Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-03 / 49. szám
805 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. ban és Írásban, jobban mondva nyomtatásban való hirdetése, majd a hirdetett igének gyakorlati keresztülvitele és megvalósítása: im ebben áll, röviden szólva, a reforináczió lényege. Hatásának nagy titka pedig abban rejlett, hogy az egész nép közkincsévé tette azt, ami addig egy elzárkózott osztálynak, a papi rendnek kizárólagos birtoka volt; felkeltette s folyton ébren tartotta az érdeklődést az egyén és az egyház mindazon szükségletei és viszonyai iránt, melyeknek kielégítése és elintézése addig a papi rend joga és kötelessége volt. Csakhogy rendkívül lassan és nehezen ment ám, mig az új életet lehelő lélek megjárta a szétszórva heverő barna csontokat. Évek, sőt évtizedek kellettek az átalakulás, a megtisztulás befejeződéséhez. Háromezer ember egyetlen predikáczióra csak Péter apostol korában tért meg! A nép, mint mindenben, úgy különösen a vallási dolgokban rendkívül konzervatív. A reformátoroknak csak lépésről lépésre lehetett haladni. Ha rohamosan, átmenet nélkül törtek előre, önmagok vallották kárát. így Kálmáncsehi Sánta Mártonnak egy ízben valószínűleg az oltárok és képek időelőtti kihányásáért kellett elhagyni Debreczent. Később azután maga a nép tette félre vagy szórta ki a templomokból az oda nem való dolgokat. Manapság már elképzelhetlen az a rendkívüli, csaknem kizárólagos érdeklődés, amely a reformáczíó századában a vallás dolgai iránt a nép minden rétegét elfogta és betöltötte, a gyakorlat legapróbb kérdéseitől kezdve fel egészen a hitviták ködös magaslatáig. A legelső eredeti magyar református hitvallást „az egész lovas és gyalogsereg, Eger városának nemes és nem nemes lakossága“ terjeszti I. Ferdinánd és fia, Miksa elébe ; Méliusz Péter az 1567. évi magyar szövegű hitvallást „a magyarországi jámbor és keresztyén áros népnek (kereskedőknek) akik Debreczenben, (Nagy) Szombadban, Kasssán és Váradon laknak“ ajánlja, hogy „tanuljanak és tétova járván, tudják az eretnekek száját bedugni.“ Nagyváradon még a század utolsó éveiben is annyira általános volt az érdeklődés — a r. katholikusok hátrányára— a vallásos kérdések iránt, hogy Báthori Zsigmond a következő eredeti levelet küldé 1597. jun. 2. a váradiakhoz : „Hit igazgatásnak, az mi nem ti dolgotok, hagyjatok békét. Szablya, kopja katonához illő fegyver az ti dolgotok. Te pedig Király György uram felnyisd a szemedet, meglásd, mit cselekszel, ki előttök vagy a szolgáló rendnek, szájokon tartsd őket, jövendő háborúságra semmi okot ne adjatok, se protestátiókkal ne fenyegessetek sen_ kit, se egybegyüléstekkel közönségesen magatok balga, tag felfuvalkodástokból hitet ne igazgassatok ; mert valaki lészen kezdője, vagy kapitány, vagy lovász, vagy pap, vagy saeculai s, egy istrángszálat meg nem kímélek tőle. Egynehányótokra nem szólok, de ha mindnyájan oly vitéz emberek volnátok, az mint hitet tudtok igazgatni^ eddig régen Konstantinápolyból is kiűztük volna a törököt. Ti pedig, kik jámbor és tősgyökeres nemes renden kívül valók vagytok, bírák, városbeliek és váradi főpolgárok, minden rendek: szántás, kapálás a ti dolgotok, nem paraszt emberhez illik a hitigazgatás, sem vargához, sem szűcshöz, sem a protestátióval való fenyegetés, sem egy pár bestye áruló . . . fiához is. Valete!“ A „hitigazgatás„ természetes következménye a felekezetekre való elkülönülés volt. Alig, hogy megtörtént az ország legnagyobb részében a lutheri és kálvini irány híveinek szétválása és szervezkedése, rögtön fellépett sóriási hullámokat vert az unitárius mozgalom. Voltak nemcsak kiváló egyének, de bizonyára egyházak, sőt egész vidékek is, melyek négy évtized alatt, a r. katholicismusból, a lutheráuizmuson és kálvinízmuson át az unitárizmusba jutottak el. Míg azonban a protestánsok a hitvitákban pazarolták el legjobb erejüket, Oláh Miklós esztergomi érsek vezérlete alatt egész csendben szervezkedett a katholikus reactió, hogy kevés idő múlva egész nyíltan és teljes erejével törjön rá az evangyéliomnak egymás közt meghasonlott híveire. E század mindent átható vallási mozgalmaiban s meglepő fordulatokkal teljes küzdelmeiben bő része volt a többek közt Felső-Magyarország fővárosának Kassának is, melynek levéltára megbecsülhetetlen adatokkal szolgál a reformáczíó történetéhez. Ez adatokból egész világosan egy oly rendkívüli jelenség tűnik fel előttünk, mely csaknem páratlanul áll hazánk történetében s mely ennek daczára eddig igen kevés méltatásban részesült. Kassa a harminczas évek legelején fogadta el a reformácziót. Húsz év múlva (1550) fellép a városban a kálvinizmus, melynek azonban kerek száz esztendeig kell folyton-folyvást küzdeni a szivvel-lélekkel lutheránus városi hatósággal, hogy templom, iskola és papiak számára a városban helyet, egyszóval szabad vallásgyakorlatot nyerjen. E százéves testvérharcz folyamán — és ez a legérdekesebb — létesült Kassán a protestáns uniónak bizonyos neme, melynek lagnagyobb alakja és védelmezője a nagy Alvinczy Péter volt, kinek 1634. november 22-én történt halála után újult erővel tört ki a harcz, melyben a reformátusok csakis I. Rákóczy György, később pedig országos törvények segítségével juthattak eredményre. Jelenleg csak egy jelenetet akarok ismertetni az érdekes küzdelemből. 1560 körül a német elem volt túlsúlyban Kassán a magyar felett. A gyönyörű Erzsébet-templom a németeké volt, a mellette lévő kis Mihály kápolna a magyaroké ; amazok hű lutheránusok, ezek sokkal inkább kálvinisták, kiket csak a tanács vasmarka tartott meg külsőleg az egységes városi egyház kebelében. Egyszer azonban kitört az elfojtott érzelem. Két tüzes magyar, Tóth Ferencz és Bakay Sebestyén egyszerűen összetörték és kíhányták a Mihály templom oltárait; jól tudván azonban, hogy e miatt ha nem is halál, de fogság vár reájok, siettek túl lenni Kassa falain. A városi tanács azonnal helyreállittatta az oltárokat, a két merénylőt pedig száműzte a városból. Később azonban a „magyar pap“ Biró Márton és mások kérésére 20 — 20 forint pénzbírság mellett megbocsátott nekik a tanács. (1567 és 1568.) Épen ez időben az unitárizmus is erősen szerepel Kassa vidékén. 1568. január 27-én volt a kassai zsinat Egri Lukács ellen, ki mellett Csanádi Imre nevű pap és Borbély Orbán tűnnek fel az unitár eszmék lelkes baj-49*
