Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-04 / 44. szám
697 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 21. Mezőtúr 301 frt — kr 22. Gyönk 233 „ 70 „ 23. Hajdu-Nánás 122 „ 92 „ 24. Békés 110 „ 10 „ 25. H.-Böszörmény 23 „ 50 „ Összesen 92,289 frt 88 kr. Semmiféle iskolai jótétemény nincsen Karczagon, a mi ugyancsak nem válik dicsőségére ennek a népes és gazdrg városnak. A sárospataki és máramarosszigeti értesítőkből pedig nem lehet megállapítani, hogy mennyit juttatnak évenként a gymnáziumi tanulók segélyezésére. Ped g az első bizonyára igen nagy összegre menő segélyt oszt ki évenként szegény tanulói között. Az itt felsorolt összegekbe bele számítottam minden kimutatott segélyt, tehát pályadijakat, lakást, legatiót . . . stb. Nagy-Enyed azért került Debreczen elé az első helyre, mivel az enyedi értesítőben kimutatott nagy összeg magában foglalja a theologusok és képezdészek számára kiosztott segélyeket is. A segél}* szakok szerint elkülönítve nem mutatható ki az értesítőből. Azonkívül beszámítja a magántanitás utján szerzett segélyt is. Debreczennél pedig a feltüntetett öszszeg csupán a gymnasiumi tanulók számára adatott ki s nincs hozzá számítva s kimutatva a legácziók jövedelme sem. Pedig az is szép összeg lehet! Tehát a legtöbb segélyt mégis Debreazen adja tanulóinak. Még csak az értesítőkről akarok pár szóval megemlékezni. Több akad olyan, melyben a tanárok képesítettségéről semmi adat sincs. Sőt olyan is vau, mely a tanulók előmeneteléről sem közli a szokásos statisztikai táblázatot. Ilyen pl. a békési. A|halasí pedig olyan statisztikai táblázatot közöl, melyben a tanulók 3 osztályba soroztainak: jeles, I-rendü, Il-rendti. S az első rendűek között vannak az elégséges osztályzatnak is. Őskori és szinte érthetetlen csoportosítás ez. Ez a halasi értesítő szerkesztődön a leghiányosabban. Mintaszerűeknek mondhatók a marosvásárhelyi, szepsi-szeut-györgyi, debreczeni s még a sz.-udvarhelyi is, leszámítva azou hiányosságát, hogy a tanárok képesítettségéről ez sem emlékezik meg. Ajánlatos volna teljesen egyöntetű eljárást követni az összes statisztikai adatok kiállításánál s jó volna közölni a tanárok irodalmi munkásságát is. (Vége.) Borsos István. Emlékbeszéd +)• Mély ért tiszt el t 1la!Igatóság. 15 L7. oet. 31-ike nagy jelentőségű nap a világtörténelemben. Olyan nap, melyre lelkesedéssel tekinthet vissza minden elfogulatlan ember, tartozzék bármely fe* lekezethez, bármely nemzethez! *) Felolvastatott a theol. önképzőkör oet. Bl.én tartott ünnepélyén. 698 E napon szegezte ki Luther Márton, ágostonrendi szerzetes 95 tételét a Wittenbergi vártemplom ajtajára, hogy vitára hívja a tudósokat; s ezzel a jelentéktelennek látszó ténn}rel indul meg az a nagy nevezetességű mozgalom, metyet reformáczió név alatt ismerünk. S vájjon mi tulajdonképpen az a reformáczió?! Egyes rom. katholikus történetírók szeretik oly mozgalomként tüntetni fel, mint a mely az egyetemes egyházbán szakadást idézett elő, s két sectáuak kiválását eredményezte. Szóval szerintük a reformáczió nem egyébb, mint a prot. egyház keletkezésének története. De a ki elfogulatlanul vizsgálja a történelmet, az "egészen más színben látja a dolgot; az sokkal nagyobb fontosságot tulajdonit a reformácziónak. Az elismeri, hogy a reformáczió vallási és erkölcsi megújhodás, a lelkiismereti és polgári szabadság szülő anyja. Oly nagyszerű mozgalom, mely úgyszólván újjá szülte a világot. Ujjászülte abból a fásultságból, tespedésből, melybe a pápai korlátlan hatalom bilincsei alatt merült. A pápaság ugyanis a középkor folyamán rendkívül elhatalmasodott. Isteni eredetére hivatkozva, maga részére követelt minden jogot. Hatalmába kerítette a világi és lelki, polgári és egyházi ügyeket. 0 szabta meg, mit kell hinni, mit kell cselekednie az embernek, hogy üdvözölhessen. A menyország kulcsait kezei között tartotta, s oda — szerinte — csak az juthatott el, kit ő beeresztett. A tudomány csak az általa kiszabott korlátok közt mozoghatott. Csak azt volt szabad tauituia, hirdetni, mit Rómában helyben hagytak, mi a pápaság érdekeivel összhangban állott. A pápa ezen. jogait kétségbe vonni, bármely eljárását bírálni nem lehetett az eretnekség gyanúja nélkül, ami pedig kérlelhetetlen üldözést vont maga után. Pedig ugyancsak lett volna mit bírálni! A pápák, mintha már az eg}Tházban nem találtak volna munkatért, mindjobban csak világi czélok megvalósításában kerestek dicsőséget. Ha ugyan kerestek..............s nem merültek egész udvarukkal együtt a világ gyönyöreibe,.........sokszor a legaljasabb bűnökbe. A példát követte a felső és alsó papság, valamint a szerzetesek. Úgy hogy az egyházias szellem csaknem egészen kiveszett a papság köréből. Katholikus Írók is bevallják, hogy ha tovább terjed ez az elvilágiasult szellem: úgy a keresztyénséget a pogányságba visszaesés érte volna utol. A papság elvilágiasodása, erkölcsi hanyatlása természetesen a laikusokra sem maradt hatás nélkül. A köznép vallásossága egészben véve esak a kiilsfr rendeletek, szokások gépies végzésében állott. Az igazi* belső vallásosság hiányzott nála. A miveit osztály humanisticus tudományokba merülve, nem sokat törődött a vallással, s vágyott kiszabadulni az egyház gyámuoksága alól. „Egyre terhesebbnek találta azt a feltétlen tekintélyt, mely az igazságot kereső észt szabad mozgásában minden lépten-nyomon megakasztotta!“
