Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-20 / 34. szám
571 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 572 alkirályhoz is levelet küldött Ruyter, melyhez mellékelte a foglyok ártatlanságát bizonyító iratokat, köztük a Bécsben székelő hollandi követ, Van Hamel Bruininx, bizonyítékait. Az aíkírály nem merte megtagadni hatalmas szövetségesének jogos kérését s bármennyire kedve ellen volt is a dolog, átadta ez iratokat a legfőbb [törvényszéknek átvizsgálás végett. A törvényszék 1676. január 22-én kimondá Ítéletét: A jelenleg fogva levő lelkészek és tanárok ártatlanok s minden további késedelem nélkül szabadon bocsátandók. A hollandi konzul nápolyi olasz ügyvédjük kíséretében tüstént megviszi az örömhírt hitbajnokainknak, kik boldogan fogadják ezek, s a derék Weltz testvérek szerencsekivánatait. Még eddigi kegyetlen hóhéraik is örülni látszottak. De szabadulásuk még most sem következett be. Az a.hir terjedt el ugyanis Nápolyban, hogy a szövetséges hajóhad útban van hazafelé. Amint ezt meghallották lelketlen ellenségeik, a rájuk kényszerített jóakaratot és igazságot rögtön levetkezték s ismét az előbbi hóhérokká váltak. A foglyokat, kik szabadulásuk reményében hajukat és szakállukat már megnöveszthették, ismét csupaszra borotváltatták s eszükben sem volt őket szabadon bocsátani. Újra kezdődik a nehéz munka, ütlegelés és szidalmazás. A szerencsétlen foglyok pedig tört szívvel végkép letesznek a szabadulás reményéről. De Isten nem hagyta el leghívebb szolgáit. A spanyol tisztek bámulva veszik észre február 11-én, hogy a hatalmas hollandi gályák Nápoly felé közelednek. Lelkészeinkkel rögtön félbenhagyatják a munkát, bilincseikből föloldozzák s egy tisztességes hajóra szállítják. Mihelyt a hadihajók a kikötőbe eveztek, az alkiráy mindjárt Ruyter admirál üdvözlésére ment. Elhalmozta udvariaskodással és hízelgéssel, de a gályarabokról megfeledkezni látszott. A hős hadvezér azonban nem feledkezett meg sokat szenvedett hitsorsosairól s őszintén megmondá: „Mit örüljek ezen irányomban tanúsított megtiszteltetésnek mindaddig, mig az én testvéreim, a lelkészek, gályákon ülnek és ott bántalmaztalak!“ Szivét annyira elfogta a fájdalmas részvét, hogy mind ő, mind a környezetében levő tisztek könyeztek. Az alkirály azzal mentegette magát és szépitgette rosszlelküségét, hogy a lelkészek ügyében nincs teljes felhatalmazása a spanyol királytól. Kénytelen volt mégis megígérni, hogy még az nap szabadon bocsátja mindnyájukat. Vesthovius és Viréth hajóhadi lelkészek több főtiszt társaságában mentek a foglyokért, kiket hóhéraik a hajókból kivezettek s a tengerparton átadtak örvendő hitrokonaiknak. A derék hitbajnokok, kik oly végtelen sok nyomorúságon mentek át, most a váratlan szabadulás pillanatában magukon kívül mintegy öntudatlan alvajárók haladnak csolnakukon a hollandi gályák felé s énekléssel magasztalják az Isten nagyságát és kegyelmét, ki üldözött szolgáinak ily csodálatos módon szerzett szabadulást. A nápolyi kék tenger fölött diadalmasan hangzottak ajkaikról a 46. 124. és 125-ik zsoltárok: Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságaikban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szivünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne. De Haen altengernagy hajójára vitetnek, a ki leirhatlan örömmel fogadja őket. Könnyezve ölelgeti és csókolgatja sorba ezeket a félmeztelen, piszoktól borított alakokat s nem tudja, hogy miként fejezze ki végtelen örömét. A gazdag vacsora után évek óta most először hajthatja fejét nyugodt és biztos álomra ez a 23 vértanú. Kívülük még hárman vártak megszabadításra: egy súlyos beteg a fegyenczek kórházában, azután Harsányi I. és Czeglédi Péter a Szent-Jakab börtönben. Ezekért másnap reggel megy a hollandi konzul s azután kocsira ültetve nápolyi hitrokonainktól kisérve, diadalmenetben viszi a tengerészeti hatósághoz , hogy neveiket a gályarabok könyvéből kitöröljék. Tehát 41-ből 26-an maradtak életben; a többi vértanúi halált halt vallásáért s hazánk szabadságáért a három kapra-kottai menekülő kivételével. Ezután mind a 26 hitbajnokot Ruyter elé viszik, ki megindultan szemléli ez Összeroncsolt, de diadalmas katonáit a Krisztusnak. Kinyilvánítja előttük, hogy ő ugyan már sok győzelmet aratott életében ellenségein, de ez legfényesebb diadala, hogy Krisztus ártatlan szolgáit a türhetlen iga alól megszabadította. Különös örömét nyílvánitá a ’felett, hogy kálvinista és lutheránus lelkészek igaz testvérekként oly hűségesen gyámolították egymást: ,,Láthatjátok, úgy mond — hogy titeket eltipor a közös ellenség és egyformán rosszul bánik veletek, ha ti egyetértés helyett versengtek egymással“. A mely bölcs szavait még napjainkban is jó volna megszívlelnünk. Mikor pedig Harsányi István köszönetüket akarta kifejezni megszabadításukért, szerényen igy szólott: „Mi csak eszközök voltunk Isten kezében,, tehát az Istennek adjatok hálát, mint szabaditástok szerzőjének“. ügy ő, mint a főtisztek és közkatonák egymással versenyeztek, hogy minél jobban kimutassák Isten hiv szolgái iránt tiszteletüket és szeretetüket. Raböltönyeik helyett tisztességes ruházatot kapnak, melyet Ruyter megbízásából Weltz György szerzett számukra. Azután a különböző gályákon kényelmesen elhelyezik őket s minden lehetőt elkövetnek felüditésükre. Most még arról kellett gondoskodni Ruyternek, hogy védenczeit valamely protestáns állam biztos földjére juttassa. S ez nem épen könnyű feladat volt. A hadihajókon nem akarta őket hagyni, mert a heves harczok és tengeri viharok közben elveszhettek volna. A spanyol uralom alatt levő szárazföldön át sem utazhattak Sveiczba, a legközelebbi protestáns országba, mivel maga a nápolyi alkirály figyelmeztette Ruytert, hogy a jézsuiták cselei miatt ezt nem lesz tanácsos megkisérleni. Mert a kiszabadulás után három nappal a jézsuiták már mindenfelé leveleket küldöttek társaikhoz, hogy legyenek készen, ha vidékükre ilyen meg ilyen emberek érkeznének. Márczius 25-én Sicilia partjain találkoztak egy angol kereskedőnek Andreae Jakabnak Szent-Margit nevű hajójával, mely Velenczébe igyekezett. Ezt a hajót Ruyter alkalmasnak találta tovább szállításukra. Miután tehát ellátta őket menlevéllel és elegendő élelemmel, érzékeny bucsuzás
