Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-01 / 1. szám

7

DUNANTtJLI PROTESTÁNS LAP.

8

mind az többi megvettetnének, az kik emberi Ítélet szerént méltók voltak, az emeltetett királyságra, az kit az atyja is semminek állított.

Ezektől nem igen különbőz az evangeliomi históriában megemlített pharisaeusnak és publicanusnak példája. Mert ha ki az pharisaeust és publicanust ‘az templomban látta volna, ha ki mind kettőnek szavát hallotta volna: vallyon nem nagyobbra becsülte volna-e az pharisaeust? Az publicanus nevében viseli veszedelmes állapotját, nyelvével vallja vétkességét, lelkiismereti annyira rettegteti szivét, hogy közel sem mer járulni az Isten oltárához, szemét sem meri felemelni az egekre. Az pharisaeus pedig, úgy látszik emberi Ítélet szerint, fedhetőt nem beszél; mert az Isten ajándékit .magában embernek megismerni s azokért Istennek hálákat adni méltó és illendő — böjtölni és mindenének dézmáját kiszolgáltatni, Isten parancsolatjából való, — mentnek lenni azoktul az bünöktül, az melyekkel mások terheltetnek, Isten kegyelméből dicséretes dolog. Mit vétett tehát az pharisaeus, midőn az ő böjtölésit és jó cselekedett emlegette s azokért hálát adott. Oh isteni Ítéletnek vizsgálliatatlan felsége! Az Isten szemei az szívnek belső részeit és titkos részeit vizsgálván, jól látták, hogy miképpen az kívül szép piros alma gyakran belől férges, úgy az pharisaeusnak szive titkos kevélységnek — mint valami szu-féregnek — mardosásai miatt megveszett, melyért az sok jókkal dicsekedő pharisaeus megvetteték.

De az mindennapi közöttünk fenn forgó dolog is erre igazgat, hogy az Isten fontjában lieányosaknak és megvettetteknek találtatnak gyakortább, az kik emberi szemre előkelőknek tetszenek. Gyakran látjuk, hogy az kik isten szolgálatok drága kincsével terhes hajóján eveztenek, az parton elmerültek és nagy vétkekbe, sőt hitbeli tévelygésbe estenek; mely ő eseteken sokan megbotránkoztak, sőt hanyatta dőltek.

Ugyanis az anyaszentegyháznak nem mostani kereszté az, hogy sok és nagy emberek eseti botránkozást szerzettek, mivel az kik egy ideig jól futottak — mintegy megigéztetvén — visszatértek és az hitben hajótörést szenvedtek. Az Krisztus tanitványi közül nem egy-kettő, hanem sokan hátra mászának és Uroktól elszakadának, mikor az ő testének életéről való tanítását hallanák. Szt. Péter három esztendeig tanult az Krisztus scholájában és ime egy leány szavára megtagadá — még pedig átkozva — az Krisztust. Azon panaszkodik Timotheusnak Szt. Pálhogy Hermogenes, Hymeneus, Philetus, sőt mind az Ázsiából valók elszakadtak ő tőle és ötét elhagyták. Ezen tapasztaljuk ma is az Isten népének nagy keserüségivel, hogy azok, az kiknek másokat kellett volna az hitben gyámolitani, az kiknek jó példáknak mind tudományokkal, mind penig erkölcsökkel kell vala lenni: azok az igazság ellenséginek örömével, az egyligytik megbotránkoztatásával az igazságnak hátat adnak, az Isten és az Krisztus ellenséginek pártjokra állanak.

De nem is kell ezen annyira csudálkoznunk, mint arra törekednünk, hogy az ilyetén botránkoztató kövekben meg ne tántorodjunk. Mert ha az angyalok az égben, ha Ádám

az paradicsomban, ha Judás az Krisztus scholájában, ha Salamon az bölcsesség belső rejtekében megtántorodtak, sőt elestek: nem kell azt gondolni, hogy ezen az pályafutó, sőt bajvívó és harczoló helyen senki ináról le ne veressék, senki meg ne essék.

Mint kell tehát magunkat-viselnünk, hogy efféle esetekkel, botránkoztató példákkal meg ne fertődjünk? Nekem úgy tetszik, hogy eszünkön kell járnunk és az következendő dolgokra kell vigyáznunk.

Az gonosz példákból azért nem hogy erőtlenkedésre, tántorgásra és elesésre való alkalmatosságot kellenék ven nünk, de ha azoknak belső képit megtekintjük, azokból magunknak erősségre, állhatatosságra gyámolitást vehetünk. Mivel az ilyetén példák gonoszak, ruták és azért nem követésre, hanem tőle való irtózásra valók; nem egyebek, hanem nyilván való botránkozásnak kövei, melyeket minekünk az Sátán az idvességnek útjába élőnkbe gör dit, az [melyeknek ocsmányságát mivel magunk is látjuk — hanem ha telljességgel bolondok vagyunk — azokban meg nem ütközünk, annyival is inkább, mert Szt. Pál nyilván ez dolgot tilalmazza. Ne szabjátok — úgy mond — magatokat ez világhoz, hanem változzatok el az ti elméteknek újulása szerint. (Folytatása következik.)

Mokos Gyula.

Könyvismertetés.

A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai. Irta Zsilinszky Mihály. Harmadik kötet 1647—1687.

Zsilinszky Mihálynak a fenntirt címen megjelent, s ma már 3 kötetre terjedő munkái a reformatio korától kezdve tárgyalják protestáns eleinknek az országg}7üléseken megfordult ügyeit, s a jelen kötet, mely a prot. Írod. társaságnak 1892. évi monographia illetményeként jelent meg, az 1647 — 1687 terjedő 40 évnek ide vonatkozó eseményeit ismerteti meg velünk.

Szerző kiváló történetírói sajátságait, a jellemzésekben, állapotok rajzolásában felülmulhatlan képességeit müvének már eddig megjelent köteteiből felmutattuk és igy csak utalnunk kell reá, hogy a jól ismert szerző ezen kötete is nevének emelésére szolgál történetíróink sorában, s müvét úgy tárgyánál, mint előadásánál fogva érdekkel fogja olvasni minden történetkedvelő. Megismerjük e műből nemcsak protestáns eleink küzdelmeit, hithűségét, önfeláldozását, hanem egyszersmind a kormánynak és a klérusnak arra .célzó együttes munkálkodását, hogy a protestánsok bajai soha orvosolva ne legyenek, hanem érezzék a hitükkel járó kibeszélhetlen hátrányos helyzetüket és igy a folytouos szenvedés tegye fogékonynyá Magyarország protestánsait a kath. vallás kebelébe visszatérésre. Évtizedeken, sőt már egy századon is túl tartó szenvedéseik árán a protestánsok már meggyőződhettek volna, hogy hiábavaló minden igyekezetük vallásuk biztosítására és igy ellenfeleik remélték, hogy a folytonos küzdelemben elfáradva, végre is azon lemondó megnyugváshoz jutnak, hogy legjobb a békesség, mit másképen hiába keresnek, hacsakj nem a kath. egyházba visszatérésük által.

*