Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

413 DÜNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 414 szitette ki. Főgjmnasiumunk levélben üdvözölte jubiláló öreg tanártársunkat, kinek e helyen is szívből kívánjuk, hogy még sokáig gyönyörködhessék nagy számú tisztelői­nek meleg ragaszkodásában. — Áldásos munka. Mióta a főrendiház 4 szavazat­tal a polgáií házasság, tehát a felvilágosodás és nemzeti elhaladásunk ügye mellett döntött: az országgyűlés mind­ekét háza sokkal gyorsabban, kevesebb szó és időveszte­getéssel végzi munkáját, mint az előtt. Egymás után tár­gyaltatnak le a törvényjavaslatok, melyeknek nyomán majd áldás és békesség fakad. így a nem állami közép­iskolák tanárainak nyugdíjazásáról szóló törvényjavasla­tot a főrendiház is változtatás nélkül elfogadta. A kép­viselőház letárgyalta a vallásszabadságról zsidóreczep­­„czióról s a gyermekek vallásáról szóló javaslatokat. Ezeket azonban a főrendiház már csak őszi ülésszakában fogja tárgyalás alá venni. — Képzőtársulati diszgyülés. A theol. képzőtár­sulat évzáró diszgyülését jun. t.S-án d. u. 3 órakor tartotta a főiskola nagytermében szép számit közönség jelenlété­ben a következő műsorral: 1. A 37. dicséret, éneklé a theol. képzőtársulat. 2. Prédikált Barílialos Mór III. év. pn. 3. Alelnöki jelentés — Osvákl Kálmán IV. év. pn.-től. 4. „Beliál’4 irta Balogh Dénes I. é. pn., olvasta Vörös Já­nos IV. év. pn. 5 Részlet Osváld Kálmán pályadíjnyertes predikácziójából, olvasta Rácz Elemér 1. év. pn. 6. Év­záró ima, Osváld Kálmántól, olvasta Szabó Zsígmond III. év. pn. 7. XC. Zsoltár, éneklé a theol. képzőtársulat. Az érettségi vizsgálat eredménye iskolánk­ban. Az írásbeli vizsgálatot tett 18 tanuló közül egy a követelményeknek meg nem felelvén, 17-en bocsáttattak szóbelire. Ezek közül a jun. 25--26 án tartott szóbeli vizs­gálatot sikerrel kiállotta s igy érettnek nyilváníttatott 14 tanuló, még pedig 2 jelesen, 2 jól, 10 egyszerűen érett­nek. Két hónapra visszavetett a bizottság 2 tanulót, egy évre pedig egyet. A kormánybiztos dr. Tóth Lajos egye­temi tanár volt. — Örömtinnepély. Az ifjúsági képzőtársulatuak junius 17-én, a városi színházban tartott örömünnepélyén .(programmját lapunk 24-ik számában közöltük) talán a szokottnál magasabb helyárak miatt jóval kisebb közön­ség jelent meg, mint az előző években. S ez egyformán káros volt az ifjúságra és a közönségre nézve, mert bát­ran elmondhatjuk, hogy ily tartalmas és sikerült öröm­­üunepélye már régen nem volt az önképzőkörnek. A siker oroszlánrésze Gáty Zoltán zenetanárunkat illeti meg, a ki részint saját szerzeményű, részint tőle átirt, kitűnő mód­szerrel betanított s bravúrosan előadott zene és ének­darabjaival valóságos diadalt aratott. Iskolánk növendékei még igen nagy hasznát veszik az ő kitűnő zenetanitási képességének és módszerének. Tanítványai közül többen már most is oly szépen és tudatosan játszanak, hogy idővel biztosan képzett és alapos zenészekké válnak. — Tornavizsgalat. Eögymnasiumunknak verseny­­nyel egybekötött torna-vizsgálata jun. 17-n'*igen nagy érdek lődő közönség jelenlétében folyt le s d. u. fél 6 órától estig tartott. Előtornászok és tanulók jutalmazására kiosztatott 84 fi t, melyből 76 frtot az iskola, 8 irtot pedig a vizsgá­laton jelenlevő urak voltak szívesek adományozni. Ebből kaptak : Oláh Géza VIII. o. t. elő tornász 20 frt, Perczeí László VIII. o. t. előtornász 16 frtot, Schirkhuber Miklós VII. o. t. előtornász 18 frtot, Horváth Dezső VI. o. t. elő­tornász 16 frtot, Mohácsi János VI. o. t. dobos 2 frtot, Horváth Lajos III. o. t. dobos 2 frtot, Eötvös József V. o. t. 2 frtot. T. Hajnóczky Béla ur 3 frt ajándékából kap­tak : Jakab István V. o. t. 2 frtot és Edelényi Lajos IV. o. t. 1 frtot. Tek. Barthalos István úr 2 forint ajándékát kapta Marlovich Ferencz V. o. t.; Tek. Saáry Lajos ur 3 frt ajándékát pedig Adorján Gyula V. o. t. Verseny­dijakra kiosztott az iskola 48 koronát. A versenyek a kö­vetkezők voltak: Első oszt. Póznamászás. 