Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-12 / 46. szám

757 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 758 tüze. — Pál lelkesedése, kitartása, — János szeretete kel­lene, hogy életre keltse azt, hogj alakot adjon a mozga­lomnak; sereg kellene, mely önfeláldozó, következetes, nem ingadozó, nem habozó magatartásával gyámolitaná a lángbnzgalmu vezért. A mi szeretve tisztelt főpásztorunk ugyanis, mint lankadatlan figyelemmel őrködő bölcs Őrálló^ minden jelentésében hangsúlyozza azon eszközök haszná­lását, fejlesztését, melyek a felekezeti nagy verseny har­­czában a győzelem esélyeinek valóbb&zínü növekedésével biztatják felekezetűnket, s melyek közt legelső a nőne­velés; szavai azonban, fájdalom, nyom nélkül enyésznek el, évek mennek évek után, egy lépéssel sem vive előbbre az ügyet. Most azonban már reménylenünk szabad, hogy kerületünknek ama valóban a 12-ik órában hozott határo­zatával a legégetőbb kérdés tisztázva, a kitűzött két, sőt legyen szabad mondanom, három czél megvalósítható le­szen ; harmadik czélul tekintem ugyanis régi jó hírnevű főiskolánknak nemcsak fentartását, hanem annak oly mérv­ben fejlesztését, hogy bátran megállhassa helyét úgy többi felekezeti — valamint az országos többi hasonló intézetek mellett. S mi által tehetnők ezt másként mint első sorban is a tanuló ifjúság önképzésére szolgáló eszközök gyara­pításával: könyvtár, muzeum, tornacsarnok, zene-intézet kellő berendezésével, s a tanítás színvonalának emelésére, a tanuló ifjúság létszámának növelésére szolgáló ösztöndíjak, jótétemények létesítésével, másodsorban pedig a tanári fize­tések emelésével, a hasonló felekezeti vagy még inkább állami tanárok fizetési kulcsának nálunk is alkalmazásá­val, mert bizony a mai korban, midőn a mívelt egyén igényei, valamint a vele szemben támasztott követelmé­nyek hatványozva nőnek, rossz néven sem lehet venni, ha egy-egy jelesünk, kinek működésével egy jobb jövő alapja látszik egybe forrva lenni, jövödelmezőbb állomásra tá­vozik ... ott hagyja a főiskolát, melynek pedig oly nagy szüksége leendett reá! Ismételve is mondhatjuk tehát, hogy debuisset piá­déin . . . 3—4 tanszék átengedésével, ugyanannyi most lekötött tanári fizetési alap szabadul fel, s a még azon­felül nyújtandó államsegély hozzáadásával tekintélyes Összeg fog évenként a kerület rendelkezésére bocsátatni, melynek helyes, czélszerű beosztásával megközelíthető, sőt elérhető, tehát meg is valósítható leszen mind a három czél, mely most, látva magunk erejét, csak mint pium de­­siderium, csak mint forró óhaj él kebelünkben! S utóvégre is van-e okunk idegenkedni e segély igénybevételétől, nem-e oly elvitázhatlan jogunk van hozzá, mint a róm. kath. atyafiaknak azokhoz a roppant terjedelmű domíniumokhoz, melyek a közösből, tehát a mienkből is adattak hitbuzgó királyaink által az egyház és iskola czéljainak előmozdítására! Yagy talán álszemé­rem tartana vissza ? vagy talán jogaink meg csorbítását, féltékenyen őrzött autonómiánk megsértését restellenénk ? Más dolog, más módozat teljességgel ez, mint a melly ellen legközelebbi soraimban, ha csak per tangentem is — megtettem észrevételeimet. Itt egy kétoldalú szerződés­ről van szó, melly feltételekhez van kötve, melly kölcsö­nösen ad jogokat, kölcsönösen ró terheket, s melly a fel­tételek meg nem tartása esetén bármelyik fél által, bár­mikor felbontható. — S mikor látjuk, hogy egyes fele­kezetek p. o. a görögkeletiek, kiknek működésük nem mindenkor látszik összhangban lenni hazánk legvitálisabb érdekeivel, a mienket tetemesen meghaladó állami dotátió­­ban részesülnek, váljon akkor ésszerű-e, czélszerü-e ne­künk, kiknek szivünk, lelkünk elválhatlan egybe van forrva édes hazánk érdekeivel — csupán rideg exclusivi­­tásból elutasítanunk, eltaszitanunk azt a jobbot, melly — egyházunk, iskolánk fejlesztésére — leányaink — gyer­mekeink kiképzésére — hasznos — a hazát forrón szerető honpolgárok nevelésére — megadja az eszközöket — meg­teremti a módokat. Bizony azt mondhatni ez ellenvetésekre, a mit egy igazán buzgó, fájdalom korán elhalt, csak nem rég az enyészetnek átadott protestáns földes úr — ki soha vísz­­sza nem utasított egyetlen az egyház és iskola czéljaira kérelmezőt sem — mondott, midőn bizonyos fadeputatum ügyében nála járva, az általa felajánlott 5 öl fa ajándékot elfogadni vonakodtam: Sósé restelkedjék, úgy mond, mi protestánsok ismerjük be szegénységünket, nem szégyen az nekünk, de dicsekedésünk s egy ok arra, hogy egy­mástól, de bárhonnan is minden jogos segélyt elfogadjunk. Csak végezze feladatát a kiküldött bizottság, hogy kész elaboráturaot téve a legközelebbi kerületi gyűlés elé, az már határozhasson, az előleges teendőket megállapítsa a módozatokat megbeszélje. Az egész kerület közönsége osztatlan érdeklődéssel, figyelemmel kíséri működésüket, egy jobb jövő alapját, sok még most csak embryóban levő,, jobb sorsra érdemes ügy megvalósíthatását vélvén elér­hetni ez úton, az államsegély igénybe vétele által. Patay Károly. A prédikátor mintaképei Dr. Stalker Jakab után angolból. IX. Felolvasás. A prédikátor mint gondolkozó. Uraim! az előző felolvasásokban nagyon kevés fi­gyelmet fordítottam a lelkészt működésre elkészítő tanul­mányokra, melyekkel önök jelenleg foglalkoznak. Való­ban, én szinte feltűnően ragaszkodtam az akadémiaitól némi távolban levő állásponthoz, a megnyitó felolvasásom­ban kifejtett okok miat De a fonál, melyet hűségesen kö­vetni törekedtem, eljuttatott végül e ponthoz is, s öröm­mel ragadom meg az alkalmat, hogy beszéljek valamit a mi munkánknak intellectualisabb oldaláról. Mai tár­gyunk : a prédikátor mint gondolkozó. A múlt felolvasásban szóltam a szent Pálnak kije­lölt roppant működési körről, s a majdnem emberfölötti munkásságról, melyet kifejtett, hogy betöltse azt. De miért erőlködött ő maga betölteni azt ? Nem csupán buzgalma hajtotta, hogy elérje azt a földet s személyesen jelen legyen oly sok tartomáyban és városban. A dicsőséges izenet, melynek vivője vala, az hajtotta öt, melynek hangjával be kiváná tölteni a világot. Irataiban gyakran összefog­lalja e két eszmét — hogy a pogány világ mintegy őri­zetére bízatott, hogy gondja legyen a benne élő lelkekre, s hogy az evangélium mint egy őrizetére bízatott, hogy 46*

Next

/
Thumbnails
Contents