Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-02 / 35. szám
553 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 554 egyházmegyei hatóság az illető egyház minden egyes tagjának adója alapján készíti el a kirovást. (Tehát az egész gyülekezetre nem lehet lélekszám szerint kiróni a domestikai illetéket). Vannak egyházak hol a lélekszámmal nincs arányban a földbirtok, azon egyházakat lélekszám szerint mogróni nem volna igazságos, törvényes. Egy ezer lélekből álló egyház tagjai fizetnek összesen 3000 frt állami adót, állami adójok 1% csak 30 frtot tesz ki s ha még is pénztárnok űr lélekszám szerint 50 frtot követel tőlük, úgy hiszem jogosan keresnek s bizonyosan találnak is orvoslást a sérelem ellen a felsőbb hatóságnál. Pap Elek lelkész. * # * Pap Elek lelkész ur okoskodása egészen helyes. A komáromi egyházmegyének nincs joga megállapítani, hogy a domesztikai bevallási ivek jövőre csak abban az esetben fogadtatnak el és erősittetnek meg az egyházmeg}rei domesztikai bizottság által, ha kitűnik belőlük, hogy az évi befizetés lélekszám szerint legalább 5 krnak megfelel. Mert a 262. §. általában kötelező törvény. E szerint is első sorban az mondatik, hogy minden családfő vagyoni körülményeire való tekintettel tartozik fizetni az évi járulékot; a mi éppen nem annyi, mint állami adójára való tekintettel. Ez utóbbi megállapítás már a második lépés. A vagyoni körülményeire és az állami adójára való tekintettel eljárás közt az a különbség, hogy p. o. két, 25 frt állami adót fizető családfő közül az egyik talán csak egy maga. vagy talán csak feleségével él jövedelméből, a másik meg talán munkaképtelen apját, anyját is tartja, meg talán egy pár gyermeket is taníttat. A mint hogyp. o. nálunk, hol az egyházközségi adó vagyoni körülményekre való tekintettel van kivetve, két egyforma fizetést élvező egyháztag nem egyformán van megadóztatva és igen helyeden. Megjegyzem, hogy privát vagyona egyiknek sincs. A 266. §. csak kivétel az általános törvény alól; 10 évi tapasztalat vezette a zsinati törvényeket előkészítő bizottságot s majd a zsinatot ennek fölvételére. Még ebben is először ez mondatik: föltéve, hogy ez összeg csekélyebb nem lesz annál, a melynek ezen mód (t. i. osztálybasorozás) szerint azon egyházból befolyni kellene, — és csak azután, tehát másod sorban: vagy ha ennek megállapítása nehézséggel járna, lélekszám szerint legalább 5 krnak megfelel“. Fejes István tényleg indítványozta a zsinaton, hogy a hol osztálybasorozás áll is fenn az egyházakban, minden lélekre essék legalább 5 kr. Ezzel biztosítjuk — mondá —, hogy két millió lelket számítva, akár az egyik, akár a másik módon a járulékok összege egyenlő lesz és nem fog lassanként alább szállni. Vályi Lajos támogatta elvben Fejes indítványát, de ő 5 krt soknak tartott, 3 sőt 2 krral is megelégedett volna. Körméndy Sándor 4 krt kivánt megállapítani a 266. §-t illetőleg. A vitát eldöntötte Tisza Kálmán világi elnöknek következő felszólalása: Bátor vagyok a t. zsinati tag urakat egyszerűen arra emlékeztetni, hogy midőn a főbb elvek megállapításáról volt szó, nagyon hallottuk hangoztatni, hogy az a fejenkénti 5 kr nagyon sok; pedig ez a javaslat (266. §.) itt csak permissive van. Nem méltóztatnak-e attól tartani, hogy ha ki lesz mondva, hogy minden egyházban 5 krnak kell esni egy lélekre, az egyházak nem fognak-e panaszkodni? Megeshetik, hogy némely egyházra nézve, a hol vagyonosabb hitsorsosunk egyátalában nincs, ez sok lesz; (a Pap E. ur által felhozott példa!) mig más egyházakban, hol vagyonosabb hitsorsosok vannak, már az első osztályba sorozottak kifizetik majd az 5 krokat“ . . . E felszólalás után a zsinat Fejes és Vályi indítványát elvetette. A hozzájárulás alapelvével az is ellenkezik, ha egy olyan egyházközségben, a hol az egyházközségi adót nem vagyonosságuk szerint fizetik az egyháztagok, az egyházközségi pénztálból fizetjük be a domesztikai járulékot. Másrészről nagyon megfelel az alapelvnek, hogy a vagyonosabb tagokból álló egyházközségekben 10, 15 vagy több kr. is essék egy lélekre. Helyreigazítás. E lap 31. számában egy tudósítás jelent meg a b.somogyí egyházmegye közgyűléséről, mely speciálisan csak négy tárgygyal foglalkozik. A czikk alá Igazmondó János vau írva, pedig e tudósítás távol van az igazságtól. Első sorban is a nagy gonddal és fáradtsággal szerkesztett esperes! jelentést, mely az egyházmegye ügyeit kimerítően hű színekkel ecseteli, hosszúnak találja; tartalmát illetőleg pedig azt Írja: „hogy téved az, ki abból az adott helyzetet ki akarná böngészni1,1. A jelentésnek más czélja nem lehet, mint a látottakat, tapasztaltakat írásba foglalva a közönség tudomására hozni. — A b.-somogyi egyházmegye esperese is csak ezt cselekedte s ha élesen látó szemei haladást pillantottak meg, ennek valóságát kétségbe vonni lehet, de adatokkal tényekkel megczáfolni ez időszerint lehetetlen. És hogy a templomok renoválása, iskolák építése mellett más téren is van haladás, azt Szenna példája világosan bizonyítja. E vallásos, buzgó gyülekezet templomában még nehány évvel ezelőtt is, az iskolás leányok az ístenitisztelet alatt szemben a szószékkel a templom kövezetén helyezkedtek el, mi úgy egészségi, mint esthetikai szempontból is erős kifogás alá esik, és ma már díszesen megcsinált padokban hallgatják jeles lelkészüknek szép szónoklatait. Igazmondó ur nem éri be avval, hogy az esperesi jelentés haladást jelző állításait kétségbe vonja, hanem tovább megy és azt Írja: „hogy egyes gyülekezetekben a lehangoltságot, közönyösséget a folyton nevekedő terhek, uapidijak, tiszti fizetések mozdítják elő s e miatt nem lehet a bomlásnak induló egyházba uj életkedvet önteni. „Domesztíka s a növekedő kerületi s egyházmegyei adók mennyi kárt tettek már, azt csak a köz^ papok tudják. Az egyházmegyei költekezések rég túl haladták az évi fedezetet, az esperesi szükséglet egészen elhagyta régi medrét és folytonosan emelkedő irányzatot követett — ez előtt 15 évvel 600—600 frt körül volt a
