Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-11-12 / 46. szám
757 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 758 tüze. — Pál lelkesedése, kitartása, — János szeretete kellene, hogy életre keltse azt, hogj alakot adjon a mozgalomnak; sereg kellene, mely önfeláldozó, következetes, nem ingadozó, nem habozó magatartásával gyámolitaná a lángbnzgalmu vezért. A mi szeretve tisztelt főpásztorunk ugyanis, mint lankadatlan figyelemmel őrködő bölcs Őrálló^ minden jelentésében hangsúlyozza azon eszközök használását, fejlesztését, melyek a felekezeti nagy verseny harczában a győzelem esélyeinek valóbb&zínü növekedésével biztatják felekezetűnket, s melyek közt legelső a nőnevelés; szavai azonban, fájdalom, nyom nélkül enyésznek el, évek mennek évek után, egy lépéssel sem vive előbbre az ügyet. Most azonban már reménylenünk szabad, hogy kerületünknek ama valóban a 12-ik órában hozott határozatával a legégetőbb kérdés tisztázva, a kitűzött két, sőt legyen szabad mondanom, három czél megvalósítható leszen ; harmadik czélul tekintem ugyanis régi jó hírnevű főiskolánknak nemcsak fentartását, hanem annak oly mérvben fejlesztését, hogy bátran megállhassa helyét úgy többi felekezeti — valamint az országos többi hasonló intézetek mellett. S mi által tehetnők ezt másként mint első sorban is a tanuló ifjúság önképzésére szolgáló eszközök gyarapításával: könyvtár, muzeum, tornacsarnok, zene-intézet kellő berendezésével, s a tanítás színvonalának emelésére, a tanuló ifjúság létszámának növelésére szolgáló ösztöndíjak, jótétemények létesítésével, másodsorban pedig a tanári fizetések emelésével, a hasonló felekezeti vagy még inkább állami tanárok fizetési kulcsának nálunk is alkalmazásával, mert bizony a mai korban, midőn a mívelt egyén igényei, valamint a vele szemben támasztott követelmények hatványozva nőnek, rossz néven sem lehet venni, ha egy-egy jelesünk, kinek működésével egy jobb jövő alapja látszik egybe forrva lenni, jövödelmezőbb állomásra távozik ... ott hagyja a főiskolát, melynek pedig oly nagy szüksége leendett reá! Ismételve is mondhatjuk tehát, hogy debuisset piádéin . . . 3—4 tanszék átengedésével, ugyanannyi most lekötött tanári fizetési alap szabadul fel, s a még azonfelül nyújtandó államsegély hozzáadásával tekintélyes Összeg fog évenként a kerület rendelkezésére bocsátatni, melynek helyes, czélszerű beosztásával megközelíthető, sőt elérhető, tehát meg is valósítható leszen mind a három czél, mely most, látva magunk erejét, csak mint pium desiderium, csak mint forró óhaj él kebelünkben! S utóvégre is van-e okunk idegenkedni e segély igénybevételétől, nem-e oly elvitázhatlan jogunk van hozzá, mint a róm. kath. atyafiaknak azokhoz a roppant terjedelmű domíniumokhoz, melyek a közösből, tehát a mienkből is adattak hitbuzgó királyaink által az egyház és iskola czéljainak előmozdítására! Yagy talán álszemérem tartana vissza ? vagy talán jogaink meg csorbítását, féltékenyen őrzött autonómiánk megsértését restellenénk ? Más dolog, más módozat teljességgel ez, mint a melly ellen legközelebbi soraimban, ha csak per tangentem is — megtettem észrevételeimet. Itt egy kétoldalú szerződésről van szó, melly feltételekhez van kötve, melly kölcsönösen ad jogokat, kölcsönösen ró terheket, s melly a feltételek meg nem tartása esetén bármelyik fél által, bármikor felbontható. — S mikor látjuk, hogy egyes felekezetek p. o. a görögkeletiek, kiknek működésük nem mindenkor látszik összhangban lenni hazánk legvitálisabb érdekeivel, a mienket tetemesen meghaladó állami dotátióban részesülnek, váljon akkor ésszerű-e, czélszerü-e nekünk, kiknek szivünk, lelkünk elválhatlan egybe van forrva édes hazánk érdekeivel — csupán rideg exclusivitásból elutasítanunk, eltaszitanunk azt a jobbot, melly — egyházunk, iskolánk fejlesztésére — leányaink — gyermekeink kiképzésére — hasznos — a hazát forrón szerető honpolgárok nevelésére — megadja az eszközöket — megteremti a módokat. Bizony azt mondhatni ez ellenvetésekre, a mit egy igazán buzgó, fájdalom korán elhalt, csak nem rég az enyészetnek átadott protestáns földes úr — ki soha víszsza nem utasított egyetlen az egyház és iskola czéljaira kérelmezőt sem — mondott, midőn bizonyos fadeputatum ügyében nála járva, az általa felajánlott 5 öl fa ajándékot elfogadni vonakodtam: Sósé restelkedjék, úgy mond, mi protestánsok ismerjük be szegénységünket, nem szégyen az nekünk, de dicsekedésünk s egy ok arra, hogy egymástól, de bárhonnan is minden jogos segélyt elfogadjunk. Csak végezze feladatát a kiküldött bizottság, hogy kész elaboráturaot téve a legközelebbi kerületi gyűlés elé, az már határozhasson, az előleges teendőket megállapítsa a módozatokat megbeszélje. Az egész kerület közönsége osztatlan érdeklődéssel, figyelemmel kíséri működésüket, egy jobb jövő alapját, sok még most csak embryóban levő,, jobb sorsra érdemes ügy megvalósíthatását vélvén elérhetni ez úton, az államsegély igénybe vétele által. Patay Károly. A prédikátor mintaképei Dr. Stalker Jakab után angolból. IX. Felolvasás. A prédikátor mint gondolkozó. Uraim! az előző felolvasásokban nagyon kevés figyelmet fordítottam a lelkészt működésre elkészítő tanulmányokra, melyekkel önök jelenleg foglalkoznak. Valóban, én szinte feltűnően ragaszkodtam az akadémiaitól némi távolban levő állásponthoz, a megnyitó felolvasásomban kifejtett okok miat De a fonál, melyet hűségesen követni törekedtem, eljuttatott végül e ponthoz is, s örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy beszéljek valamit a mi munkánknak intellectualisabb oldaláról. Mai tárgyunk : a prédikátor mint gondolkozó. A múlt felolvasásban szóltam a szent Pálnak kijelölt roppant működési körről, s a majdnem emberfölötti munkásságról, melyet kifejtett, hogy betöltse azt. De miért erőlködött ő maga betölteni azt ? Nem csupán buzgalma hajtotta, hogy elérje azt a földet s személyesen jelen legyen oly sok tartomáyban és városban. A dicsőséges izenet, melynek vivője vala, az hajtotta öt, melynek hangjával be kiváná tölteni a világot. Irataiban gyakran összefoglalja e két eszmét — hogy a pogány világ mintegy őrizetére bízatott, hogy gondja legyen a benne élő lelkekre, s hogy az evangélium mint egy őrizetére bízatott, hogy 46*
