Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-12 / 11. szám
185 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 186 ez csakugyan büntetés, — most látom, hogy bizony az rám nézve csak jótétemény volt; — mert hát nem láttam azt a sok ferdeséget, viszásságot, melynek megint, azóta — hogy ismét számvevőnek, most meg pénztárnoknak megválasztattam — kénytelen-kelletlen szemlélője vagyok. Ezen kifejezésem jogosultsága igazolására a sok közül ez alkalommal csak a csurgói gymnasium legközelebbi múltját és jelenét tolom előtérbe, — s ha megfigyel a tisztelt olvasó, telljesen meg fog róla győződni, hogy a viszásság felemlitésével, akár szélhámosságnak is mondhatnám, tulságba éppen nem mentem. Ugyanis az 188%-ik évig a csurgói gymnásium VI. osztálylyal rendelkezvén, szépen virágzott, — rendeltetésének — a mennyiben akkor még a tanulók nagyobb része felekezetűnkhöz tartozó szülők gyermekei voltak, nem úgy mint most 280 között csak 80 — telljesen megfelelt; a szükségletekre is volt fedezet elég, nem csak, hanem még a tőkeállomány is évről-évre szaporodott. Ezen körülményt az akkori esperes Körmendi Sándor ur felfedezvén, párthiveket szerzett, s kimondatta, hogy a csurgói gymnásiumot VIII osztályúvá kell felemelni; s hogy a gymn. pénztár ezt megbirja, költségvetést is csináltatott hozzá, fedezetül felvéve — a rendes évi bevételeken kivül — az előző évi pénztári maradványt, mindennemű hátralékot stb. — Mi, kik a tervnek ellene voltunk, hiába tiltakoztunk, hogy a pénztári készpénz maradvány s a hátralékok fedezetül fel nem vehetők, — mert azok csak egy évre nyújthatnak fedezetet, — s elhasználtatván, már a rákövetkező évben az ezek által fedezett szükségletek fedezetet nem nyernek: Körmendi ur szövetkezett párthiveivel kimondta: fedezet van elég, a csurgói gymnasium VIII osztályúvá lesz. — Kérdem, hogy az illyen költségvetésben s eljárásban nints-e egy jó csomó viszásság? Ily utón a csurgói gymnasium VIII osztályúvá felemeltetvén, megindult az alapgyüjtés — s az érdemnek is megadni akarván az elismerést, Körmendi ur erőfeszitései nyomán igen szépen gyűltek az adakozások, — de azért a kellő fedezet csak sehogy se akart összejönni, — mire a leleményes vezér fejében mentő gondolat támadt: „Kérjünk államsegélyt.“ — A felekezetiességhez ragaszkodó vaskalaposok ellenkezni kezdettek, — de volt az élelmes vezér kezében még egy édes madzag: „ha az államsegélyt megkapjuk“ azonnal megszüntessük az egyházak, lelkészek és tanítóknak a csurgói iskolára adni szokott évi adományait, — s ment azonnal minden a maga rendén. Az államsegély meg van, de az említett évi adományok is követeltetnek. Bátor vagyok kérdezni: hát ez az eljárás minek mondható? A mit pedig ezután leszek kénytelen jelezni, az már a könnyelműségnek és felületességnek netovábbja. Az államsegély kéréshez, a fent jelzett csalétek folytán, az egyházmegye többsége hozzájárulván, fő dolog volt az egészet intéző vezér előtt, hogy az egyházmegye számára a felekezeti igazgatás és felügyelet megtartassák, mert ezt már nem áldozta fel a többség; — minden áron arrakellett tehát törekedni, hogy a fentartás hozzájárulásánál az egyházmegye többletben legyen, a mi magában még egészen indokoltnak mondható, — azonban mi történt? & szerződést megkötő bizottság — hihetőleg, hogy e most jelzett czél veszélyeztetve ne legyen, vagy talán könynyelmű felelületességből — fel-vesz fedezetül 102115 frt azaz egyszázkétezerszáztizenöt forint kamatozó tőkét, majd nem 9000 frtal többet, mint a mennyi akkor volt. Persze, a kerületi 500 frtos segély tőkéje is számitásba vétetett. Ebből folyólag ma már deficzittel küzd a pénztár; a múlt évben is 2500 frt körül apadt a pénztári vagyon, — az idén pedig — a mint látom —- még sokkal nagyobb lesz az apadás. Hát ez mi? Ébredjetek fel már valahára, ti kik alusztok! Szenna, 1893. lebr. 18. Szabó János. Csurgó főgymnásiumi pénztárnok. Könyvismertetés. Kalászok az életnek kenyeréhez. Különféle alkalmi beszédek gyűjteménye. Szerkesztik: K. Tóth Kálmán debreczeni és Papp Károly budapesti reform, lelkészek. 1893. II. füzet. Meg jelenik évenként négyszer. Előfizetési ára egész évre 4 frt, mely HornyánsZky V.-hoz küldendő. Megjelent a gyakorlati lelkészet körébe vágó, ezen előkelő folyóirat második füzete, s kedves kötelességet teljesítünk, midőn azt tisztelt olvasóinknak bemutatjuk. Jelen füzetben 14. prédikáczió van, és jóllehet mindannyi közönséges vasárnapra való, mégis alkalmi: téli, farsangi, böjti, tavaszi. így szokott tenni a jó pásztor, minden vasárnap alkalmi beszédet mond s híjába hirdetik némely homiléták, a gyakorlati életben igy és ilyenekkel kell nékünk szólnunk, hirdetnünk, az Istennek dicsőségét. Elitélheti az elmélet, de a gyakorlat szentesíti azt, s a mi fődolog, hallgatóink is nagyon szeretik. Varietas delectat . . . s nem is lehet ez másként. Első helyen olvashatjuk K. Tóth Kálmánnak téli egyházi beszédét, mely „M hó és az emberLÍ cziinet viseli. Bátran nevezhetném a téli természetről irt népszerű dissertácziőnak, ha a benne szemléltetett tárgyak, melyeknek minden oka az Örökkévalóra vezet viszsza, nem tennék igen sikerült prédikáczióvá. Telve van kegyességre, Istenfélelemre serkeutő gondolatokkal. Ennél sokkal szebb, hatásosabb Dr. Kecskemétiig István „Téli predikáczió“-}&, Jerem. siralm. III. 23. felett. Mintha onnan vágta volna le a jó magyar, buzgó református nép szivéről, annak is szól az, s éppen azért nagyon kedves a hallgatóknak. De a tudósok sem maradnak tanúság nélkül. Szivet lelket építő gyönyörűséges három hasonlat dominál a beszédben, tejnek italával táplál, s közvetlenségével nagy hatást i gérő, igen kitűnő beszéd. Mint Szikszay uram szokta volt mondani „rövid és együgyü“ Molnár Sámuel beszéde a „Tél tulajdonságairól.“ Az elég jól indult bevezetés után az I. rész számára kitűzte a tél első tulajdonságát a hidegséget, s beszél a hóról, annak hasznáról, szükséges voltáról, s bár, mint mondám, a felosztás szerint a hidegséget tárgyalja, mindig a hóról beszél s a nélkül, hogy jelezné, a 216. Dics. 2. versének utolsó
