Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-06-11 / 24. szám
413 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 414 Gaál Ferencz ácsi rendes tanítóknak elválasztatván, választásuk megerősittetett. Ezután következett egy csomó ministeri, püspöki, tanfelügyelői leirat felemlitése, melyek, miután legnagyobb részben már körözve voltak, egyszerűen tudomásul vétettek. Az országos tanítói nyugdíj alap javára újabban minden tanulótól szedett 15 kr. beszüntetésére, mely a szegény tanitató szülőket, — mi kik közvetlenül látjuk és tudjuk, hogy mit kell nekik fizetni tandíjul, sok helyütt ezenfelül fapénzül, könyvekért, stb., — oly érzékenyen sújtja, fölfolyamodást intézünk a vallás és közoktatásügyi minister úrhoz. Az országos tanítói nyugdíjból részesülhetés alapjául szolgáló tanítói s kántori fizetések újabb felbecsülésére felhivatnak egyházaink, mely bevallás egy bizottság által fog felülvizsgáltatni, hogy ebben a tekintetben is egyöntetűség legyen. Ezekután annyira előhaladott az idő, hogy a szellemiek mellett már a testiek is| jelentették magukat vagy is eljött az étkezés ideje. Köriil-belül 60—70 voltunk az egyházmegyénk által adott közebéden, melyet számos .komoly s tréfás toaszt fűszerezett. Ebéd után 4 órakor vette újra kezdetét a gyűlés, melyen, valamint 2-od nap is a pénzügyek, küldöttségi s egyéb jelentések, kérvények s indítványok tárgyaltattak. Széki Aladár. dadi ev. ref. lelkész. A gályarabok története. (1674—1676.) Irta: BORSOS ISTVÁN. (Folytatás.) Mindjárt az első tárgyalás után, márczius 6-án, a bírák egyike, Forgách Ádám gróf, összegyűjti őket egy terembe s szívélyes és részt vevő beszéddel próbálja lelkűket megingatni. Borzasztó bűn — úgy mond — a szolgának ura ellen támadni. Ezt bizonyítja azoknak a magyaroknak gyászos példája is, kik ilyen bűnükért csak nem régiben hóhér bárdja alatt vérzettek el. Saját véleményem ugyan az, hogy közületek egyik sem részes ebben a bűnben, haj, de igen terhes gyanú nehezedik rátok, úgy hogy 0 Felsége sem engedheti meg, hogy hivatalotokat folytathassátok. Azért, hogy a fenyegető veszedelmet kikerülhessétek, nincs más mód, mint aláirní a kötelezvényeket. Szavaira egy tisztes öreg, Miskolczi Mihály füleki lelkész válaszolt. Megköszönte szives részvétét, hogy előre belátván a történendőket, óvni igyekszik őket a veszedelemtől. De ő ártatlanságának érzetében sehogy sem egyezhetik bele, hogy akár hivataláról lemondjon, akár számkivetésbe menjen. Nyilatkozatához csatlakoztak a többi jelenvoltak is. Mire Forgách gróf szánakozva mondá: „Meglássátok, nincs annyi hajatokszála, mind ahányszor megbánjátok tanácsom visszautasítását.“ Az egész beszélgetés alatt Sennyei István veszprémi püspök a mellékszobában hallgatódzott, talán hogy ellenőrizze Forgách működését, ügy látszik, mintha a főpapok még világi birótársaikban sem bíztak volna eléggé, hogy egészen készséges eszközeik lesznek. Az ellenállás még nagyobb hévre sarkalja a bírákat., Már nemcsak magán utón, hanem a 2-ik, különösen pedig a 3-ik tárgyalás alkalmával benn a törvényszék termében sarkalják őket. Hogy a halálos Ítéletet kikerülhessétek, nincs más mód, minthogy Írjátok alá a kötelezvényeket! Hogy a gyalázatos börtönbüntetéstől, a haláltól s a gályarabságtól megmeneküljetek: írjatok alá! Ha s. védő bizonyítja ártatlanságukat. . . vakmerőségéért megrovást kap s bizonyítékait kitörlik a tárgyalás jegyzőkönyvéből ... ha a vádlottak szót emelnek saját védelmükre . . . azzal hallgattatják el őket: „a szolga ne perlekedjék az ö urával“ Mindennek pedig az a vége: Írjatok alá! Maga a prímás minduntalan hangoztatja feléjük: „Irgalmasságot akarok veletek gyakorolni, nem elitélni. Ma még atyátok vagyok, de holnap már — bíráltok leszek,u Tehát Írjatok alá! Szép szó, fenyegetés azonban mindhiába! Mint Dániel az oroszlánok vermében, ezek is rendületlenül állanak a halálos veszedelmek között. Minden ösztökélésre szerényen bár, de tántorithatlan bátorsággal felelik: nem és nem, mert ártatlanok vagyunk. Ekkor aztán a katonából lett püspök, a vörös Kollonics veszi őket kezelés alá. Ez már nem emlegeti az atyai kegyelmet. Durva szidalmak özönével s a legszörnyiibb fenyegetésekkel igyekszik őket megpuhitani. Hogy szavainak nyomatéket is adjon, a pápai és veszprémi kálvinista papokat börtönbe vetteti, mert ezeket tartja vezetőknek, kik a többit kitartásra buzdítják. Később azonban ismét szabadon bocsátja mindkettőt. De a vörös Kollonícs minden szidalmaira is csak az a felelet: nem és nem, mert ártatlanok vagyunk. Vájjon mi bátoritá őket e csodálatos ellenállásra? Hisz tudhatták, hogy segítségre sehonnét sem számíthatnak; tudhatták, hogy a legszörnyübb boszuállást vonják nyomorult fejükre, ha kegyetlen üldözőik követelését nem teljesítik! Mi lelkesítette hát őket ennyire? mi adott [nekik ekkora erőt, hogy a halál félelmét levetkezve, nyugodtan nézzenek szemébe minden veszélynek? Atyámfiái! hát mi lelkesítette István vértanút, mikor nyugodtan halt meg a Krisztusért? Mi adott erőt azoknak a régi keresztyéneknek, kiket százával vetettek a kiéheztetett fenevadak elé s a kik szent énekeket zengedezve, derült arczczal várták a halált? A vértanuk lelke élt már ezekbeD az egyszerű protestáns lelkészekben és tanítókban. A mindenható Isten kettős mértékben árasztá reájuk szent lelkét, hogy tudjanak küzdeni, szenvedni s ha kellr meghalni a legszentebb ügyért, egyházukért s a Krisztus igaz tudományáért. Megnyilatkozott szemeikkel nem látták többé a földi lét nyomorait és gyötrelmeit, hanem csak Isten akaratát, mely őket szemelte ki, hogy szorongatottegyházának ügyét Magyarországon megmentsék. Az Isten lelke élt bennük, az Isten kiválasztott eszközei voltak ők! Nem remélt ellenállásuk zavarba hozta üldözőiket. Kezdték sejteni, hogy hiábavaló minden erőszakoskodásuk, nem tudják őket a kötelezvények aláírására kényszerű-
