Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-30 / 52. szám

■819

DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP.

890

szérű alapos íelsegélésért esedezik s mi nagy ügy gyei-bajjal — köszönet érte a fáradozó férfiaknak — elérjük azt, hogy a convent utján 5000 frtnyi segélyhez jutnak; szervezünk állami mintára pénztári hivatalt, s pénztáraink egyremásra hiánynyal záródnak.

És e bajok betetőzéséül jön mindezekhez a belső egyenetlenség. Kétségkívül jószándékkal indították meg annak idején a komáromiak az iskola áthelyezési mozgalmat: de hogy ennek a mozgalomnak vészes következményei lettek, azt most már két év óta szomorúan látjuk mi, a kik nem localis érdekekért, hanem kerületünk közéletének emelkedéséért küzdünk. Az iskola áthelyezési mozgalom óta szemben állanak egymással azok, a kiknek támogatniok kellene egymást, s az egyházkerületi közgyűlés jkvónek a leányinternátusra vonatkozó pontja szomorúan illusztrálja, hogy ezen szemben állás még most is olyan erős, mint a mozgalom megindításakor volt.

Ily kevéssé örvendetes az a kép, a melyet a távozó 1894. nekünk felmutat. Örvendetesebb lesz-e vájjon az újév?

Ha az egyenetlenkedésnek sikerül véget szakítanunk, ha az egyházi közélet — első sorban a lelkészek közélete — föllendülést vesz, ha anyagi erőnket nem forgácsoljuk el administratiora, de egyházunk valódi szükségleteinek kielégítésére fordítjuk — akkor, erős a hitem, hogy az uj év más képpel fog távozni, mint a milyennel távozik az, a melynek most sírjánál állunk.

Bakonyi Tamás.

A keresztyén élet eszménye.

— Müller K. után. —

(Folytatás.)

De mi Istennek országa? A világ fölötti uralomban és a mivelődés fejlődésében áll-e az, vagy az emberiség erkölcsi organisatioja létre hozza erkölcsös cselekvények által s e világban a tökéletességhez mind jobban és jobban közelebb jutna? Az embereknek erkölcsi törvények által összeköttetése-e Istennek országa, avagy a szervezett egyház?

A szt. írás bizonysága, különösen pedig Jézus beszédei szerint egvátalán nem lehet Isten országa az, a minek básisa, állandó hazája e világban van. Semmi kétséget sem szenved, hogy Isten országa fogalmában az eschatologiai momentumot különösen hangsulyoznimk kell, lia a szt. Írás nyomáu akarunk haladni. A mily hálával tartozunk a Eitsch-féle theologiának azért, hogy Isten országa fogalmát tágabb körökre nézve ismét előtérbe

tolta, ép oly sajnálattal kell tekintenünk azt, liugy épen ez a theologia az eschatologicus vonás teljes háttérbe szorításával Isten országát a siron inneni életbe akarja átköltöztetni. A keresztyén élet eszményére való reflexiót ez az egészséges bibliai irányzatból kizökkenti. Jellemző azon hatalomra nézve, a melylyel a bibliai nézet minden elhomályositó törekvés daczára is érvényesül, azon tény, hogy a modern theologia egyik tanítványa Jézusnak az Isten országáról szóló beszédében az eschatologiai vonást teljes nyomatékkai emeli ki; bizonyosan azon vélemény alapján, hogy az őskeresztyén világnézetet mi már nem osztjuk.

Az utat másodszor is az úri ima mutatja meg. Midőn az Ur ezen kéréshez; „Jöjjön el a te országod'4 közvetlenül ezt a kérést csatolja: „Legyen meg a te akaratod miképen menyben úgy itt e földön'1; az összefüggés világosan, mutatja, hogy Isten országát olyan tökéletes égi országul gondolja, a melyben Isten akarata megleszen. Ezen országnak az égből jövendőben reménylett eljöveteléért szól az ima, de egyúttal azért is, hogy már itt e földön legyen meg Isten akarata. Kitűnik tehát Isten országának ismert kettős alakja: Isten országának teljesülése az égben, és annak előzetessége a földön. De a fosuly az első momentumra esik.

Jézus úgy beszél, ahogy kortársaí megérthetik. Csatlakozik Izrael theokratikus reményéhez. A nép fölötti istermralom várása, az a remény, hogy Dávidnak, a theokratikus királynak birodalma újra felállitiatik, átalános volt. Dániel, miután szemei előtt elvonultak e világ azon különböző országai, melyeknek királyait Isten trónjaikba ülteti és leteszi, utoljára tekintetét Isten örök országára veti: „Azoknak a királyoknak idejekben támaszt a menvnyei Isten birodalmat, mely örökké meg nem romol“ (Dán. 2. r. 44. v.). Ezt az országot menyből jövő adományként várják. Nem csak a pharizeusok kérdezősködnek Isten országa eljövetele felől, hanem a meuybemenetel előtt kevés idővel a tanít vánjrnk is azt kérdik a föl támadott Jézustól: „Uram! avagy nem ez időben épited-e meg Izraelnek az országot“? A tanácsbeli emberek is, mint Arimathiai József „várják vala Isten országálak eljövetelét“. Ezen, minden lépten-nyomon útjába akadó remény korrigálására Jézus épenséggel semmit nem tett. Folytatja előhírnökének predikálását: „Térjetek meg, mert elküzelgeteit Istennek országa“.

Jézus úgy hirdeti Istennek országát, mint általánosan várt idvezitö jót, mint az embereknek szánt isteni adományt, a dolgok oly jövendő isteni rendjét, melyben nem csak az egyes, hanem Istennek népe is tökéletes megelégittetést talál. A legcsekélyebb njmma sem található annak, hogy Jézus ez országot valaha emberek által piodukálandóul gondolta volna, a melyhez az abba tartozók erkölcsi járulmányaikkal adhatnának valamit. Isten országába be lehet menni, lehet azt örökségül bírni, lehet venni úgy, mint a kisgyermekek, érte el lehet hagyni mindent, de produkálni nem. E szónál tehát a tekintet mindig a jövőre irányul. Jézus beszédeinek egy hallgatója sem hitte, hogy már most veszi Istennek országát,