Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-15 / 15. szám
229 DÜNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 239 reményre jogositóbb állapotban lehet, ha a szabadság szabadossággá változik, mint ha a külső tisztesség csúfos despotismus által biztosittatik. Pedig a mohammedanismus nyújtotta haszon eliöz hasonlóan külső tekintély által biztosíttatott: biztosította a közvetlen változást — a jövő fejlődés fejében. Ügy tetszik hát nekem, hogy joggal vonható e tényekből azon következtetés, hogy vannak a társadalomnak oly állapotai, mint az egyéni jellemnek is vannak olyan helyzetei és fokai, melyekre a keresztyénség eredmény nélkül *) hivatkozik, vagy a melyekben, ha sikerrel teszi ezt, mert névleg befogadják, nem folytat üdvös működést. S kétségtelen, hogy ily esetben jobb, ha befogadtatik valamely alsóbb fokú vallás, mint egyáltalán semmi, mindég föltéve, hogy ez az alsóbb vallás nem tökéletesen hamis és rossz. De ha ezen alsóbb vallás olyan, mely természeténél fogva képtelen a haladásra, s méginkább, ha a keresztyénség befogadása iránti jelen képtelenséget formális ellentétté változtatja; méltán kérdésbe tehető, vájjon a benne levő állandó képtelenség nem többet ér-e a létrehozott közvetlen haszonnál. Más szóval oda concludálunk, hogy a mi igaz az emberi élet valamely más osztályában, igaz az a vallásban is. A rézbőrü indián, a ki a legfőbb oktatást fakéregből faragott nehány dúrva alaktól nyeri, semmi hasznát nem veheti a vidékről szóló valamely leírásnak. A despotismus nem absolute a legjobb kormányforma, de tagadhatlanul a legjobb az állami fejlődés bizonyos fokán álló népekre nézve. Azonban a nyereség, ha valamely nép elfogadja azt, különösen abban mutatkozik meg, hogy minő sikerrel oktatja azokat valamely magasabb és tökéletesebb kormányforma ismeretére és elfogadására. A tej-étel nagyon gyenge élelem a felnőttnek, pedig ez az egyedüli élelem, mit a csecsemő magához vehet s táplálkozhatik vele. Hogy pedig menynyire megfelelő a csecsemő kornak, abból vonhatjuk meg a biztos mértéket, hogy mily sikerrel készíti azt elő, hogy megkívánja és használja a felnőttnek való ételeket. Az egyik fajuak a másik által való kormányoztatása, mint az angolok indiai uralma, nem valami ideális politikai állapot, pedig az alattvalói viszonyban levő fajok nagy része valószínűleg elismeri, hogy az önkormányzat lehetetlenné vált iájuk rézve, vagy azt minden esetre, hogy az alattvalói helyzet magasabb előnyöket nyújt nekik, mint a minőket egyébként nyerhetnének. Ha azonban ezen előnyök nem készítik elő őket az önkormányzásra, ha a szokásainkkal, törvényeink-, irodalmunk-, kormányzatunk és történelmünkkel való megismerkedés nem emeli őket főlibe azon *) Ezen állapotoknak nem mindég a fejletlen czivilizáció és aljas testiség a jellemzői. Hogy mi a jellemzőjük, felettébb nagy kérdés itt tárgyalni. A keresztyén missiók a legalacsonyabb fokon levő fajoknál sikert arattak, mig a sokkal kedvezőbb állapotban levő nemzeteknél a siker lassú és bizonytalan. Az indiai skót missió bölcsen működik olyan értelemben, hogy nem azonnali nagy sikerre törekszik, hanem szükség szerint gyámol is minden olyas cselekvényt, mely a dolgokban való egészséges erkölcsiséggel, vagy a törvény iránti tisztelettel, vagy az emberi élet valamely szakában való kitünésnek keresztyén