Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-27 / 35. szám
Negyedik évfolya m. 35. szám. Pápa, 1893. augusztus 27. DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre pos-1 tai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből % HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Egyházkerületi nőnöveldénk. Dr. Horváth József. — Részlet Pap Sándor veszprémi esperes ur jelentéséből.— A veszprémi ev. ref, egyházmegye közgyűlése. Ihúry Etele. — Vegyes közleménye k.— Hivatalos rész. Pályázat. Egyházkerületi nönöveldénk. Ismeretes e Lap t. olvasói előtt, hogy főiskolánk igazgató tanácsa s az általa kiküldött szükebb körű bizottság f. év julius 3 s illetve 25 napjain foglalkozott egyházkerületünk megbízása folytán a kér. nőnövelde ügyével. — Arról is megemlékeztünk röviden, bogy a julius 15-iki bizottsági gyűlésen 3 tag egy részletes s indokolt tervezetet nyújtott be, a mely szerint a nő. növelde rég kimondott felállítása csakugyan valósítható lenne és pedig Pápán, a íóiskolai tanerők közreműködésével s az új építkezések folytán felszabadult egyik főiskolai épület igénybevételével. Azt hisszük, csak a nagyfontosságú ügynek teszünk szolgálatot, a midón e munkálatot egész terjedelmében közöljük s egyházkerületünk közönségét a felállítandó intézet szervezete és költségvetése iránt, a mennyire lehetséges, tájékoztatni igyekezünk. És erre nézve megjegyezzük, hogy bár e tervezet, mint legalkalmasabbat, Pápát jelöli ki az intézet székhelyéül, kevés változtatással, t. i. a főiskolai tanerők s az ujiskolai épület számitásonkivül hagyásával, a szervezeti és költségvetési részek e felvétel nélkül is megállanak. — A munkálat a következő: A dunántúli ev. ref. egyházkerület által Pápán 4 osztálylyal szervezendő s internátussal egybekapcsolt felsőbb leányiskola tervezete és költségvetése. I. Felsőbb leányiskola. Az internatussal egybekötött egyb. kerületi nőnövelde az u. n. új iskolai épületben, egyelőre mint Il-od rendű, 4 év alatt évenként egy-egy osztály felállítása által 4 osztályúvá fejlesztendő felsőbb leányiskola szerveztessék és pedig önállóan, minden idegen tanintézet combinatióba vétele nélkül. A nőnöveldében tanítandó tárgyak, megfelelóleg a vallás és közoktatásügyi miniszter által 1887. jul. 7-én 28999. sz. rendeletben megszabott tanterv és szervezetnek s figyelemmel a polgári leányiskolák számára 29000 számú rendelettel kiadott tantervben foglaltakra is, a következőleg lennének megállapíthatók: 1. Hit és erkölcstan az I—IV. oszt.-ban heti 2—2 órán; összesen 8 órán. 2. Magyar nyelv és irodalom az I. osztályban heti 4, a II—IV. oszt.-ban heti 3—3 órán; összesen 13 órán. 3. Német nyelv és irodalom az I—IV. oszt.ban 3—3 órán; összesen 12 órán. 4. Franczia nyelv és irodalom a II—IV. oszt.ban heti 3—3 órán; összesen 9 órán. 5. Történelem a II—IV. oszt-ban heti 2—2 órán; összesen 6 órán. 6. Földrajz az I—II. oszt.-ban heti 2—2, a III—IV. o.-ban heti 1—1 órán; összesen 6 órán. 7. Számtan és Mértan az I—IV. oszt.-ban heti 2—2 órán; összesen 8 órán. 8. Természettudományok, és pedig: a) Természetrajz az I—II. o.-ban heti 2—2 órán; összesen 4 órán. 35 MIMI I KI EGYHÁZKER. HIVATALOS KÖZLÖNYE.