Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-19 / 12. szám
203 DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 204 hamarabb az akkori boldog emlékezetű superintendens urnák főtisztelendő Torkos Jakab urnák és egyebeknek is velünk együtt nyomon reánk rohanó, az elfoglalásra kirendeltetett személyeknek elérkezéseket tudtunkra adná. Ez meglévén, legottan nagy hirtelenséggel elsőben is bennünket reménteleniil obruáltak, béjövén collegiumunkba, kezekben tartván a királyi parancsolatot nékünk is értésünkre adták. Azonban a kulcsoknak elöladását erőssen sürgették, hogy a kinél volna adná elöl; de én mint csaknem még gyermeki állapottal lévén, megrettentem tőlök és annyira consternálódtam, hogy még az sem jutott eszembe, hogy nálam légyenek a kulcsok, ki az előtt kevéssel parancsolatot vettem is a felől, hogy a kulcsoknak gondjokat viseljem. Bátor az akkori szolgabiró Ördög Pál rendkívül nagyon rigide is bánt velem, sőt a várba leendő felkíséréssel is rettentett, melyet talán meg is cselekedett volna, ha egy valaki nem obsistált volna. Sok keserves infestáltatásnak után rólunk, rólam is desistáltak, az ajtóknak felnyittatásokra lakatosok hivattattak. Ez lévén délben 11 és 12 óra között, nékünk keményen megparancsoltatott, hogy délután 2 órára egészen ki takarodj unk, holott buzácskánk, lisztecskénk és kenyérkéink az tőlök már az előtt sok esztendőkkel elvett puszta templomban tartattak, nem lévén senki jelen, a ki könyörült volna rajtunk és segítségül lett volna, hogy a kemény parancsolat szerint oly kevés idő alatt lett kihordozáskodásunkban avagy csak tanácsával értetett volna, egyéb az urnái, említett nemzetes Torkos János curator uraméknál, ki is látván boldogtalan gyámoltalanságunkat és a sok elegy-belegy néptől — kivált a pápista deákságtól esett infestáltatásunkat, kettőnket küldött akkori viceispány, titt. Csuzi Gáspár úrhoz a végre, hogy instálnánk valami kevés respiriumot a kiköltözködésre nem csak, hanem a minket infestáló, boszantó, haszontalan, gyülevész néptől való megszabadulásra, avagy csak addig is, mig vagyonkánkat kezünkhöz vehetjük, méltóztasson valamely módot mutatni. Mely instantiánkra irgalmasan méltóztatott felelni e szerint: Mig a nap az égen lészen, egész estveiig bátran követhetjük dolgunkat minden tartózkodás nélkül; ezen kívül egy katonát is parancsolt mellénk, ki a minket infestáló, pöködelem, sepredék emberektől is megszabadított, kihajtván őket közülünk. Azanban a templomunkra rohantanak keresztyénséghez nem illő fúriával ; ott is teljes volt a szájok ártatlan vallásunknak prostutiojával, kivált a prédikáló széknek levonásával, Mely szívre beható, lelket szomoritó kísérteteknek árjai boritottanak el akkoron mindnyájunkat, akárki elgondolhatja. Annyival is inkább, mivel a nép is a mezőről haza takarodván s a szomorú változást meghallván, egeket érdeklő sirás-rivás hallatik minden felé a részünkön valók között és ugyan ezek által boldogultunk holmicskéinknek mentül hamarébb lehető kitakarításában. — Ezen kívül nekünk ez is megparancsoltatott, hogy a mely háznál ideig-óráig commoralni fogunk, ott se ne énekeljünk, se ne könyörögjünk, annyival inkább ne prédikáljunk. Ezek igy lévén, sokan közülünk magoknak menedékhelyet keresni eloszlottanak. Vagy öten megmaradtunk kevés korig való várakozással professor urunknak javaslásából, ha valamely könyörületességre fordulna erántunk akkori Mária Terézia király asszonyunk. De ezen várakozásunk is haszontalan lévén, annak utánna tudtunkra esett, tiszt, professor urunktól az Urnák nevében elbocsájtattunk. Én tiszt, szüleimtől küldettem a nemes debreczeni collegiumba, a mint az t. Kun János úrtól adatott commendatorialis levelemből, melyet az úr Osváld Zsigmond szolgabiró úr által Tisztelendő Professor úr kezébe is szolgáltattam (megtetszik). Végre ezt is Írhatom — bátor mások relatiojokból vettem — hogy az feljebb is emlitett, már ezelőtt sok esztendőkkel a római atyafiak által elfoglaltatott, pusztán állott templomunknak egyik oldala szomszédságunkban lakott plébánus udvarának egyik oldala lévén, azon ajtót vágatott és lovai istálójának rendelte. Az rajta levő csonka torony is mi okbul csufittatott meg, kétségkívül rajtam kívül is találtatnak többen is olyak, a kik bizonyosabbat mondhatnak róla. Nem különben a benne volt harangokról is. Némay Kolos, A Faust-monda keletkezése s legrégibb prózai feldolgozásai. (Vége.) A Faust-mondának más prózai feldolgozása, mely az eddig ismertetett Faust-historiáktól lényegesebb eltérést tüntetne fel, nem létezik. * * * Ha már a'Faust-monda legrégibb prózai feldolgozásainak egymáshoz való viszonyát vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy a későbbi kiadások, illetőleg átdolgozások, nemcsak hogy felül nem múlják a legrégibb, 1587-iki Faust-könyvet irodalmi becs tekintetében, — sőt, ellenkezőleg, megette állanak annak. Nem mondhatjuk ugyan az első kiadásról sem azt, hogy az művészileg csoportosítja a mondái anyagot, vagy hogy költőiség tekintetében különös figyelmet érdemelne,— ellenkezőleg, nagyon is naiv büvésztörténetek vannak abban is minden bensőbb összefüggés nélkül egymás mellé sorolva. Azonban elvitathatlan érdeme mégis az, hogy nem mosódik el benne a monda hősének legérdekesebb jellemvonása, Faustnak tudásvágya, magasba való törekvése. A későbbi feldolgozások azonban már csaknem kizárólag felekezeti színezetet viselnek magukon. Widman már például egészen protestáns szempontból dolgozta fel a Faust-mondát s minden alkalmat felhasznál arra, hogy a katholikus egyház intézményeit nevetségessé tegye; bizonyítja azt a következő részlet is, a melylyel a szerzeteseket akarja nevetségessé tenni: „Als Gott Vater nach der biblischen Erzählung den Menschen machte, hat er ein Leimen Klutt zusammenraffelt und gesagt: fiat; da ist Adam, der erst Mensch erschaffen worden. Das sähe und hört der Teufel hinter einem Baum, und ging davon, er
