Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 4. szám
55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 56 a melyekben a társadalom osztályai egymás ellen testvérharczot folytatnak.“ Hogyan van, hogy mikor ilyen szép nyilatkozatot hallunk valakitől, nem csak hogy magával nem ragad bennünket, de egyenesen boszant? Onnan, mert tudjuk, hogy ez csak üres beszéd; de ha még csak ez volna legalább! Ennél több, mert méltatlan vádat foglal magában mások ellen és hazug öndícséretet. Gyümölcseikről ismeritek meg őket! Majd meglátjuk szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét ? ! Nem kivánuuk több jogot mi sem, mint a mennyit az említet 1790 —91-ík országgyűlés a protestánsoknak meg adott; nem többet, de kevesebbel sem elégszünk meg. Ennyit ugyanis nem csak kívánni, hanem követelni is jogunk van. Ez a nyilatkozat felette kényes. Az egyszerű kath. hivő, a ki különben cseppet se érzi magát kellemetlen helyzetben, vagy éppen elnyomatásban protestáns polgártársa mellett, könnyen jöhet mégis arra a gondolatra, hogy ha az ő falujukban jól megy is minden, talán másutt csakugyan erőszakoskodnak a katholikusokon, így aztán bizonyos gyanú, féltékenység, majd megtorlás! hajlam vehet rajta erőt, s kész lesz az egyébként békés falvakban, városokban is a gyanúsítás, az egyenetlenség, viszály, gyülölség! A prímásnak és a kath. nagygyűlésnek rejtett czélja csakugyan az, hogy a katholikusokban féltékenységet, gyanút támasszon a protestánsok iránt. Mert nekik kétségtelenül könnyebb volna a helyzetük, ha egyenesen a protestánsok és a zsidók ellen kellene a háborút viselníök, mint a szabadelvű kormány ellen, melynek tagjai és pártja túlnyomó részben római katholikusokból áll. Az ultramontán hírlapok is erre a térre szeretnék a harczot átterelni. Pedig hát úgy áll a dolog, hogy a protestánsok az egyházpolitikai javaslatok mellett mint testület nem nyilatkoztak. De ellene egyes egyházmegyék igen! Azt tehát semmikép se lehet mondani, hogy ezek a javaslatok a protestánsok kedvéért, azoknak sürgetésére, jogaiknak kiszélesítésére jöttek létre. A piotestánsok a mennyiben mellette vannak e javaslatoknak, mellette vannak azoknak egyszerűen azért, mert e javaslatok relativ szükségességéről, szabadelvüségéről megvannak győződve, csakúgy, mint a kormánynak és a politikai pártoknak, no meg a megyéknek és városoknak szabadelvű katholikus férfiai! Punctum! Csak annyi jogot kívánunk, a mennyi a protestánsoknak megadatott, hogy vallásukkal ellenkező cselekedetekre semmi szin alatt nem kényszeríthetők. Mi szívesen rá állunk erre az egyezségre, csak őszinte legyen! De valyon megelégednének-e a kölcsönösséggel ? Nézzük. A nagygyűlés határozatai között otvastuk, hogy az 1868. Lili. t. ez. 12. §. módosítását szakadatlanul (nagy a buzgóság: hátha rövid időn megváltoztatják) szorgalmazza. A nagygyűlés nem fejezte ugyan ki egyenesen a kívánságát, de hisz úgy is tudjuk, hogy az a szülök szabad rendelkezési joga. Tegyük föl, hogy az törvénybe iktattatik. Most már ha — a mi éppen nincs kizárva — egy vegyes házasságnál a kath. fél beleegyezik, hogy a gyermekek mind protestánsokká neveltessenek, beleegyeznek könnyen, nem fogják semmi szin alatt kényszeríteni, hogy katholikussá nevelje gyermekeit?! Majd tartanának akkor megint egy nagygyűlést, mely kívánságát már egyenesen úgy formulázná, hogy törvénybe kell ígtatni, hogy a vegyes házasságból való gyermekeknek a katholikus vallást kell követni. Ezt a kényszerítést a protestáns félt illetőleg már szívesen megengednék; sőt már most is ez a rejtett czéljuk. Már most is benn van a határozatukban, hogy szülőknek kötelessége gyermekeiket katholikus hitben nevelni, a hol csak lehet, katholikus iskolába járatni “ És ha mégis prot. iskolába járatnák: tartanának majd megint egy nagygyűlést, mely követelné törvényben kimondását annak, hogy a katholikus gyermekek prot. iskolába nem járhatnak, kivéve azt az egyelen esetet, ha a plébános, vagy a püspök kegyesen megengedi. De azért nem a régi kiváltságokat akarják ám viszszaszerezni; óh dehogy ! A nagygyűlés határozataiban az I. p. a. tulajdonképen az mondatík, hogy „az 1868. évi Lili. t. ez. (tehát az egész törvényezik 0 hitelvünkbe ütközikMás szavakkal : a mi abban a t. czíkkben az áttérésről, a vegyes házasságokról, az ilyen házasságokból származó gyermekek vallásos neveléséről, a lelenczekről, más felekezet ünnepeinek megtartásáról, a temetőkről, a községek vagy városok házi pénztárából egyházi czélokra vagy felekezeti iskolákra nyújtott segélyekről mondatik, az mind megváltoztatandó, mert a naggyülés lelkiismeretét sérti. Hogy miként változtatandó meg, az könnyen kitalálható. Nevezetesen: vegyes házasságok csak katholikus pap előtt köthetők és pedig az alatt a feltétel alatt, hogy az ilyen házasságból származó minden gyermek a katholikus vallásban neveltetik. A kath. vallásból más vallásra áttérni tilos, vagy legalább is csak 6 heti oktatás után — a miben persze kath. plébános részesíti az illetőt — s a királynak történt! bejelentés mellett szabad. A lelenczek föltétlenül a katholikus vallásban nevelendők; a r. kath. ünnepeit a protestánsok is tartoznak megünnepelni, közhivatalba lépéskor (ha már éppen a protestánsok is alkalmaztatnak) Szűz Máriára és a szentekre nekik is meg kell esküdniük; a protestánsok a katholikusokkal egy temetőbe nem temetkezhetnek ; a községek és városok pénztárából csak katholikus egyházi és iskolai czélok gyámolitandók. De azért nem a „régi kiváltságokat akarják ám visszaszerezni; oh dehogy! Szeparasztisztikus törekvés. . . semmi sincs távolabb tőlük mint ez! A római katholikus vallást uralkodó vallássá tenni ismét, eszük ágába sincs X Ki merészelné ezt rájuk fogni a prímás beszéde után ? Ok csak azt akarják, hogy vallásával ellenkező cselekedetre egyetlen egy katholikus se kényszerittessék semmi szin alatt se. Hogy aztán ezzel a nyilatkozattal miként egyeztetik össze Zichy Nándornak ezt a kijelentését: „Mi nem járulhatunk ahhoz, hogy a kereszténységből való kitéréshez beleegyezésünket adjuk“ — az már más kérdés! De ha valaki mégis azt mondaná: igaz, hogy engem róm. kath. pap keresztelt, tanultam is a római kátét, de nem hiszem, a mi abban van, sokkal igazabbnak tartom a zsidó villást; ma már ez az én vallásom: mit mondana erre az első nagygyűlés? Megmaradna ünnepélyes nyilatkozata mellett? Meg hát, de nem a mellett ám, hogy vallásával ellenkező cselekedetre semmi szin alatt senki ne
