Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-03 / 22. szám
Ötödik évfolya m. 33. szám. Pápa, 1894. június 3. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből ■ ADUIÁNÍŰLI EV. REF. EGYHÁZKER. HIVATALOS KÖZLÖNYE. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5. egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 80 kr.-K MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Az űj nyugdíj törvényjavaslat. Dr. Horváth József. — a balsorsban legjobb megnyugtató az Istenbe vetett bizalom. Pap Sándor. — A pápai egyházmegye közgyűléséből. Referens. — Az m.-ladi egyház. Egy Jelen volt. — Könyvismertet é s. Dr. Antal Géza. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Körlevél. Az új nyugdíj törvényjavaslat. Az autonom felekezeti tanárok nyugdíj viszonyainak rendezése végett a vallás és közoktatásügyi minister által a képviselőházhoz beterjesztett törvényjavaslat — az érdekeltek nagy örömére és megnyugvására — keresztül ment a bizottsági tárgyalásokon is, és pedig a közoktatásügyi bizottság már a múlt hó végén, a pénzüg}^ biz. meg a napokban foglalkozott e nagyfontosságú javaslattal. Az osztatlan elismerés, melylyel a protesttáns sajtó a vall. és közokt. miniszter e nemes alkotását fogadta, a legközelebbről érdekelt tanárok méltó öröme a fölött, hogy az úgy is gondteljes jelent a javaslat törvénnyé válta esetén legalább a jövő aggodalma nem terheli, okozta bizonyára, hogy a törv. javaslat némely kétségtelenül méltánytalan és helytelen rendelkezése előtt szemet hunyt a prot. és tanár-közönség » hogy — az érdekeltek részéről alapos kifogás nem emeltetvén — az a bizottsági tárgyalásokon is érdemleges változtatás nélkül ment keresztül. A nélkül, hogy a javaslat egészét s főbb rendelkezéseit teljesen megillető elismerésből a legkevesebbet levonni akarnék, sőt azon meggyőződésben, hogy felszólalásommal csak a javaslat humánus czélzatának teszek eleget: legyen szabad az utolsó órában, a parlamenti tárgyalás küszöbén, röviden rámutatnom a javaslat kifogásolható részleteire, a melyeknek kellő módosítása a bizottsági tárgyalások megtörténte után sem fog nehézséget okozni. Ily kifogás alá esik mindjárt az első § második mondata, mely a tervezett nyugdíjintézetbe vaió belépést oly feltételhez köti, a mit méltányosnak egyáltalán nem nevezhetünk. E szerint ugyanis: „E nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe csak oly nyilvános tanintézetek vehetők fel, melyeknek állandó fenmaradásuk biztosítva van.“ — Azon jóakarat mellett, melylyel a közoktatásügyi miniszter a törvényjavaslatot létesítette, nem tételezhető ugyan fel, hogy a szóban levő megszorítás szegényebb és néptelenebb s igy az országos gyámintézetnek kevesebb jövedelmet adó intézetek kihagyására használtassák fel, azonban ha ezt kizártnak vesszük is, nem saját hibájuk nélkül fogja-e a törvény e rendelkezése sújtani azon tanárokat, a kik a nyugdíjintézmény jótéteményétől a miatt lesznek esetleg elütve, mert azon tanintézet, melyben talán egész munkabíró idejöket töltötték, ma a kormány által — nem tudni mi alapon és mérték szerint — életképtelennek nyilvánittatik ? E korlátozást valóban a törvényjavaslat egész intentiójávál merev ellentétben állónak tartom, annyival is inkább, mert a jnikor i\z 1883. XXX. t. ez. létrejötte óta — mely jelentékeny új terhek kirovása által tanintézeteink életképességét ugyancsak próbára tette — több mint 10 év telt el: a ma még fenálló, vagy vagy legalább intés alatt nem levő intézetekre nézve ilyen tágértelmü kikötést törvénybe iktatni egyáltalán nem méltányos. Nézetem szerint e fel-22