Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-25 / 47. szám
747 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP kilag, mert a II. és III. r. nem zárja ki egymást; tartalmilag, mert a mit állít, nem áll föltétlenül. Ez utóbbit maga is észreveszi, mikor a III. részben végre is — akarva nem akarva — megvallja, hogy „a milyen jó a jó szomszéd, olyan rossz a rossz szomszéd/ A tárgyalás se szerencsés. Az I. részben egyre azt hajtja, hogy nincs oly érdek közted s ő közötte, (a jó szomszéd közt), mely a tieddel összeütköznék s a szeretetlenségnek vetné meg alapját/ Már hogyan egyeztethető ez össze a tényleges állapottal általában és a III. r. második felével különösen?! A vérszerinti rokonokat pedig úgy mutatja be, mint a kik közt a vagyoni érdek okvetetlenül gyűlölködést szül. A II. és III. résznek összetartozandóságát kivált a II. r. rövidsége is elárulja a tartalom ugyana'onossága mellett... A jó szomszédságot is igen anyagiasán fogja fel, mikor ennek szerző okául azt teszi: „ma nekem, holnap neked“. A VIII. beszéd (Imádkozzunk, Luk. XVIII: 10 — 14; Raffay) buzdít az imádkozásra s megmondja az első beszédben, hogy milyen ne legyen a mi imádságunk, t. i. ne legyen tüntető, öntelt, csalárd; a II. beszédben pedig azt mondja meg. milyen legyen a mi imádságunk, t. i. szerény, bűnbánó és igaz. Felfogása helyes, leírása élénk, szemléltető. A IX. beszédben (A jó lelkiismeret, Ap. cs. XXIV. 16. alapján, Kis József) a szerző a bevezetésben rajzolja azt a helyzetet, melyben Pál ap. az alapige szavait mondta, úgy szinte azt a különbséget, a mi vau a tévhit által megvesztegetett és a szt. Lélek által felvilágosított lelkiísmeret között. Főtétele az alapígének megfelelően ez: „Gyakoroljátok magatokat abban, hogy botránkozásnélkül való lelkiismeretetek legyen (részek) mind I. az emberek, mind II. Isten előtt“. A részek is egészen a szövegből vannak véve, némi változtatással a fokozat törvénye szerint. A X. beszéd (Róm XII: 15: örüljetek az örül őkkel' sírjatok a sírokkal — szent ige alapján, Osváld Kálmán) a bevezetésben azt fejtegeti, hogy öröm és bánat szüntelen váltogatják egymást életünkben. Ha az Ur nőt rendelt Ádám mellé, a ki meg ossza vele örömét, bánatát: e példát követve, nekünk is, kik egy test vagyunk a Krisztusban, osztoznunk kell embertársaink örömében, bánatában. Azért ap. utasítása szerint I. örüljünk az örülőkkel; II. sírjunk a sirókkal. Az ]. részben különbséget tesz a nemes és a nemtelen öröm között. Szemügyre veszi egyenként az alkalmakat, mik úgy szólva kivétel nélkül megörvendeztetnek mindenkit s a melyek által okozott öröm annál nagyobb, minél többen osztoznak benne. A II, részben kifejti, hogy az igaz részvét (sírni a sirókkal) nem elégszik meg a sopánkodó szavakkal, tettekben bizonyítja meg magát. Több esetet sorol fel erre vonatkozólag s kiemeli, hogy még a legí-zegéuyebbeknek is módjukban van sírni á sirókkal. A záró beszédben igen szives, meleg hangon foglalja össze az elmondottakat és buzdít, hogy örüljünk az örülőkkel sírjunk a sirókkal. Stílusa igen szép folyékony, tele képekkel. Mégis megjegyzem, hogy a 20«. 1. alján olvasható ez a kifejezés „A tél fehér szemfedőt havaz a természetre“ — katachresis. 748 A XI. beszédben (Zsolt. OVI.: 7. Vivé őket az egyenes útra, Domby Lajos) az elmélkedés tárgya az isteni utak vizsgálása, egybehasonlitva Izrael népének a pusztában való vándorlását — mielőtt Kanaán földére eljutott volna — a mi földi vándorlásunkkal, mig a mennyei Kánaánba eljuthatunk. I. Az út Isten által jelöltetett ki, II. ismeretlen vala. III. fáradságos vala, IV. jó volt. Epiil letes beszéd. (Folyt, köv.) Olvasó. A presbyterium legelső nyomai hazai református egyházunkban. Ezen czim alatt közöltem két évvel ezelőtt a „Protestáns Szemlében“ (IV. évfolyam 419—446 lapok) egy tanulmányt, melynek egyik pontjában kimondtam, hogy „1612. és 1618. közt kell keresnünk amaz időpontot, melyben (Pápán) a presbyterium szervezésére nézve az első lépések megtététteku.. Azóta egy újabb adat került szemem elé, mely fentebbi állításomat teljesen igazolja s melyre egy lelkésztársam is szives volt figyelmeztetni. A Fabi András szerkesztette „Evangélikusok okmánytára“ első és egyetlen kötetében (Pest, 1869.) Pathai István dunántúli püspöknek Kanizsai Pálfi Jánoshoz intézett számos levele is közölve van. Ezek egyikében (kelt Veszprém, 1615. november 23. olvasható az idézett munka 144—145. lapjain) a következőket Írja Pathai István püspök Pálfi János pápai papnak; „De presbyterii constitutione, quod scribis, laudo plurimum, et precor, ut felici admodum fine pii conatus claudantur. Benedicat tibi deus et sanctos tuos labores in aedificationem ecclesiae suae promoveat. Majd nehány sorral alább: „ad me transi, atque libellám a domino Peczelio ad me missum, de presbiterii heidelberyensis ordine tecum adferas, deliüeationes quoque collationis comjathensís, nec non scriptum tuum, quod ad sutorem sárváriensem mittendum decrevisti“. Pathai püspök tehát dicsérőleg nyilatkozik Pálfinak a presbyterium felállítását czélzó törekvéseiről s az Ur áldását kéri azokra; egyúttal kéri őt, hogy látogassa meg Veszprémben s hozza magával a heidelbergi presbyteriumról szóló könyvet, a komjátii collatio“ (összehasonlítás, egybevetés) leírását és a sárvári csizmadiához küldendő Írott müvét. Hogy a komjátii egybevetés leírása alatt mit értsünk, nem tudom; a „sárvári csizmadia“ alatt pedig Letheuyei István sárvári ágostai hitv. papot kell érteni, kivel Pálfinak erős polémiája volt. (Lásd Tóth Ferencz: Túl a dunai püspökök élete 90. 91. lap.) Az a körülmény végre, hogy Pálfinál a heidelbergi presbitériumról írott könyv volt használatban, valószínűvé