1-ső Koltay Kál­mán, jut. 3 kor.; 2-ik Spiegel Pál, jut. 2 kor.; 3-ik Hegedűs József, jut. 1 kor. Második oszt. Póznamászás. 1-ső Krausz Sándor, jut. 3 kor., 2-ik Schlesinger Béla, jut. 2 kor.; 3-ik TímaZoltán, jut. 1 kor. Harmadik oszt. Kötélmászásr. 1-ső Jakab János, jut. 3 kor.; 2-ik Szigethy József, jut. 2 kor.; 3-ik Horváth Lajos, jut. 1 kor. Negyedik oszt. Kö­télmászás. 1-ső Cseke Zoltán, jut. 3 kor.; 2-ik Varga Pál, jut. 2 kor.; 3-ik Patkó Károly, jut. 1 kor. Ötödik oszt. Tá­volugrás. 1-ső Eötvös József, kinél a két ugrás összege Itt m. 60 cm., jut. 3 kor; 2-ik Steindl Kálmán, jut. 2 kor.; 3-ik Jakab István 1 kor. Hatodik oszt. Távolugrás. 1-ső Horváth Dezső, kinél a 2 ugrás összege 9 m. 60 cm.; jut. 3 kor.; 2-ik Baldauf Gusztáv, jut. 2 kor.; 3-ik Vermes Lajos, jut- 1 kor. Hetedik és nyolczadik oszt. Magas ugró#, 1-ső Oláh Géza, VIII. o. t. 178 cm. magas ugrással, jut. 4 kor,; 2-ik Kóczáu Aladár VII. o. t. jut. 2 kor. Rúddal ugrás. 1-ső Horváth Dezső VI. o. t., jut, 4 kor.; 2-ik Kó­­czán Aladár VII. o. t.7 jut. 2 kor. Az ünnepélyt Kis Ernő, mint igazgató-helyettes, az ifjúsághoz intézett szép buz­dító beszéddel zárta be. — Űj magyar kálvinista község Erdélyben. A kolozsmegyei Nagy-Sármás községben magyar telepet lé­tesít a fóldmivelési minisztérium. A telepítéshez szüksé­ges 190 családot Veszprém megye kálvinista földmiveiő* népe közül toborzottak, kik már a telepítési okmányt is aláírták, sőt egy részük el is utazott az új otthonba. E telepesek közül 108 család a pápai és devecseri járásból, 80 család pedig balatonvidékrői toborzódott. össze. — Örvendetes fejlődés jeleiről értesülünk a buda­pesti ev. ref. főgymnásium köréből. Ugyanis az egyházta­nács, tekintettel az iskola nagy népességére és keresett­ségére, elhatározta, hogy a jövő tanévben az alsó négy osztályban párhuzamos osztályokat állít, melyekben egye­lőre óraadó tauárokat alkalmaz. A szeptember közepén Kassán tartandó kerületi tornaversenyen résztvevő sze­gény tanulóinak útiköltségeire 200 frtot, a debreczeui tan­­szerkíállitásra utazó 2 tanára számára pedig 50 frtot sza­vazott meg. A közoktatásügyi minisztertől rendezendő olaszországi latin klasszikái tanulmányútra a dunáninnení négy főgymn. feutartó testületéivel egyetértőig Fiók Ká­roly tanárt küldte ki. Debreczeui főgymuásíumunk mellett, tehát már a budepestiben is lesznek párhuzamos osztályok. — Főiskolai pályakérdések. A Péczelg-díj iroda­lomtörténeti értekezésre tűzetett ki s beérkezett 2 pálya­munka. A 33 frt 33 kr dijat megnyerte Borsos Károly III. é. pn., a másik munka szerzöja Lampérth Géza VII. o. t.„ dicséretben részesült. A Nagy József-dij természettudomá­nyi értekezésre tűzetett ki s beérkezett 3 munka. A 3, fi t 33 kr. jutalmat Halász Zoltán Vili. o. t. nyerte el, Welt­­ner Sándor Vili. o. t. pedig megdicsértetett. A nt. Készt Hajdú Lajos kisújszállási ny. tanártól történeti kérdésre? kitűzött 15 frtot elnyerte Weltner Sándor VIII. o. t.

Next

/
Thumbnails
Contents