Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-23 / 30. szám
509 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 510 tek, doronggal veri a földre Harsányi Istvánt, Szilvásit, Nikléczyt s még többeket. A szegény Paulovicsnak pedig karját törte ketté. Erre a kegyetlenkedésre még a várparancsnok titkárjában is fellázadt az emberi érzés: „Sánta kutya, ki hatalmazott fel erre a kegyetlen tettre ? — kiáltá neki s megakadályozta a további dühöngésben. De nemcsak vakbuzgó s kegyetlen természetű volt ez a Kelio, hanem egyúttal jellemtelen ember is. Mert mikor ez a jó madár megtudta, hogy az állhatatos hitvallókat nemsokára Nápolyba szállítják gályarabságra s igy az ő kezéből kiszabadulnak: a maga biztosítása végett febr. 15-én felhívta őket, hogy adjanak neki nevük aláírásával megerősített nyilatkozatot, melyben hálásan elismerik, hogy „főtisztelendő Kelio atya az övéiktől küldött 'pénzecskét nekik átszolgáltatta, a jóakaróiktól küldött ételeket köztük kiosztotta, látogatóba jött rokonaikat hozzájuk bocsátottau s általában jóindulattal volt irántuk. S a szeren csétlenek, még nagyobb kínzásoktól tartva, kénytelenek voltak számára kiállittani ezt a bizonyítványt, mely az igazsággal minden pontjában homlokegyenest ellenkezett. Nemcsak a hazulról küldött pénzeiket nem adta át, hanem abból is kifosztotta őket, a mit még maguknál rejtegettek. S az igy szerzett pénzen oltárt állíttatott a lipótvári templomban. Rablott pénzből oltárt. Ez világosan jellemzi a jézsuita erkölcsöket. Végre közeledett az idő, melyben majdnem egy évig tartó szenvedéseiknek ezen szomorú színhelyéről kiszabadultak, hogy más nagy nyomorúságoknak menjenek elébe. A Komáromból megérkezett három hitvallót sírva ölelték keblükre s 1675. márszius 18-ikán este, nagyszámú katonaságtól környezve, ezekkel együtt indították őket Bécsbe. Két beteges öreg képtelen volt az utazásra. Ezeket tehát Lipótvárban hagyták s igy a Komáromiakkal együtt 36 vértanút indítottak útnak Bécs felé. Márczius 25-én találkoztak ott Berencsből oda hurczolt 5 társukkal s bármennyi szenvedést éltek át elválásuk óta s bármily szomorú jövő fenyegette őket, mégis örömkönnyek közt ölelték egymást. Örültek, hogy annyi kínzás után is, bár elgyötörve s összetörve, de életben látják egymást; főleg pedig, hogy híven és állhatatosan kitartottak a szent ügy mellett. E 41 hitbajnok kész volt tovább is megküzdeni minden szenvedéssel, mind halálig. A sárvári, kapuvári és eberhardi börtönökben szenvedő lelkészek nemi kisebb megpróbáltatásoknak voltak alávetve, mint lipótvári és komáromi társaik. Többen közülük vértanúi halált haltak egyházuk és hazájukért. De a gályarabságot ezek mégis kikerülték s ezért szomorú sorsuk elbeszélésére itt nincs alkalom. (Folyt, köv.) Szőnyi Yirág Mihály önéletrajza. (Folytatás.) Midőn ott tudományát folytatná, Magyarországról, szorosan Kun-Szent-Miklósról postán érkezett hozzá prédikátori tisztnek követésére való hivatala. Jóllehet az eklézsiát és az abban levő lakosokat nem esmérte, mindazonáltal a hivatalnak engedvén, Magyarországra lejött és Kun-Szent-Miklósra menvén [nz 1735. esztendőnek Sz.György havának 25. napján a parochiába bement és az isteni kegyelem szerint az ekklézsiában és a templomban szolgált. Házassági törvényes életre magát meghatározván, néhai b. e. Zombori Györgynek, halasi prédikátornak és dunamelléki superintendensnek unokáját, a nagyatyja nevét viselő fiának, ifjú Zombori Györgynek, Nagy-Kőrös városának lakosának elmaradt árva leányát, Zombori Juditot házas| társul maga mellé vette. Kinek házasságát Isten gyümölcsözővé tette. Nemzett fiakat: Virág Mihályt és Sámuelt; leányokat is: Virág Zsófiát, Erzsébetet, Zsuzsánnát, Máriát, Judítot, Annát és Sárát. Unokái az 1785. esztendeig, ut in appendice videre est, 36- voltak. Megerősítvén és ékesítvén őtet az Isten kegyelme a szent szolgálatban, hire kezdett kijjebb-kijjebb terjedni. Melyre nézve a kis-kun-halasi református eklézsia először, azután Nagy-Körös város, nem különben Duna-Pataj városa két ízben az evangeliom hirdetésére maguk közé hívták. Serénykedett abban Debreczen és Kecskemét városa is, hogy szolgálatával éljen, de némely akadályok miatt nem nyerhette meg. A szomszéd eklézsiák is kedvelvén, halottak felett való predikálásokra magok közé kihívták & külső belső statuson levő meghalt emberek felett predikállott. A belső statusban két meghalt superintendenseket t. t. Patai Jánost és Csáti Dánielt — generalis scribát: t. t. Debreczeni Magvas Jánost — seniort t. t. Patai Sámuelt és assessorokat: t. t. Kecskeméti Dánielt, Őri Fábján Pált, Veresmarti Sámuelt a predikálásával megtisztelte. Midőn Kun-Szent-Miklóson 20-ik esztendejét prédikátori hivatalának követné, a szent fraternitasnak voxaival 1755. esztendőben seniornak, az 1756-dikban generalis seribánok, az 1757-dikben, annak május nevű hónapjának 10, napján a ven. superintendentiának seniori és más t. prédikátorok előtt, tekintetes ur, Ráday Gedeon és több jeles úri, nemes, külső személyek jelenlétekben superintendensnek választatott, declaráltatott, megesküdtetett és a felséges királyi kegyelmes kegyelem által megerősittetett. A ven. superintendentiának terhét február 1. napjától fogva mint generalis seriba május 10. napjáig, azután mint superintendens viselte. Kívánta a ven. superintendentiaban a vacans officiumokat restaurálni, minek okáért a superintendentiának búcsúzni kívánkozó külső kurátorát t n. Györki István urat kötelessége alól feloldozta és eddig való hivatalának követését megköszönvén, Istennek kegyelmes gondviselése alatt lelki és testi jókat Istentől adatni kívánván, elbocsájtotta. Instantiája által az urat, t. n. consiliariust IS^gyréti Darvas József urat a kurátori tisztnek követésére megnyerte és maga-ajánlását improtoeolláita. Ez meghalván, azután szabados voxok szerint generalis sribat, tudniillik t. t. Lossonczi Jánost, pataji prédikátort, tétetett, t. Hallos Istvánt, fülöp-szállási prédikátort a solti v. tractusban, — t. t. Vecsei Gergely, nagy-harsányi prédikátort, * felső-baranyai — T. t. Mocsi Istvánt, nagy-kőrösi prédikátort, a kecskeméti.