eszméjével való egyezésről tanúskodik, — jhogy biztositsa a keresztyénség végső diadalát. állapotnak, melyben találtuk őket s nem képesíti a nemzeti élet magasabb alakjára: kérdésbe lehet tenni s kétséges is, hogy ezek után mostani alattvalói helyzetük még relatíve is a legjobb-e. Hasonlókép megengedjük, hogy az islam inkább rokon volt a hetedik században élt arabokhoz, mint a keresztyénség, s jót művelt, mire a keresztyénség nem volt képes, de az a biine az islamnak, hogy nem nevelte követőit a keresztyénség befogadására *). Még azt lehet kérdezni: micsoda gyakorlati következménye van ezen tények és elveknek? minő befolyással vannak a híttéritési törekvésre? Ha vannak annyira műveletlen néptörzsek, hogy egyáltalában nem tudják Istent felfogni a nélkül, hogy az ő látható symboluma előttük ne legyen ; ha vannak annyira vad fajok, hogy át kell meuniök előbb a legális vallás fegyelmezésén, hogy bizakodásuk tárgyává lehessen egy egészen benső vallás; ha nincs oly szaka az emberi viszonyoknak, melyben nagyobb gonddal szükség különbséget tennünk az absolut és relatív jó között: nem tévelyeg-e a missionárius, mikor minden teremtésnek prédikálja az evaugeliomot, s nem jobbtenné e, ha valami olyan vallást hirdetne, mit a nép befogadhatna? Hát először is a hittérítők némely egyéneket és fajokat reméuynyel kecsegtetőknek, másokat reményre nem jogosítókuak vallanak, s ebben Mesterök példáját követik. Aztán az is világos, hogy annak megismerésére, kik képesek a keresztyénséget befogadni, az egyedüli csalhatlan mód, eljuttatni azt mindenekhez. Nagyon vakmerő lenne az, ki megelőző kísérlet nélkül föltenné magában, hogy valamely nemzet vagy fajról azt mondja: azt nem tudják áthatni a keresztyén igazságok. Senki nem mondhatja meg előre, hogy valamely ország a viszonyok minő foka, korszaka vagy fordulatánál enged végre azon folytonos és bölcs, bár mindeddig eredménytelen kísérletnek, hogy keresztyénné tegyék. A krisztusi vallás alkalmas arra, hogy egyetemes vallás legyen, habár nem lehet tudni előre, hogy minő tevékenység kellene ahoz, hogy minden népek eljussanak befogadására. És bár örülhetünk, hogy a Krisztus ismerete nélkül szűkölködő embereknek az alsóbb vallások vigaszukra, reményükre és ösztönükre szolgáltak: valaki csak méltányolja Krisztusnak munkáját, tőle telhetőleg mindent elkövet, hogy a mily gyorsan csak lehetséges, minden ember ut élet, és igazságnak ismerje őt. E mellett a legszellemibb val’.ás befogadását előfeltételező erkölcsi hangulat teljes hiányával levő nemzetek közt is lehetnek kivételes egyének, kik mesze kitűnnek az általános nemzeti jellem felett, így volt némileg a zsidóknál. A maguk egészében képteleneknek bizonyultak Krisztus vallása befogadására, s mégis találkoztak köztük kivételes emberek, kik annyira becsülték és befogadták eme vallást, hogy rajtuk épült föl az egyház. A ki maga mélyen meg van győződve az *) Helytelen, hogy mellőzzük azt, mi ezen érvnek tulajdonkép lényeges eleme — azon kérdés tárgyalását, vájjon vannak-e a haladásra teljesen képtelen fajok, de terem nem engedi, s csak annyit mondhatok: mig egyrészt úgy látszik, mintha némely népek, bizonyos családokhoz hasonlóan, kimerítettek volna már minden eshetőséget s szükségkép ki kell halniok, másrészt nem mondhatjuk, hogy a most élő nemzetek valamelyike képtelen a haladásra. 15*
