Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-02-26 / 9. szám
137 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 138 Ha nem gyakorolhatják hitüket, keserűségükben egyszerűen oda borulnak Péter utódának kebelére. A conventtől biztosított koldus tarisznyától való félelmemben tovább nem maradhattam, más pályára kellett menekülnöm, hogy mégis segítségükre lehessek. „Én azért igen sirok vala“, „Ne sírj — mondá az Űr lelke — valahova küldelek, menj.“ Eddig csak Horvát-Slávon országot jártam, most Boszniát, Herczegovinát is hozzá nyertem. Egy jó előre kibocsátott őrjárat vagyok egy magam s az egyházhatóság alig vesz tudomást rólam. Hiába a jogok feladása a magyar reform, egyház egyetemének ma divatos erénye, ha ezek gyakorlása közvetlen haszonnal nem jár az érdeklettekre nézve. Az én 6000 frtom elúszott anyaszentegyházam jogainak védelmében, de legalább elmondhatom, a fiumei egyházat megalakítottam, a daruvárit fenntartottam s most szakértő]eg hozzá fogok a zágrábi ev. ref. eg} ház megalakításához s csak az illetékes egyházi körök erkölcsi támogatására számitok, másra úgy is hiába. Kitartással, nyelvismeretekkel biró egyénekre a magyarhoni ev. ref. egyetemes egyháznak nines szüksége! De megjósolom, hogy ha sürgetésünkre a magas horvát kormány autonom jogánál fogva a protestánsok egyházi ügyeinek rendezéséhez nyúl, végnélküli szógyártás keletkezik egyházmegyén, kerületen, converter, mert befejezett tényekkel szemben eljárni így szoktunk s bármiként készül a törvény, nem fog tetszeni. Csak ha a két protestáns fél tud az „in trinitate robur“ elvével élni, akkor nincs ok félnünk, mert a horvát kormánytól csak nemes nagylelkűséget várhatunk. Zágráb, 1893. febr. 12-én. Egy kis viszonválasz. E becses lap folyó évi 5-ik számában a főiskola áthelyezése tárgyában egy kis czikkecském jelent meg, melyre világi tanácsbiró ur azonnal szives volt válaszolni. Mivel e czikke kiválóképpen személyi vonatkozású, egyszerre tisztán állott előttem, hogy ezt szó nélkül nem hagyhatom. Elfoglaltságaim miatt azonban csak most tudom megadni rá a tartozó feleletet, A mi az én rokoni összeköttetésemre vonatkozó nézetét illeti, nem tudom, hogy csak a legegyszerűbb, vagy tágabb értelemben gondolta-e. Ha az előbbi áll, csak sajnálkozni tudok ily szorultsági argumentumon. De ha tágabb értelemben is gondolta, akkor igen is aláirom, hogy igaza van. Mert tágabb értelemben igen is a legnemesebb összeköttetés fíiz Pápához. A hála, a szeretet a főiskola iránt, tudva, hogy mit köszönhetek neki. Ez pedig nem ócsárlásbau nyilvánul, a mi volt növendékeinél sem ritkaság; hanem jóakaratban iránta, védelemben olyanokkal szemben, kik tudatlanul, vagy félrevezetés, rosszul értesülés folytán nem sok becsüléssel vannak eltelve iránta. Hogy a gyanúsítás terére léptem? Ezt azoknak megítélésére bízom, kik a czikkemben mondottak felett érdek nélkül ítélhetnek. Az az egy igaz, hogy a valóságot a maga ridegségében igyekeztem feltárni s hogy az sikerült, abból következtetem, hogy érdemleges czáfolat állításaimra 1 nem adatott. Nevezetesen arra, hogy az a mozgalom felzavarása a kedélyeknek; hogy az a visszavonás magvát hinti el; hogy az amúgy is gyenge egyházkerületünknek nem válik javára ; hogy nem létező tőkéket létezők gyanánt szerepeltetni nem lehet; hogy a főiskola épületeiből befolyó jövedelem (minek ugyancsak magas tőkét szabtak meg) nem a komáromiak érdeme; hogy végre a protestáns érdek igazi szolgálata, közügyért való lelkesedés háládatosabb alakban is kifejezésre juthatna, nem egy fenálló intézmény elokkupálásával, stb. stb. Mindezekre nemvolt érdemleges czáfolat. Hanem — ha már a gyanúsítás szónál vagyunk — igenis én lettem gyanúsítva, hogy őszszeköttetések folytán vettem fel a barczot Pápa mellett. Fellépésem tehát: Cicero pro domo sua. Hiszen mindkét várostól távol vagyok. Sőt inkább nem a komáromi érdekeltségre illik-e ez? mely abban a meggyőződésben van, hogy csak Komáromnak és vidékének van szüksége főiskolára. Mintha csak az volna a kerület! Óh, óh! Tehát eddig a főiskola Pápán nem szolgálta a kerület érdekeit. Ezeknek csak Komáromban tud megfelelni! avagy nem ez a harcz-e a Cicero pro domo sua? Azt is irja világi tanácsbiró ur, hogy a Komárom vidéki vagyonos birtokosság megkövetelheti, hogy a főiskola Komáromban legyen. Hát a Pápa vidéki nem? Ép olyan joggal! Azután a taníttatás Komáromban is pénzbe kerül, Pápán is. És a mint tudom, Komárom drágább város. De ha épen olyan volna is, mint Pápa, az egyre megy. És igy egyre megy az is, hogy valaki — saját községétől távol — Pápán vagy Komáromban taníttatván lesz-e végzett Foldesurrá. Ha hajlandósága van rá, az iskolai székhely ugyan meg nem menti. Ebből kifolyólag azután .na tehetősebb protestáns népcsoportok között sem töltheti bizony be a főiskola cultur missióját.“ A mi az alapítványok kérdését illeti, részemről csak rá akartam mutatni czikkemben arra, hogy az az áthelyezés kérdésében nem csekély fontossággal bir. Abban a kérdésben pedig, hogy a pápai főiskola megszünik-e vagy nem, ha Komáromba tétetik, azt hiszem, hogy velem együtt sokan nem egyeznek meg világi tanácsbiró ur nézetével. Mert azt bizony — bármily nagy jogász legyen is — nem tudja bebizonyítani, hogy a pápai főiskola megmarad, ha Komáromba viszik. Lesz belőle — ha lesz — komáromi. Végül még egyet! A tanító képző intézet felállítására vonatkozó ártatlan propoziczióm, úgy látom fején találta a szeget. Olyan se kinn. se benn forma a rá adott felelet. Bizony újra ismétlem, hogy azt a fellobbanó lelkesedést — már a hol őszinte — ennél méltóbb intézmény megvalósítására, — mely igazi protestáns közérdeket szolgálna — irányozni nem lehetne. Az nem argumentum, hogy ott kell lenni, hol a főiskola van. Élő példa a dunamelléki derék egyházkerület. A leány iskolának sem szükséges ott lennie. Lehet áldozatkészséggel — és dicséretes is — új intézményeket létesíteni s megerősíteni; de egy meglevőt, mely valamely helyen meg van erősödve, alapjában megrendíteni s bármely eshetőségnek kitenni : így, azt vélem, nem ésszerű dolog. Körmend. Fülöp József. 9*
