Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-14 / 2. szám
23 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 24 jelentés hasisának elismerése, vallomása ez; világos és ünnepélyes vallomás vala ez; de megelégedett-e vele az Ur? Az idézett helynél nehány verssel fölebb ezt olvassuk: „sokan kiyének az ő nevében, látván a jeleket, melyeket cselekszik vala, Jézus pedig nem bizza vala magát azokra“. Jézus nem bizza magát azokra, a kik az ő csodáiban való hitnél megállapodnak. A csodáknak az a rendeltetésük, hogy Krisztus szellemi ajándékinak elfogadására előkészítsenek bennünket. Azon emberek, kikről szent János szólott, Jézus tetteiből kiérezték, hogy ő az Ígért Messiás'; de valódi lelki szükségleteiket nem ismerő, fölületes és határozatlan egyének valának azok, csak részben fordultak ő hozzá, s készek is valának őt elhagyni, mihelyt hűséget, bűn és világ ellen való küzdelmet kívánt tőlük. Meglehet, egyik-másik a Messiástól anyagi előnyöket, függetlenségük kivívását vagy polgártársaik közül való kitüntetését remélte, várta. Jézus visszautassá az ilyen hitet: „nem bizza vala magát azokra“. Látván, hogy Nikodemus is ezen tévedésbe esett ugyan, de mégis amazoknál nemesebben és mélyebben gondolkodó, egy sokkal fontosab és dicsőbb csodát helyezett elébe, a melynek bent a szívben kell végbe menni-e. „Feleié Jézus: bizony, bizony mondom néked! ha valaki újonnan nem születendik, nem láthatja az Isten országát. Ami születtetett testtől, test az'; és a mi születtetett Lélektől, lélek az. Ne csudáljad, hogy azt mondám néked: szükség néktek újonnan születnetek.“ így tanitá az ídvezitő a „csodákban hívőt“ az ő vallásának és országának helyes ismeretére, megérteié vele, hog} a törvény a bűnnek csupán külső kinövéseit metszi le, de az evangeliom új szivet, új elmét ad, újjá teremti az embert. Kimutatá a külső csoda és a benső regenerate között való összefüggést, és emez utóbbit amannak fölibe helyezé. Kétségkívül igaz, hogy a csodákban való hit többet ér a hitetlenségnél; de mégis csak gyarló hit az, mert hamis csodák is létrehozhatják azt, és mivel itt megállapodik, haszontalan is. Csak az az igazi hit, a mely által a Szent Lélek újjá teremti a szivet és az életet. Az a hit, evangéliomi szempontból, alig érdemli meg a hit nevet, amely az emberben változást nem idéz elő és Istenhez közelebb nem viszi. „Az még nem igazi hit, — mondja Calvin — hogy a csodákban Isten hatalmát bámuljuk *), hogy a tudományt igaznak ismerjük, de magunkat neki teljesen alá nem vetjük. „Van egy bizonyos fajta hit, — mondja más helyen — a mely csupán az elmében létezik s hamar el is tűnik, mivel nem a szívben gyökerezik ; ezt nevezi szent Jakab holt hitnek. Az igazi hittel a szellem regeneratioja mindig vele jár **) Mi most Jézus Krisztus vallását a Nikodemusok el-*) »Nondum est vere credere, quum Dei virtutem mirantur, ut doctrinam simpliciter credant esse veram, non autem penitus se illi subiiciant.« J. Johan II. len védjük; mi azt akarjuk, hogy a keresztyénségben ne egy olyan felületes, erőtelen, külsősködő rendszert lássunk, mint a milyennek ez a farizeus is vélte. Mi, urunk példájára az újjászületést, az új életet helyezzük a legmagasabb helyre. És ha valaki Nikodemust követve, csodálkozva kérdezné, hogy az „embernek a lélektől kell-e születnie“ — az Úrral igy felelünk: „Izraelben mester vagy és ezt nem tudod?“ A keresztyénség csodái és tanai között nagy és örök harmónia van. Ez az összhang mindenütt feltalálható. Meg van ez a harmónia a keresztyénség között és az Isten által teremtettnek tekintett világ között; ezen igazságot megerősítik a napjainkban irt hírneves természet tudományi munkák. Meg van ez a harmónia a keresztyénség és az emberi nemzet történelme között. „A világ — mondja a modern historikusok egyik jelesebbje — úgy látszik, lassanként előkészíttetett az Ur eljövetelére és az Ur tudományának befogadására *). És ha a keresztyénség összhangban van minden Istentől lett dologgal, ön magával ne lenne harmóniában? Igen, az evangeliom tanai és eseményeinek legmeglepőbb összhangzatával találkozom mindenütt. Ez utóbbiak vezérelnek amahoz; a csodának nincs értéke, ha csak :'a Krisztusi igazságok megismeréséhez el nem vezetnek; úgy, hogy ha a tényeket elfogadom, de a dogmákat elvetem, magát Isten ujja intésének követését tagadom meg; füleimet dugom be az ő hatalmas szava elől; vak és siket vagyok. De lássuk meg ezen fönséges harmóniákat, melyekből Isten dicsősége sugárzik ki. Első harmónia. Teljes összhangzóság van a csodák és az inspiratio keresztyén tana között. Miben áll az Írások ihletettsége ? Abban, hogy az iró természeti tehetségéhez Istentől emanált erő járult s az segité Írni a világot megvilágositó szent könyveket. -— A csoda sem egyéb, mint a természet erőinek szünetelése és Isten közvetlen beavatkozása a világrendjébe A biblia tehát maga is csoda. Ha Isten méltónak tartá közvetlenül hatni, a midőn egy szegény vak szemevilágát vissza adá, a gutaütöttet meggyógyitá: képzelhetem-e, hogy semmit sem tett közvetlenül, midőn a könyvek könyvét adá, az emberi nem eme törvény könyvét, a melynek az a rendeltetése, hogy a népek belőle merítsenek világosságot, hogy általa Isten országa alapja megvettessék és föntartassék? Feltehetem-e, hogy Isten maga cselekedett, midőn a néma nyelvének kötelékeit megoldá, vagy a halottat az életre feltámasztá, de már a midőn magát teremtményeivel megismerteié, azon sorok Írásakor, a melyek az elesett embsriségnek a menybevezető utat kimutatják, nem vezeté közvetlenül szolgái kezét, hogy őket tévedéstől megőrizné? Nem, én elfogadom a bibliát létre hozó csodát, és áldom érte Istent, hogy ismerhetem az igét, a melyet az Urnák szája mondott. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos **) Vera tides spiritu regenerations semper constat. Ibid. *) Müller János Bonnet Károlyhoz irt leveléből.
