Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-04 / 5. szám
73 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7\ tézetek olcsón, a kevés tanulóval bíró intézetek pedig drágán jutottak volna a nyudíj-intézethez. A 3. §. 8-ik bekezdése különös megvilágítást szükségei. Vannak oly tanintézetek, hol a tanárok nagyrésze pap vág} apácza, kikről nyugdíj tekintetében nem kell gondoskodni, s esek egy-két világi tanár van. Ez esetben nem volna okadatolt a tanulókat teljes mértékben megterhelni, sem a nj’ert építkezési vagy beruházási állami segély után a teljes 3%-ot követelni, hanem csakis arányos befizetéseknek lehet helye a nyugdíjra igényt tartó tanárok száma szerint. Ugyan e § utolsó bekezdése megadja a felvilágosítást a tekintetben, hogy miként volt lehetséges az egyes iskolák már meglevő nyugdíj alapjainak bevonását kikerülni s mégis e helyi nyugdíj-alapokat az országos nyugdíj- és gyámintézet czéljaira felhasználni. Az sem szőrül bővebb magyarázatra, hogy ha az állam kellőleg gondoskodik a szóban forgó tanintézeteknél nyugdíj tekintetében, akkor még más nyugdíj-intézetek megengedése ellentétben volna az országos nyugdíj-intézetnél nyújtott állami segélylyel. Itt közbevetőleg okát adhatom annak is, hogy miért nem vettem fel a nyugdíj-intézetbe a theologiai intézeteket is. Először: maguknak e tanintézeteknek egy része az egyházi hivatásra való képzés függetlenségével össze nem egyeztethetőnek találta az állami gondoskodást. Másodszor: katholikus, görög-keleti, protestáns és izraelita papképzésünknél még inkább felmerülnek a különböző viszonyok úgy, hogy az ide tartozó tanárokat egy kategóriába foglalni teljesen lehetetlen volna. Harmadszor: a protestáns főiskolák helyi nyugdíj-alapjainak ez alkotandó törvény által való felszabadulása folytán, a hitfelekezetek ez alapjaikat most már nagy részben theologiai tanáraik nagyobb nyugdíjazására fordíthatják s számukra ép oly nyugdíjt biztosíthatnak, mint a minőt a jelen törvénjjavaslat biztosít más tanáraiknak. A törvényjavaslat 4. §-a a már fennálló tanintézeteknek önkéntes belépést biztosít. Minthogy az iskolák fentartásának költségei napról-napra és pedig nagy mértékben emelkednek, méltányosnak találtam, hogy a fennálló intézetek sorsát a belépési kényszerrel ne nehezítsem meg. De különben is az itt felsorolt intézeteknek más jellemök van, mint az általános kötelezést szem előtt tartó népoktatási intézeteknek. A törvényjavaslatba nincs fölvéve, mert magától értetődik, hogy azon már is fennálló tanintézeteknél, melyek az alkotandó nyugdíj-intézetbe nem lépnek be, a fenntartókra nézve a tanáraik nyugdíjazására vonatkozó eddigi kötelezettségek érvényben maradnak; például egy részökre ezentúl is kötelező marad a Ratio Educatíonis utolsó §-a, mely a tanárok nyugdíjazásáról és hozzátartozóik ellátásáról szól, más részükre pedig kötelezők maradnak felekezetűk eddigi rendelkezései, vagy önmaguk alkotta szabályzataik; s ezek értelmében tartoznak majd tanáraik nyugdíjazásáról s ezek hátramaradottjainak ellátásáról gondoskodni. A törvényjavaslat e §-ának utolsó bekezdése az ezentúl állítandó tanintézetekre nézve azonban kimondja, hogy a jövőben keletkező iskolák fentartóí kötelesek intézetükkel az országos nyugdíj- és gyámintézetbe belépni, vagy alkalmazottjaik számára legalább oly nyugdíjról és hozzátartozóik oly ellátásáról gondoskodni, mint a minőt a jelenleg alkotandó törvény biztosít, és pedig a nélkül, hogy intézetük tanulóit vagy alkalmazottjaikat az adandó nyugdíjért és ellátásért nagyobb mértékben terhelnék meg; mint a minő befizetéseket a jelen törvény szab meg, különben iskolájuk nem számíthat a nyilvánossági jogra. A ki jövőben alapit ily iskolát, tudni fogja előre, mi a kötelessége, nyugdíj tekintetében, s ehhez szabhatja elhatározását. Másrészt kell, hogy az államnak jövőre gondja legyen arra, hogy csak oly iskolák keletkezhessenek, melyek minden tekintetben, tehát tanáraik ellátásában iß garantiát nyújtanak az államnak. A törvényjavaslat a nyugdíj- és gyámintézetből azért nem engedi meg a kilépést, mert a kilépések a nyugdíjintézet mérlegét ingadozóvá tehetnék s az alkalmazott tanárok sorsa ismét bizonytalanná válnék. Ha azonban valamely tanintézet megszűnik, ez esetben megszűnik a tanintézet viszonya is a nyugdíj-intézethez, s a tanintézet alkalmazottjai az ide vont 1885. évi XI. törvényczíkk 20, §-a szerint, ha máshol nyernek alkalmazást, ott nyerik meg szolgálatuk beszámításával nyugdíjokat, ha pedig nem nyernek alkalmazást, a megalkotandó országos nyugdíjintézetnél kerülnek végelbánás alá. A törvényjavaslat 5. §-a a tervezett nyugdíj- és gyámintézet jövedelmeinek kezeléséről szól. Azért választja a javaslat a néptanítói országos nyugdíj- és gyámintézet módját és szabályait, mert az eljárást itt már a gyakorlat biztosította. A 6. § nem szükségei bővebb felvilágosítást. A törvényjavaslat 7. §-a kiterjeszti az alkotandó nyugdíj-intézet jótékonyságát az eddig álkalmazottak legrégebbjeire is, mert e gondoskodás egyáltalában méltányos, mert különben csak egészen önkényes határt kellett volna szabni s mert az illetők ebbeli régi reményükben nem is gondoskodtak magukról. A második bekezdésben oly alkalmazottakról van szó, kik ugyanazon iskola-fentartó két tanintézeténél vannak alkalmazva, például jogakadémiánál és gymnasiumnál. Az ily alkalmazottak közös iskolai szolgálatuk után egységesen rendszeresített fizetésük szerint jönnek e nyugdíjintézetnél tekintetbe, kivéve azt az esetet, ha ez egységesen rendszeresített fizetésük nagyobb, mint a nagyobb fizetésű intézetnél, például a feltüntetett esetben, a jogakadémiánál a rendes tanárok fizetése. Ez utóbbi esetben csak ez utóbbi fizetés mértéke szerint történik a nyugdíjazás. A harmadik bekezdésben előforduló eseteket példák világosítják meg. Az oly tanár, ki például egy oly kereskedelmi iskolában van alkalmazva, mely az itt szóban forgó nyugdij-íntézet kötelékébe tartozik és egy oly középiskolában is, melynél a tanárokról egyenesen az állam gondoskodik, az alkotandó nyugdíj-intézetnél nem nyerhet második nyugdíjt. — Alkalmazva lehet továbbá va-
