Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-30 / 31. szám
517 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 518 kell felhasználni, miket lehet egyelőre mellőzni s mik tartoznak az utópiák országába. A nt. Szerkesztő ur becses engedelmével*) valamelyik közelebbi számban egyet-ketőt én is felemlitek. Kercza. RÁcz István. Időszerű gondolatok. I. Egyházunk helyzete a jövőben. Azok a törvényjavaslatok, melyek az állam és a katholikus egyház közt kitört konfliktus megszüntetését célozzák, egyházunkra nézve is egészen új helyzetet teremtenek. Az 1868. Lili. t. czikk eltörlésével s a szülők szabad rendelkezési jogának törvényhatóságílag statuálásával a versny eddig nem ismert erővel fog megindulni a katholikus és a prot. egyházak közt. És bár kezünkben a leghatalmasabb fegyver az evangeliom, nem szabad felednünk azt, hogy a katholikus egyház vagyonilag oly helyzetben van, mely az evangeliom ellen való küzdést neki megkönyiti. ügy hogy, ha helyzetünket biztosítani akarjuk, a vagyoniakat nem szabad figyelmen kivül hagynunk, s magunkat ezen sebhető oldalon is el kell látnunk fegyverekkel. Arra, hogy az állam elvegye a főpapi javakat s a szabad versenyt egyenlővé tegye — kilátásunk semmi, legföljebb annyit remény élhetünk, hogy a prot. egyházak évi dotációját aránylagosan emelni fogja. Ily körülmények közt egyházuuk vezetőinek egyik feladata lesz, az állami dotációt valóban aránylagosan kivánni egyházunk részére s anyagi tekintetben is, a gyülekezetek további mngterheltetése nélkül, javítani egyházunk helyzetén. II. A tanítóképző intézet. Mint Rámában a kiáltás, úgy hangzott végig egyházkerületünkön a fájdalom szava a képezdének ezelőtt három évvel történt megszüntetésekor. Ráchel siratta szép kis magzatát, mivel hogy nem volna többé. Pedig akkor még sejtelme sem volt senkinek azokról a bonyodalmakról, melyeket az ürügyül fölvett hires február 26-ikí rendelet előidézett s melyek következménye a föntebb is említett nehány javaslat. Ösztönszerü volt inkább e fájdalomkiáltás, mert hisz ha nem protestáns, vagy épen antiprotestans szellemben nevelt tanítók veszik kezükbe a népoktatást, akkor egyházunk a legszomorubb jövőnek néz elébe. Ritka egyértelműséggel nyilatkozott is az egyházmegyék legnagyobb része. Es azóta a helyzet rosszabbodott. Nem a beterjesztendő négy törvényjavaslatot értem, hanem a tanítói fizetések rendezéséről szóló törvényt, melylyel az állam a tanítói fizetések egy részét maga veszi kezébe. A mily örömmel látom a nemzet ezen igazi napszámosai anyagi helyzetének némi — bár még mindig nem elegendő javulását ép oly aggódva mérlegelem a következményeket, *) Igen szívesen és örömmel közlöm. Szer k. melyek előállanak, ha nem általunk nevelt s nem általunk fizetett tanítók kezébe tesszük le népünk oktatását, „A kinek a borát iszom, annak fújom a nótáját“ — tartja a közmondás s félő, hogy ez a mi — részben az állam által fizetett tanítóinknál hamar be fog következni, hacsak nem gondoskodunk arról, hogy saját tanítóképző intézetünkben nevelt egyénekkel tölthessiik be a tanítói állomásokat. A tanítóképző intézet visszaállítása egyházkerületünkben elsőrendű életszükség. III. A komáromi mozgalom. A komáromi mozgalom, — mely bármily szerencsétlen volt is eszközei megválasztásában, dicséretes szándékból indult ki — azt a kör négyszögitéséhez hasonló problémát akarta megoldani, miként lehetne a gyülekezetek kényszerített adózása és államsegély igénybe vétele nélkül a meglevő tanári fizetéseket a szükség parancsolta módon rendezni s egyúttal a képezdét visszaállítani. A terv nem sikerült s nem is sikerülhetett, mert ilyen célt csak Soos Gl-ábor-féle alapítványokkal, vagy évtizedeken át folyó gyűjtéssel, nem pedig egyesek erejét meghaladó s végeredményében mégis csekély összeggel lehet elérni. Arra, hogy a cél eléressék, a meglevő anyagiakhoz még legalább 250,000 frt tőke volna szükséges. így hát a komáromi mozgalomnak hajótörést kellett szenvednie. Felhoztam ezt a, különben nem épen kellemes emlékű mozgalmat, mert ebben láttam legvilágosabban dokumentálva, hogy az egyedüli út, melyen a kerület haladhat, ha képezdéjét vissza akarja állítani, — melyet pedig vissza kell állítani, az államsegély igénybe vétele. Mert ime a mozgalom vezetői az államsegélyt, tehát idegen beavatkozást akarták kikerülni, s függővé tették az intézetet a más felekezetüek segélyétől, tehát egy még jobban érezhető idegen beavatkozástól. S mégis az egész mozgalom pénzügyi eredménye nagyon csekély (egy-ötöde a szükségelt összegnek) s nem áll arányban az iskola nevének röpíratokban és gyűléseken történt méltatlan meghurcolásával, úgy annyira, hogy a kerület ismét ott áll, a hol ezelőtt három évvel: vagy megadóztatja a gyülekezeteket újból, vagy igénybe veszi az államsegélyt, vagy nem törődik a jövővel s legbiztosabb fegyverét, a népnevelési, kibocsátja kezéből. Előttünk nem látszik kétségesnek, hogy itt csak a középső út, az államsegély igénybe vétele, vezethez célhoz. IV. Egy személyi indok. Fontos kérdések elbírálásánál sohasem szoktam személyi indokokra támaszkodni, de még sem állhatom meg, hogy itt, az államsegély igénybe vételénél, egy személyi indokot is föl ne említsek, t. i. a személyes bizalmat kerületünk bölcs gondnoka, Tisza Kálmán iránt. Tisza Kálmán működését az 1859. szeptember 1-én megjelent nyílt parancs ellen mindenki ismeri; tudja egyhazunk minden tagja, hogy egyházunk függetlenségéért s önkormányzati jogáért kész volt saját szabadságát is kockáztatni. Nem is időzöm hosszasan e pontnál, melyet csak azért hoztam fel, mert az az ember, ki a patens el-31*
