményeinket. — Szólj a szellőnek, hogy lágyan hajtogassa a kalászokat, — szólj a napsugárnak , hogy meg ne égesse a drága szemeket; — hívd elő a bő harmatot, a csendes esőket, hogy kövérítsék az érlelődő gyümölcsöket; parancsolj a viharoknak, hogy így békességben készülvén el a mezők az aratásra, vidám szívvel zenghessünk hálaadó és magasztaló éneket“(92. 1.) Gondolatmenetük s tartalmuk eredetiségével ragadják meg az olvasó lelkét a kötet végén levő „Betegekért“ és „Esőért“ való imádságok. Amazokban erőteljesen fejezi ki szerző azt a gondolatot, hogy hiábavalóság bízni az emberekben és az embereknek fiaiban, kikben nincsen szabaditásra való erő, és ezektől a hatalmas és végetlen kegyelmű Istenhez fordul, mert a ki ő benne bizik, meg nem csalatkozik. Könyörög Krisztushoz, Izraelnek főorvosához, hogy jöjjön az ő szegény betegéhez; tekintse meg az ő nagy szorongattatását és szeretteinek érette hulló könyeit. (223. 1.) Betegét az irgalmas Isten elé viszi a szegény Lázár nővéreinek esedezésével: „Uram! akit szeretsz sa ki tégedszeret, beteg; kérünk: gyógyitsd meg (őt)“. (224.1.) Az „Esőért“ való imádságok kidolgozása azon gondolat körül forog, hogy a csapások is össze egyeztethetők Isten atyai szeretetével, sőt mig az áldások olykor el is kábítanak bennünket, addig a csapások gyakran mennyei Atyánkhoz vezérelnek, mint a költő mondja: az embert Istenhez téríti, ha nem a vallás — az oldalnyilalás. Ugyanaz a gondolat, a mit Goethe is kifejez: A ki álmatlan, hosszú éjszakákon nem gyötrődött a kínok nyoszolyáján, a ki könyezve még nem ette kenyerét, az nem ismeri az égi hatalmakat. Érintve e mű jeles tulajdonságait, néhány fogyatkozásáról is meg akarunk emlékezni. Bármennyire Istenre függeszti is Hetesy imádkozás közben lelki szemeit, néha mégis elfordul tőle s elmélyed a természet különböző jeleneteinek szémléletébe s ilyenkor imádsága csakugyan nem érzelmeinek kiöntése Isten előtt, hanem az illető jelenségek puszta fölsorolása. „Felséges Isten! — olvashatjuk a 86-ik lapon — a hervadásfc virágzás, a halált élet váltotta fel a természetben. A száraz ágak újra meglombosultak, az élettelen bokrok kizöldültek. A komor tél után újra megnyílt a földnek bezárt tárháza s a mezei munkások énekével megható harmóniába, olvad egybe az éneklő madarak bájos zengedezése“. Nem is említve a harmóniának ide nem illő voltát, látható, mennyire nem társalog szerző e részben Istenével. Hiába használja a „Felséges Isten!“ megszólítását, az utána következőket vele semmi összefüggésbe nem hozza — Ugyancsak nem Istennel való beszélgetése ezek a szavai: „Egy ifjú életet felettébb emészt a betegség ... A viruló ábrázat már oly halaváuy... a fénylő szemek elhomályosultak .... a fiatal tagok ellankadtak .... Olyan már szegény, mintha a tavasz virágára az ősz hideg dere borult: volna.“ (228. 1.) Milyen könnyű lett volna e sorokat Istenre vonatkoztatnia ilyen formán: Menynyei édes Atyánkt Egy ifjú életét betegséggel emésztéd, arcza rózsáit leszedted, fénylő szemeit elhomályosítád, fiatal tagjait ellankasztád. Olyanná tetted szegényt, mint a virágot, melyre ősz hideg dere borult. Egy-két verses fohászt is irt néhány ünnepi előimádsága elé, de ezek nem mindenütt sikerültek. Nem azért, mintha talán szép előfohászt, vagy imádságot kötött beszédben nem lehetne Írni, hanem mivel technikájuk nem üti meg a mértéket. A világi költőkben g\7akran akkor í» tudunk gyönyörködni, ha müveik külső formája nem i» épen mintaszerű; föltéve természetesen, hogy tartalomban,, eredetiségben gazdagok. Példa rá a mi költő Baksaynk; Szabolcska Mihály, kinek verselése több kifogás alá esketik, de technikai fogyatkozását el tudja feledtetni hamisítatlan egyszerűségével, eredeti gondolataival, népies ötleteivel s azzal a kedves bibliai zománczczal. melylyel bevonja. Azt hiszem, nem igy áll a dolog az imádságköltészet terén. Alig képzelhető kellemetlenebb valami, mint döczögős sorú, rossz rímekben bővölködő imádsága Legyen bár az ilyen különben tartalmas, emelje bár a. lelket a magas menny felé: egy-egy erőszakolt, fülsért«* rím derüre-borúra lesújtja a föld porába. Példa rá Hetesynél a 118. lapon: „Mindenható Isten! Kegyelemnek Atyja! Meglőn már általad szivünk minden vágya!“ Mily kellemetlen dissonantiát szülnek az „Atyja“ és „vágya“ kifejezések, melyeknek össze kellene csengniük- Vagy: „Könyek oszoljatok, fájdalmak szűnjetek! Hangozzék e napon diadalmi ének (153. l.)„Kedves drága ünnepi feltámadás napja! Ragyog sziveinkben reménység, sugára“. (164. 1.) Hetesy Viktor különben gazdagon meg van áldva* imádkozás leikével. Teljesen a biblia légkörében élve, ismeri annak szívre ható meggyőző erejét. Belehatolt szellemébe, történetei s nyelvezete tanulmányozásába. Ki tudja választani az egyes alkalmakra kínálkozó anyagod