Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-31 / 53. szám

.873

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

87é

irányában jelentkező nagymérvű elfogadási képessége, -csekély tünetek, alig észrevehető mozzanatok felzavarják, kitörésre ragadják, de ez a kitörés legtöbbnyire szalmaláng, mely a hatás megszűntével ellobog, elég. Ilyen lehetett Péter apostol, ki egyik pcrczben szablyát ránt mestere védelmére, s a következőben megtagadja őt. Nagy Sándor, ki egy önfeledt pilanatban nem birt uralkodni magán, legkedvesebb barátját önkezűleg ölte meg, hogy nehány perczek múlva keserűen sirassa az elveszettet.

A cholericust ugyanazon benyomás jellemzi a külvilág ingerei iránt, az érdeklődés, a figyelem minden iránt, de ez nála nem mulékony tünet, nem szalmaláng, hanem erős kitartásban, tudatos önuralomban nyilvánul. Ezek közül kerülnek ki az emberiség legnagyobb alakjai, kik az egyszer kitűzött czél érdekében fáradhatlanul törnek elébb, s vagy megvalósitják, vagy elbuknak a diadalmas küzdelemben, félúton meg sem állnak. Ilyen lehetett Pál apostol, Vashington, Stefenson, Columbus, általában az emberiség jóltevői, a tudományos vagy hasznos buvárlatok munkásai, a népek, nemzetek szabadság hősei, legnagyobb alakjai.

A flegmatícust alig valami vagy éppen semmi elfogadási képesség jellemzi a környezet, s körülmények benyomásai iránt, egykedvüsségéből, megszokott nyugalmából kizavartatni nem egy könnyen engedi magát, aláveti magát a sors önkényének, a körülmények menetének ellenállás zúgolódás nélkül, tetteiben, gondolkozás módjában vas következtességet tanusil. Ilyen lehetett Diogenes az ó-kori nagy cinicus, Socrates, a bölcs, kit megszokott nyugalmából fel nem tudtak zavarni az átkozódó Xantippé kifakadásai.

A melancholicus kitárja szivét, lelkét a külvilág irányában, mint a virág kehely mindig nyitva a röpkedő pillangók, a döngícsélő méhek serege előtt, úgy ez is befogad, észrevesz minden csekélységed dé azt lelkében, érzülete mélyén dolgozza fel, az érzelem emberének kizárólag, a borongós, merengő kedélyhangulat állandó kísérője. — Ilyen lehetett János a szeretet apostola, ilyenek a költők, a művészek.

Ezek lévén a vérmérsékletbeli különbségek, nagyon könnyen érthető, hogy ugyanazon tényezők befolyása más erkölcsi jelenségekben nyilvánul a sangvinicus és más a flegmaticus vérmérsékletű egyéneknél, a hol s a mikor amaz lángra lobban, meggondolatlanságában vétkes erkölcsi cselekményt, bűnt követ el, ott s akkor emez még csak meg sem indul, nem hogy cselekvésre engedné ragadtatni magát; a hol egy szelíd melancholicus kedély elérzékenyül, talán könnyekben tör ki, ott a cholericus, ki vaskövetkezetességgel halad rendithetlenül elé, talán pálczát tör, vagy elitélő szavakban ad kifejezést elégedetlenségének.

Lavater is, a hires fiziognomus, a koponyák terjedelméből, rovátkái egybeíllesztéséből, az arcz vonásaiból, tehát tisztán testi organicus jelekből vont következtetést az egyes emberek szellemi, erkölcsi képzettségére, egész életére. Nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni az erkölcsi cselekedetek megítélésénél, elbírálásánál az egyedi temperamentumokat ; elvi, ideális szempontból ugyan, csak is az erkölcsi törvény alapján szabadás kell azok felett véleményt mondanunk, de a morálnak is számolni kell a reális élettel, azzal a sokféle sajátlagossággal, mely az erkölcsi élet nyilvánulására is befoly és egy az emberi életet egész rejtelmeiben ismerő erkölcsbiró, sohasem fog részvét nélkül pálczát törni egy magán uralkodni nem biró, természetének hevességével küzdeni képtelen ember önfeledt erkölcsi cselekedete felett, — mert hiszen a hü» is az erkölcsi élet tünetei, jelenségei közé tartozik — valamint nem fog dícshimnusokat zengeni oly erényes erkölcsi cselekvések felett, melyek az illetőnek természeti, egyedi sajátosságaiból önként magától értőleg következnek.

Igen sok alkalma nyílik egy lelkásztornak is kutatni, vizsgálni az egyesek tetteinek rugóit, motívumait; alkalma nyílik megfigyelni a lélek rejtelmeit, keresni a cselekedetek forrásait, viszás házasok békéltetésénél, családi békétlenségek kiegyenlítésénél, a magán és a hivatalos érintkezés ezer mog ezer fel nem is sorolható eseteiben. Mily könnyen megfejthet magának, egyelőre megoldhatlaunak, rejtelmesnek látszó lélektani problémákat, a férj bosszúját, gyűlölködését, elégedetlenségét, a nő titkos keservét, néma bánatát, mely csak arczát sápasztja, csontjait hervasztja, mint válik előtte érthetővé az elfajult gyermekére panaszolkodó apa bánatja, szülők szívtelensége elől menekülő gyermek keserű kifakadása, mennyivel könnyebben ajánlhatja, alkalmazhatja a gyógyszert — ismervén a baj okát — ha lélektani okok, egyedi sajátosság motívumai után kutat; ítélete mennyivel hatékonyabb, eredményesebb lehet.

De önnön magán is mily sok esetben van alkalma ilynemű vizsgálódásokat, buváriatokat gyakorolni, mert hiszen mi is csak test és vér vagyunk, alávetve amaz általános természeti törvényeknek, melyek korlátlanul uralkodnak minden teremtett valóságokon. A családi életben melynek tükör gyanánt kell ragyogni mások előtt, a társadalmi érülközés terén, hol követelményekkel, jogos kívánalmakkal állanak velünk szemben, az egyház administratíonalís ügyeinek ellátásában, mily sokféle módja, alkalma van nyilvánulni a lelkipásztor erkölcsi érzületének, leikülete előnyeinek, avagy hátrányos oldalainak, vagy hogy helyesebben mondjam : vérmérséklete, egyéni természete sajátosságainak! — Heves, lobbanékony, ingerlékeny temperamentum, mily sokszor idéz elé, vagy enged felburjánozni családi elégedetlenséget, viszályokat, mint zavarja fel sokszor a békés nyáj türelmét, a gyülekezet megszokott csendjét, egyenetlenség magvát hintvén el, sokszor más akolba terelvén ínpastoralis eljárással a nyájnak mindenkor béketürő engedékeny, jóra hajló tagját; a semmivel sem törődő flegmaticus mint engedi, nézi tétlen közönyösséggel „dolce far niente“ az egyház ügyei stagnálását, a visszamaradást, anyagi és szellemi téren egyaránt; az értelem világának élő melancholicus — mint a csiga a legkisebb érintésre önmagába vonul — a legcsekélyebb ellenhatásra, bántalomra, mint zárkózik el híveit a világ elől, lelkében, ábrándjaiban, keserű csalódást szenvedve!

De keressük, kutassuk az okokat, ne csak a puszta tényt nézzük a maga szigorú valóságában, hanem annak motívumait, rugóit és sok, igen sok esetben önmagunkra* saját egyéni hibáinkra, sajátosságainkra, hogy úgy mon<£