Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-25 / 8. szám
Ötödik évfolyam. szám. Pápa, 18Ö4. február 25. DUNÁNTÚLI-XT ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréhői AlIÍIlI k REF. EGYHÁZKER. BFÍATM KÖZLÖKYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. V--------------------------V HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezen, kivül bélyegdíj 30 kr. X--------------------------X TARTALOM: Az „orthodox protestánsok“. Barakonyi Kristóf. — Tökéletesvallás. Miklós Géza. -— Könyvismertetés Vigasz a siralom völgyében. Osváld Kálmán. — T á r c z a. A Szeremleyek Dunántúl. Révész Kálmán. —• Vegyes közlemények. Az „orthodox protestánsok“ Az egyházpolitikai törvényjavaslatok tárgyalása immár szerencsésen kezdetét vette, — a házasságjogi törvényjavaslat tárgyalásával. Az elkeresztelési rendelet feletti harczból származott mozgalom kényszeritette a kormányt liberális javaslatainak beterjesztésére, s az idő, a helyzet, a korszükség, kényszeríteni fogják a parlamentet a javaslatoknak törvénnyé emelésére. Bennünket protestánsokat nem találtak készületlenül a javaslatok, annál az egyszerű oknál fogva, mivel a protestáns egyházaknak nem is kellett készülniük arra. De a katholikusokat sem találta készületlenül. Hiszen tudni való, hogy az európai u. n. legkatholikusabb államokban •— Olaszországban, Francziaországban stb. stb. s még Oláhországban is már jó ideje, bogy a kötelező polgári házasság van érvényben, — a nélkül, hogy az veszedelmet hozott volna az egyházra, vagy a pápára. S ime, daczára, hogy minket nem talált készületlenül a törvényjavaslat, — és daczára, hogy a protestáns egyház, — s kiváltképpen nálunk Magyarországon a „magyar vallásnak“ méltán nevezhető református egyház, — nem tehet semmiféle kifogást, semmiféle ellenvetést a liberális javaslatok törvénnyé emelése ellen: — mégis — a mit nem hihettünk, a miről mégcsak sejtelmünk sem lehetett, — egymás után kelnek fel legjobbaknak hitt protestáns oszlopembereink, s ellen lábasai lesznek a liberális áramlatnak. Mély fájdalommal töltött el bennünket a hir, midőn olvastuk, hogy egy Pécstj Tamás — az evangélikusok zsinatának elnöke, — s a mi egyik látszólagos oszlopemberünk Gyürky Ábrahám gróf, — a dr-palánki egyházmegyének gondnoka, — kiléptek a szabadelvű eszmékért küzdők sorából. Mély fájdalom fogott el, midőn az Apponyi Albert gróf zászlóihoz (mert ő neki sok zászlói vágynak) csatlakozott matadoraink közül — tisztelet Horváth Gyulának és Horváth Lajosnak, kik a javaslatok mellett határozottan színtvallottak, — Bethlen Gábor gróf, Szentiványi Árpád és a kiről még feltételezni sem merhettük Kovács Albert, a nagynevű egyházjogi író és professor, a rationalis theologia elsőrendű bajnoka, az egykori „egyházi reformegylet“ kezdeményezője, — ezek a nagynevű, nyomatékos szerepre hivatott első embereink felmondták a szolgálatot a szabadelvű javaslatoknak. Általában azzal állnak elő a javaslatok ellenesei, hogy az egyházpolitikai mozgalom részben kellő ok nélkül s részben előkészítés nélkül volt kezdeményezve. S a kik netalán mégis meghajolnak a tények argumentomai előtt, mintha csak kibúvót keresnének a "Wekerle kormánya áiral beterjesztett javaslatok meg nem szavazására, pusztán csak az 1868. évi Lili. törvényczikk biztosításáról szónokolnak. Legalább Bethlen Gábor gróf igy mutatta be magát. Elnevezi az egyházpolitikai programmot „humbugnak“, mely — szerinte — csakis a politikai közvélemény megtévesztésére volt szánva.
