Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-25 / 47. szám
741 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 742 10. A tanintézet évi költségei. 11. A tanszerek (könyvtár, szertár stb) gyarapodása. 12. Segélyezési ügy. 13. A jövő tanévre vonatkozó értesitések. Dr. Szakal Károly. A Konventröl. A tavaszi közgyűlésen történt megállapodás szerint a kon vent tagjai folyó hó 20 ra rendkívüli gyűlésre hivatlak össze, hogy a kerületek véleményeinek tekintetbe vételével az egyetemes lelkészi nyugdij- és gyámintézet ügyében véglegesen határozzanak. Azon egymással ellentétes nézetek fölszinre kerülése után, melyekről csak nem rég emlékeztünk meg mi is, előre lehetett azonban következtetni, hogy a kérdéses ügyben, nem lévén az még kellőkép előkészítve, ez alkalommal végleges határozat alig lesz hozható. A gyűlés lefolyása a következő volt. A budapesti hitrokonok Lónyay-utczai főgimnáziumában délelőtt tiz órakor teljes számmal gyűltek össze a kouvent tagjai Szász Domokos erdélyi püspök és Bánífy Dezső erdélyi főgondnok kivételével, a kik a mai üléson elfoglaltatásuk miatt nem vehettek részt. Jelen voltak az összes püspökök, főgondnokok, továbbá Szilágyi Dezső miniszter, báró Vág Béla, a főrendiház alelnöke, gróf Dégenfeld, Vécseg Tamás, Karap Ferencz, Beöthy Zsigmond, Mocsáry Lajos, Darányi Ignácz, Horthy István. Kun Bertalan, a ti szánín néni kerület püspökének buzgó imája után az ülést megnyitották. Kun Bertalan püspök s egyházi elnök jelentést tett arról, hogy miért hívtuk össze ezt a rendkívüli ülést és kegyelettel emlékezett meg a konvent elhalt világi elnökéről, báró Vay Miklósról, végre a konventi tagok általános lelkesedése között fölkérte Tisza Kálmánt, a ki már az elhalt elnök életében is lelkiismeretes buzgósággal teljesítette az elnöki teendőket, hogy a világi elnöki széket véglegesen foglalja el. Tisza Kálmán megköszönte a konvent bizalmát és elfoglalta elnöki székét, arra kérve a konvent tagjait, hogy legyenek elnézők iránta és ne mérjék őt azzal a mértékkel, amelylyel nagynevű elődjét, akinek működése maradandó, örök betűkkel van beírva a magyar reformátusok történetének könyvébe. Tóth Sámuel jegyző ezután előterjesztette, hogy a zsinati törvények kihirdetése, illetőleg az egyes hatóságokkal való közlése czéljából a törvénykönyvekből az igazságügyminiszter ötszáz példányt és a belügyminiszter hétszáz példányt kért, ezeket az elnökség meg is küldötte. A liorvát bán a kihirdetés czéljából hozzá intézett átiratra még nem válaszolt és kéri, hogy a konvent elnöksége a liorvát bánt a kihirdetés végett ismét keresse meg. Tárgyalás alá került ezután a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az az átirata, amelyben arra kéri, a konvent elnökségét, hogy az egyes lelkészek javadalmazását föltüntető kimutatásokat lehető rövid idő alatt készítse el és terjessze be. Ez esetben egyházkerületünk püspökének Pap Gábornak javaslatára a kerületenkint való összeírást beszünteti. A konvent Kenessey Béla fölszólalása után a szükséges kimutatások összeállítása végett bizottságot küldött, ki, amely bizottságba beválasztották Beöthy Zsigmondot, Baksay Sándort, Bartha Lajost, Szél Kálmánt, Bernát Elemért. Ez a bizottság, munkálatát a tavaszi konventre lesz köteles beterjeszteni. Hasoulókép bizottsághoz utalták a hódmezővásárhelyi, pápai iskolák államsegély szerződését és a kassai református egyháznak a vallástanárí szék betöltésére vonatkozó kérvényét. Érdekes vitát keltett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a tiszáninneui kerülethez érkezett rendeletére vonatkozó kerületi fölterjesztés a lelkésztanitók ügyében. A miniszter ugyanis elrendelte, hogy a tiszáninneui kerület kilencz iskolájában alkalmazott lelkész-tanítók helyett a kerület rendes, oklevéllel ellátott tanítókat alkalmazzon. A tiszániuneni kerület azonban ezt a rendeletet sérelmesnek tartva, arra kéri a konventet, hogy eszközölje ki a rendelet visszavonását. Fejes István pártolja a kerület kérelmét és erős bírálat alatt vette a miniszter rendeletét, a mely midőn bezáratja a reformátusok iskoláit, ugyanakkor nem intézkedik arról, hogy a bezárt iskolák más iskolákkal legyenek pótolva. Hangoztatja, hogy 1868 óta a református iskolák vissafejlődtek, mert a kormány a református egyházakat folytonosan oly dolgokra kényszeritette, a melyeket azok nem voltak képesek teljesíteni. Csak a zempléni egyházmegyét hozza föl, ahol száz éven keresztül huszonnyolcz lelkészség mellett negyven iskola volt, ahol a miniszter rendelete végre lesz hajtva, több iskolát be kell zárni. Az arány egyenlő a többi egyházmegyékben, a többi kerületekben is. De nem tenne kifogást a miniszter rendelete ellen, ha tudná, hogy az államnak lesz elég ereje pótolni a hiányokat. A miniszter terveiből azt látja, hogy erre semmi kilátás nincs, mert a miniszter azt tervezi, hogy 10 év alatt 500 helyen állít föl állami iskolákat és igy, miután a jelenlegi szükséglet jóval magasabb az ötezernél, meg van győződve arról, hogy a miniszter tervei szerint csak száz év múlva lenue képes a kormány a mai napon már szükségessé vált iskolákat létesíteni. A miniszter tehát sokkal többet kíván a református egyháztól, mint a mennyire képes maga az állam, mert a református egyház ott is tart iskolát, a hol az állam ma nem képes erre. Melyik jobb tehát: az-e, hogy legyen iskola a lelkészek alkalmazásával, vagy hogy semmi iskola se legyen? Nem érti a miniszter rendeletét már csak azért sem, mert igen jól tudja, hogy a lelkész - tauitó sokkal magasabb képzettséggel bir, mint azok a tanítók, a kik az állam, vagy bárminő tanítóképzőkből rendesen kikerültek, sőt bogy a külső formáknak is elég legyen téve, a kerületek újabb időben a teológusokat kötelezik a tanítói vizsga letételére. Nem tartja helyes do-
