Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-22 / 16. szám

243

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

244

nál; mert valódilag az az ember, kiben a tudás a hittel párosul s viszont.

A ferde, elhibázott nevelés fattyú hajtásai sűrűn burjánoznak úgy a család, és az egyház körében, mint az állami életben is. Örömmel tapasztaljuk, hogy már megkezdték a kertészkedést s hangosan követelik, hogy e nemes, de nehéz munkában a népiskola is segítségükre legyen. A tanügy terén munkálkodó lapok s hírneves tanférfiak szintúgy, mint a kiváló államférfiak mig ezelőtt nehány évvel az értelmi képzést hangoztatták s annak módjait ismertették, ma már a család, az egyház és az állam érdekében követelik, — és pedig joggal — hogy a népiskola nevelését az erkölcsösség, a vallásosság szelleme lengje át; hogy a népiskolai nevelés vallás-erkölcsi alapokra építse munkáját.

De hát, ha e követelések ok- és jogszerűségét a népiskolának el kell ismernie, kérdem, — e kérdés mindig a toliam hegyén ül — hogy vájjon maga az egyház, épen a népiskolai vallásos nevelés munkájában, megteszi-e azt, a mit tőle joggal várhatnánk. Az örökös panasz és vádaskodás, melyet a népiskola türelmes hátához vernek, nem érinti-e magának az egyháznak, épen népiskolai működésében az erkölcsös és vallásos szellem megteremtésére és irányítására vonatkozó törvény- és rendeltetésszerű befolyását, illetve kötelességét ? Milyen e befolyás a vallásos nevelés irányításában ? Maga az egyház, épen a vallástanitás terén, tekintélyének sulyávál az erkölcsi és dogmatikai szabályok gépies bemagoltatását nem hagyja-e helyben ? Hiszen magas egyházi látogatások, melyeknek ellenőrzési szándékuk épen a vallás-erkölcsi tárgyak mikénti tanítására irányul, megelégedésüket nyílvánítják a katekhismus hű elrecitálása felett, a nélkül, hogy az ezzel kapcsolatos nagy fontosságú egyéb körülményekre csak ügyet is vetnének. Gondoltak-e már az illetők arra hogy a katekhisáíásban határozódó vallástanitás egy helytelen tanítási modor, mely, elismerem, hogy a hitelemző urakra nézve kényelmessé teszi az eljárást, de a gyermekekre nézve csak untató és semmi esetre sem gyönyörködtető.

De én vádoskodní nem akarok. E kérdésekre feleletet sem adok, a gondolatok tovább fűzését az olvasóra bízom, nem lévén más czélom, mint tőlem telhetőleg bebizonyítani, hogy a népiskolai vallásos nevelés rendszere hibás ; de hibás egyszersmind a rendszer keresztül vitelére irányzott tanítói működés is.

(Folyt, köv.)

Mákosa György.

Nőnevelő intézeteink sorsa.

Dunántúli ev. ref. egyházkerületünk legközelebb Székesfehérváron tartott közgyűlésén élénk vitát keltett a kerületi leány nevelő intézet tárgyalása, melyért Pápa és Komárom versenyeznek.

E két város közül Komáromnak harcza az iránt, hogy valamely kerületi tanintézetnek székhelye lehessen a kerületi főiskola székhelyével Pápával szemben, eléggé ismeretes.

Köztudomású dolog ma már, hogy az egyházkerületi közgyűlés akkép döntötte el a harczot, hogy Komáromnak már most megszavazott lOOOfrt, —• Pápának pedig megígérte, hogy meg fogja szavazni a leány inter natusi 525 írt évi segélyt.

A verseny jó eredményeket szokott szülni: legyen tehát Komáromban is, Pápán is leány nevelő intézet; de itt az a baj, hogy az egész egyházkerület tanixgyének felvirágzására sőt szellemének egysége és békéjére nemhogy fejlesztő, hanem inkább zsibbasztó hatásúvá, károssá kezd lenni e küzdelem, Komáromnak Pápa elleni versengése.

Ugyannyira, hogy a kerület ügyeit higgadtan és részrehajlatlanul szemügyre vevő bírálónak azon Ítélete támad, hogy nagy bölcseséggel kell az egyházkerületet kormányozni, különösen az egyházkerületet alkotó egyházmegyék képviselőinek fel kell ébredni, hogy örökre helyre hözhatlan végzetes hiba ne követtessék el és hogy a többi egyházkerületek mellett el ne maradjon a dunántúli ev. reform, egyházkerület tanügye, s a rév-komáromi érdekeltség tanügyi székhely küzdelmei miatt széthúzd részekké ne legyen az eddig egységes superintendentía.

Midőn az ősök az egész dunántúli egyházkerület territoriális középpontját, Pápa városát tették tanügyi székhelyivé a régi idők viharaiban, bölcseséggel cselekedtek, mert a dunántúli nagy kiterjedésű kerület szétszórt szegény egyházai között talán nincs egyetlen egyház is, mely három-négy ezernél népesebb volna, sőt az előre haladtabb városok között Komáromon kívül Pápa városában van századok óta népesebb városi református egyház, s az itteni közel vidéken kellő népességű egyházak, sőt a más vallás felekezetüek kölcsönös türelme és szerete és magának a városnak a korral haladása, kies fekvése, az ifjúság lelki testi üdülésére alkalmas séta helyei és utjai, közegészségi intézményei, az itteni társadalom, a város és megye áldozatkészsége a főiskola iránt, azon egészséges közszellem, mely Pápán van felekezeti külömbség nélkül, mind-mind a legalkalmasabbak arra, hogy Pápa városa legyen és maradjon a dunántúli ev. reform, egyházkerület tanintézetei központi székhelye.

Mire való tehát, valóban nem tudjuk megérteni, hogy Komáromnak, illetve ezen egyház vezérférfiainak Pápa székhely elleni küzdelmei nem akarnak véget érni, és mire véljük az egyházkerület egyes kiváló tagjainak is azon eljárását, mintha a komáromi egyház egyes híveinek czéljait előmozdítani igyekeznének.

Erre nézve szóljanak a történeti tények.

Mikor a Komáromi egyház az 1840—47-es években már egyszer megkisérlette a kerületi főiskolának Pápáról áthelyezését, 0 Felsége az akkori koronás király megakadályozta ezt azon legfelsőbb beavatkozással, hogy Komáromot, mint várerődöt és nagy katonai telepet, nem tartotta arra alkalmasnak, hogy a kerületi főiskola oda áthelyeztessék.

Azóta semmivel sem lett kisebb katonai város Komárom, s legközelebb mégis, 1893. évben másodízben kellett az egyházkerület nagy többsége bölcsességével lesza-