Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-03-06 / 10. szám

159 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 160 febr. 28-án ment végbe. Beiktatóul Jávory Nándor s.-viszlói lelkész szerepelt, ki nagy hatást keltő beszédében az egy­ház zilált állapotára is kiterjeszkedett, s az unitarizmusra nézve találó megjegyzéseket tett. Az ifjú szónokot szin­tén igen rokonszenvesen fogadta a hallgatóság s beszé­dének különösen az a része, melyben nehéz munkájára az Isten segedelmét kéri. mély benyomást tett a gyüle­kezetre. E beszédek, amelyeket szónokok tiszteletűk sze­retetek jeléül Nt. Körmendy Sándor reform, lelkész ur­nák ajánlottak, nyomtatásban is meg fognak jelenni. A jö­vedelem a ladi egyház szüségleteire fordittatik. A temp­lomi ünnepély befejezése után. Begedy jegyző ur vendég­­szerető házánál találkozott ismét a közönség, melynek so­raiban ott láttuk Nt. Körmendy Sándor hedrahelyi s id. Mátlié Lajos darányi lelkész urakat is, a hol vidám ke­dély hangulatban folyt a társalgás, nem hiányozván ter­mészetes a felköszöntők sem. Erőt, kitartást s szerencsét szívből óhajtunk az ifjú Timotheusnak. — Az ifjúsági istenitiszteletek főiskolánkban ez idényre véget értek. Mai napon már a templomba megy a tanári kar és az ifjúság, a böjti ur vacsora osztás alkal­mából. Az elmúlt két hónapban összesen nyolcz istenitisztelet tartatott, melyek közöl Révész Kálmán három, — Németh István, Antal Géza és Borsos István tanárok, Földes Sándor és Bállá Dezső 1Y. éves papnövendékek egy-egy alkalommal tartottak egyházi beszédet. xAz istenitisztele­tek látogatottsága, úgy a tanári kar, mint az ifjúság ré­széről a legmagasabb fokot érte el. — Gyászhir. Főiskolánk egyik jeles tanulóját kí­sértük az elmúlt szerdán végső nyugalma helyére. A csa­pás első sorban veszprémi lelkésztársunkat Bényey Gábort és nejét sújtotta, mivel a közrészvét közt eltemetett ifjú halott az ő egyetlen Győző fiók, főgimnáziumunk Yl-ik osztályának növendéke volt. A mélyen sebzett szülei keb­lek fájdalmát enyhítse a vallás vigasztalása mellett az oly korán elhunyt ifjú társai és tanárai részéről megha­tóan nyilvánított őszinte részvét ! A temetési szertartást a háznál Kis Gábor lelkész ur végezte, a temetőben Antal Géza tanártársunk és egy osztálytárs búcsúztak el meg­ható szavakban a boldogulttól. — Lelkész választás. A mezőföldi egyházmegyében fekvő lepsényi egyház lelkészi állomására, mint lapunk zártakor értesülünk Nagy Lajos simontornyai lelkésztár­sunk választatott meg. A Comenius ünnepély, mint lapunk múlt szá­mában már jeleztük, e hó 28-n főiskolánkban is meg fog tartatni. Ni emlékünnepélyt a főiskolai énekkar szereplése nyitja meg és zárja be; alkalmi beszédeket pedig Dr. Horváth József és Borsos István tanártársaink fognak tar­tani. — A főiskolai igazgatótanács ülése, melyről múlt számunkban azt irtuk, hogy remélhetőleg még e hét fo­lyamán meg fog tartatni, főtiszt, és nagyságos László .Jó­zsef gondnok ur jelenlegi gyengélkedő állapota miatt — melyről legnagyobb részvéttel értesülünk — bizonytalan időre elhalasztatott. —- A főiskolai ifjúság az e hó 15-én régi szokás szerint megtartandó emlékünuepélylyel kapcsolatban a jö­­gymn. segitőegyesiilet javára zártkörű tánczmulatsőgot is fog rendezni; mely az előbbi évek példája szerint, bizo­nyára kellő részvételben és pártolásban fog részesülni Pápa város intelligens körei részéről. — A theologiai képzőtársulat ez évben igen szép alkalmat nyújt a tagoknak szorgalmuk és tehetségük ki­fejtésére. Ugyanis a jelen iskolai évben a következő pá­lyakérdéseket tűzte ki: 1) „A magyar biblia-fordítások története a 16-ik század végéig.“ Jutalom 10 frt. 2) Egy­házi beszéd a 119-ik zsoltár 9-ik verse alapján. Jutalom 10 frt. Révész Kálmán tanár-elnök adománya. 3) Évzáró ima. Jutalom egy darab arany, 4) Tóth Ferencz három gyakorlati művének (Homiletika, Liturgika és Lelkipász­tor gondviselés ismertetése és méltatása. Jutalom 20 frt (Nt. Keszi Hajdú Lajos ur adománya.) 5) Rousseau-nak az értelem képzésére vonatkozó elvei és kritikai méltatá­suk. Jutalom 15 frt. (Nt. Mókus Gyula ur adománya.) 6) Yersenyszónoklatra Szilády János ..Mózes“ czimli beszéde tűzetett, ki. Jutalom 10 frt. Őszintén kívánjuk, hogy az iskolai év végén minden kérdés sikeres megfejtéséről ad­hassunk t. olvasóinknak tudósítást. — EV. ref. zsinati tárgyakról czim alatt ITesby­­teri Jánus álnevű szerzőtől, ki a nagyobb egyházak több szavazata kérdésében a múlt deczemberben bocsátott ki egy érdekes füzetet, ismét egy röpirat jelent meg, fÖkép a konventi tagok választásának kérdésével és az egyház anyagi ügyeivel, illetőleg az egyházi adó kérdésével fog­lalkozván. Ajánljuk az érdeklődők, különösem a zsinati tagok ügyeimébe. HIVATALOS RÉSZ. Pályázat tanitói állomásra. A veszprémi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett csőri kántortanitói és orgonistái állomásra, melynek évi javadalma a múlt évben eszközölt becslés szerint pénzértékben 439 frt 55 krra számíttatott, pályázat hirdettetik. Ezen állo­mást elnyerni kívánók és reá pályázni jogosultak kellően felszerelt kérvényüket folyó évi april hó 30-ig mint záros határidőig alulirt esperest hivatalhoz küldjék Iszkaszent­­györgyre, u. p. Moha. Fehérmegye. Iszkaszentgyörgy, 1892. febr. 20. Pap Sándor. esperes. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. Főmunkatársak: NÉMETH ISTVÁN és BORSOS ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN nevére czimzendők. Pápán, 1892. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Batisz Zsigmond.

Next

/
Thumbnails
Contents