Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-24 / 25. szám

B87

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

3S8

Erre nézve tehát csekély véleményem az: hasson oda az egyházkerület, hogy az egyes egyházmegyék közmegegyezésével a 21|2°/0 évi járulék helyett fizessen a lelkész az országos gyámoldába 1 ‘f2 °|0'Ot, az egy százalékot pedig fizesse az egyh. megyei gyámoldára. így a régit megtartjuk, az újat felállítjuk, s a kerületi gyámoldát is fenntarthatjuk megerőltetés nélkül.

Ä ft. nm. conventuek azon határozata, hogy 10 évig osztalék nem adatik, csak egyszersmindenkorra nyerne az özvegy bizonyos csekély őszszeget, mint végkielégítést, tán — megállhatna akkor, ha a tőkegyűjtés volna a főczél és nem az özvegyek segélyezése, — de ha segélyezni akarjuk az özvegyeket, akkor szükség, hogy évenkénti segélyt nyerjenek, mert igy jobban és czélszerübben érjük ,el azt a czélt, melyre az egyetemes lelkészi kar törekszik, t. i. özvegye és árvái biztosítását.

Azon határozata a Conventnek, hogy a befizetett 10% arányában nyerjen az özvegy segélyt, igaz hogy leginkább megegyez az igazsággal, de nem kell felejtenünk, hogy nem mindig az az igazság, a mi igazságnak látszik, mert a szegényebb sorsú lelkészözveg37eknek van legnagyobb szükségük a segélyre, kik nem szerezhetnek valamit arra, hogy özvegyi éveik nyomoru sorsát némileg is enyhíthetnék, mert a csekély fizetés felmegy az élet fenntartására, gyermekek nevelésére és igy az évvégi számadáskor mi marad, mi jövövelem számba menne?— Semmi.

Egyházi életünk fenntartásánál azon törekedünk, hogy mindenhol behozzuk az egyházi fizetések birtok szerinti kivetését, kiindulva azon elvből, hogy a kinek több adatott, több is kívántatik tőle, a vagyonosabb segítsen a vagjmntalan szegényen; — az országos gyám oldánál ugyan követjük a példát, hogy a több fizetéses lelkészektől többet kívánunk és követelünk, de a segélyezésnél nem követjük azon elvet, hogy azokon segítsünk, kik leginkább rá vannak szorulva,

A végkielégítést úgy óhajtanám módositandónak, hogy az özvegy nyerjen, — akár egy akár több évig hivataloskodik a lelkész, — évi segélyt, még pedig egy megállapított összeget, pl. 10 éven belül 100 frtot, 5. évi szolgálat után korpótlék czimén 25%-ot.

Az egyházak által fizetendő 1 % ellen senkinek kifogása nem lehet, mert ez jogos és igazságos, úgy szinte a Conventnek azon határozata,

hogy az egyházmegyék keze között levő gyámi tőke érintetlenül hagyatik az egyházmegye kezelése alatt.

A pápai egyházmegyének a f. é. május 24-én tartott gyámoldai gyűlésen hozott megállapodásához van még megjegyzésem.

Elhatároztatott a fennt jelzett gyámoldai gyűlésen, hogy az egyházmegyei gyámoldába uj tagok fel nem veendők, igy a most részvényes tagok özvegyei nyerhetnek csak abból segélyt, ezeknek kihalásával a gyámi összeg holt tőkévé válik, ekkor ezen tőke a pápai főiskolában tanuló, pápai egyh. megyebeli lelkészek gyermekei segélyezésére fordittatik. — Ez igen szép és nemes, mert ha közvetlen nem is, mégis veszik hasznát az utódok elődeik berakott filléreinek.

Alázatos véleményem az, hogy a most fenn levő gyámi összegből fizettessék az egyházmegye lelkészeinek 10%-os alapbetéte, természetes befizetési kulcsul véve fel a legkevesebb díjazású lelkésznek fizetendő alaptőkéjét, a többletet fizesse rá a lelkész, a fönn maradott tőke kamata felosztandó az özvegyek között részvényük arányában, 25% levonásával.— Ezen 25% levonása csak addig történnék, mig az országos gyámintézetbe az egyes lelkészektől fizetett alaptőkét fedezné, azután pedig az összes kamat kiosztandó lenne, de úgy, hogy egy részvény után a segély 200 írton túl nem haladhat.

A pápai egyházmegye gyámoldája keletkezésétől fogva mint lelkész és tanítói gyámolda szerepel. Több felől lett hangoztatva a tanítói kar részéről, hogy választassék el a tanítókat illető összeg a lelkészek gyámoldai összegétől.

Én ebben részemről készségesen beleegyezném, mert nem kell felejtenünk, hogy az elkülönítő kidolgozásnál tűnik csak ki az, hogy az általuk nagyra becsült összeg még sem lesz oly nagy, mert a gyámolda megalapításakor az alapbetétei egy részvény után volt 10 váltó forint, és akkor tagja lett minden tanító a gyámoldának, később felemeltetett 10 pengő írtra egy részvény után és akkor már a tanítói karnak csak fele lett tagja, majd ismét felemeltetett 25 frtra és ekkor a pápai egyházmegye negyven tanítója közül csak 13 tagja lett. Tanító özvegyek száma 13—15 között váltakozott. Ha tehát a befizetéseket felvesszük és a segélyül kiadott öszszeget összehasonlítjuk: bizony nem valami sok lesz azon összeg, mi tanítói gyámtőkeként szerepelhet.