Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-23 / 30. szám
507 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 508 apostolok börtönben voltak ugyan, de a |maguk számára börtönt ásni sohasem kényszeritették őket. A jézsuiták pedig nevetve válaszolták: Annál serényebben dolgozzatok tehát, mivel oly nagy okotok van reá!u A kinzottak közül egyik öreg lelkész kérte egykor Keliot, hogy ne bánjék vele oly kegyetlenül, mert a szenvedések miatt meg kell halnia. A válasz az volt, hogy miért kedvezne neki? — ha meghal, majd kivontatja valami szemétdombra. Szentpéteri Márton hetényi lelkész valami utón Írószerekhez jutott s levelet irt nejéhez és gyermekeihez. De a levelét elfogták s ezen kísérletért a várparancsnok Kelio indítására több százat veretett reá. Ugyan igy járt jóval később Steller Tamás lutheránus lelkész, ki egy barátjához akart valami segítségért Írni. Ezért a várparancsnok maga elé hivatta s Kelio jelenlétében saját maga megrugdosta, azután pedig hét katonával úgy összeverette, hogy csaknem életét veszté. Ily bánásmód mellett bizony csodálni lehet, hogy életben maradtak; de még csodálatosabb, hogy hitük és kitartásuk soha meg nem rendült. Micsoda lelki erőnek s mily szikla szilárd hitnek kellett lakozni ez egyszerű emberekben! Mi gyönge utódok csak tiszteletteljes csodálattal tekinthetünk reájuk. A jó Isten oltalmazta őket s nem engedte, hogy Kelio kegyetlen szive valamelyikük halálában gyönyörködhessék. Sőt szánalmas sorsuk s csodálatos állhatatosságuk lassanként vad környezetük lelkét is részvétre hangolta. A Keliotól fölbérelt katonák beleuntak a kínzásba, sőt készek voltak enyhíteni szenvedéseiket. Éjjelenként titokban szívesen hoztak számukra élelmi szereket. A környék jólelkü népe pedig minden fenyegetés és büntetések ellenére is dobott számukra élelmet vagy ruhadarabot, mikor napi munkájuk közben hozzájuk férkőzhetett. Kelio azonban csakhamar észrevette a dolgok ilyen változását. Hogy tehát megakadályozhassa sorsuk jobbulását, egy hozzá méltó segédet vett maga mellé a sánta Bene János lipótvári iskolamester személyében. Ezzel osztotta meg a felügyeletet, úgy hogy egyik vagy másik mindig nyomukban állott a kinzottaknak. Ebben a Bene Jánosban valóságos bestia lakott s durvaságban felülmúlta még Keliot is. Nem kiméit az sem öreget, sem beteget, hanem kereste az alkalmat, hogy minél gyakrabban hóhérolhassa áldozatait. Az öreg Nikléczí Sámuel lutheránus lelkészt, mert földdel terhelt talicskáját nem tudta föltolni a sánczra, vastag botjával úgy összetörte, hogy az öreg majdnem életét veszté. Legfelliáboritóbb azonban ama vad erőszak, melylyel Kelio áldozatait arra akarta kényszeríteni, hogy a katholikus istentiszteleten és szertartásokban résztvegyenek. Egy napon megjelenik köztük a börtönben s kijelenti, hogy ezután misét kell hallgatniok. Az üldözött hitvallók kijelentik, hogy meggyőződésükkel ellenkező Jszertartásokban nem vehetnek részt. Megteszitek, — felelt a jézsuita. Mise előtt azután megjelent köztük a katonai alparancsnok, egy hitehagyott svéd báró, s kérdezte: melyik nem akar menni misére? Én sem — felelt Kocsi Csergő Bálint. Az alparancsnok akkor egy fütykössel össze verte s katonákkal vonszoltatta a templomba. De ott sem tudták semmi veréssel rákényszeríteni, hogy letérdelt volna. Büntetésül azután sokkal súlyosabb bilincseket raktak reá s egy nagy vesszőkast kötöttek a hátára s több napon át pihenés nélkül abban kellett a földet hordania, ugv hogy közel állott a megszakadáshoz. Kocsi Cs. Bálint többször megszólította a szenvedéseiben gyönyörködő jézsuitát, hogy könyörüljön rajta, s mentse föl a ránézve elviselhetlen munka alól. De hiába volt minden kérés! Miután ellenszegülésük miatt többen is a Kocsi Cs. Bálintéhoz hasonló sorsra jutottak s némelyiket hajánál fogva levezették a templomig, belátták a szerencsétlenek, hogy máskép kell cselekedniök, mert különben & baromi bánásmód miatt mindnyájan elvesznek. Elhatározták tehát, hogy a templom előcsarnokába elmennek s a misét végig hallgatják, de a szertartásban semmi módon részt nem vesznek, inkább meghalnak. így cselekedtek a legközelebbi alkalommal s katona őreiktől körülfogva, mint áldozati bárányok állottak ott egymáshoz szorulva ezek az összemarczangolt, elkényszeredett, piszoktól és rongyoktól borított áldozatok. Ott imádkoztak, ott sóhajtoztak az Istenhez, hogy enyhítse már meg üldözőik lelkét. De csakhamar megjelenik a jezsuita küldötte, hogy menjenek be a templomba az oltár elé. A katonák hajtani akarják őket, de az áldozatok egymásba fogódzva ellenszegülnek. Kirohan akkor a templomból Kelio is s a katonák eljárását enyhének tartván, hogy példát mutasson, egyiknek kezéből kikapja a fegyvert s azzal üti-vágja a szerencsétleneket. Végre Masnicius és Paulovics nevű lutheránus lelkészeket elszakítják a többitől s folytonos verések és rugdosások közt hurczolják és dobják az oltár elé. De minden elképzelhetőt felülmúlt az a gyalázatosság, a mit Loyola Ignácznak, a jezsuita rend alapítójának neve napján követett el rajtuk. Ekkor is templomba rendeli őket s mikor semmi módon nem akarnak belépni, az oda rendelt katonák botokkal, dárdanyéllel s kivont kardokkal verik őket. De bár fegyvereiket összetörték rajtuk, nem voltak képesek behajtani az ellenszegülők tömegét. Ekkor a jézsuita maga rohant közéjük dühtől tajtékozva s két öreget a többitől elszakítva, maga segít hajánál fogva beczipelni az oltár elé folytonos verés és rugdosás közt. A két öreg félholtan feküdt a templom kövezetén s mise végeztével társaik karjaikon vitték viszsza a börtönbe. Szilvást István császári ref. és Turóczi András füleki lutheránus lelkészek voltak ezek az áldozatok, kik akkor kapott sérüléseikből soha többé ki nem gyógyultak! S mindez a nép szemeláttára történt. Micsoda lélek lakhatott ebben a fjezsuitában, ki nem irtózott az Isten házában követni el ily rémtetteket? s micsoda büntetésre volt méltó, ki az Isten házát ily jelenetek színhelyévé tette ? Ha valamely haldoklóhoz ment gyóntatni, útját rendesen arra vette még kerülővel is, a hol a mi szegény vértanúink dolgoztak s mikor az ostya előtt nem akartak térdre borulni, katonákkal verette le őket a földre. Így történt egyik zordon februáriusi napon is. „Térdeljetek,u kiáltja a sánta Bene János s miután nem engedelmesked
