Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-06 / 10. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 154 L53 külföldről importált szervezet némely jeles tulajdonságai mellett is hazai viszonyaink között a kívánt jó eredményt nem hozta meg, igazi erős nemzeti kultúra megalkotására nem volt eléggé alkalmas s épen ezért kell most egy uj. a mi viszonyainkhoz illőbb szervezettel pótolni. S a lefolyt tanácskozmányok után bizton remélhetjük, hogy ez az uj szervezet, az egységes középiskola, ha az ott elfogadott főbb elvek szerint lesz megalkotva, igen bosszú időn át, talán századokig biztos fundamentuma s erős vára leend a valódi nemzeties műveltségnek. Olyan erős vára, mint a reformatió elterjedtével a Melauchton. Sturm s részben (’omenius elvei alapján szervezett iskolák voltak századokon át az akkor megkívánt általános műveltségnek. S úgy vélem, hogy ez a megalkotandó egységes középiskola vetekszik várható eredményeinek fontosságára nézve ama nagy korszak iskolaügyi alkotásaival s csak azzal hasonlítható össze méltóan. Hogy eme nagy remények nem túlságosak s hogy méltán tekinthetünk mindannyian örömteljes várakozással e nagy reform elé: biztosítanak bennünket ama fő elvek, melyek a tanácskozmányok folyamán az egységes középiskola szervezésének alapjául elfogadtattak s melyeket a kultuszminiszter is magáévá tett, Ezen alapelvek közt kétségtelenül a legfontosabb, hogy az uj iskolának typusa, alapformája a gymnasium lesz. nem pedig a reáliskola, mint a reális irányú oktatásnak hazánkbeli túlbuzgó pártolói oly édes remények közt tervezgették. Szerintünk épen ez az, a mi a reformot kiválóan becsessé és maradandó értékűvé teszi. Mert a gymnasiumnak alapformául elfogadása azt jelenti, hogy az egységes középiskolában a nevelésnek és oktatásnak iránya humánus és ideális lesz. tehát hogy az emberi művelődés nagy alkotásait s így a klassikus irodalmak örökértékü kincseit is teljes mértékben felhasználja az ifjú nemzedék szivének és lelkének nemesítésére: a mi az igaz műveltség és vallásosság minden barátját örömmel töltheti el. Mig a reáliskolának alapul ve vese teljes szakítást jelentett volna a múlttal s annak minden becses és áldásos alkotásaival. S az ily alapon szervezett iskola kétségtelenül szerencsétlen és káros kísérletezésnek bizonyult volna be. Az ilyen tervezető egységes középiskoláról irtani én is lapunk múlt évi számaiban, hogy az csak álomkép s megvalósulását okvetlen meggátolja nemzeti művelődésünk igaz érdekeinek felismerése. Örömmel látom, hogy akkori véleményem igaznak bizonyult. A gymnasiumnak alapformául elfogadásából következik, hogy a latin nyelv és irodalom az egységes középiskolában is megtartja mostani fontos szerepét, csak tanításának közvetlen czélja változik némileg, de előnyösen. A főczél tudniillik ezután nem a stilisztikai gyakorlottságra való törekvés lesz. hanem az, hogy növendékeink a latin szöveget megértsék, jó magyarsággal fordítani tudják, vagyis hogy a klassikus irők müveit képesek legyenek olvasni. Tehát az eddig sok időt elrabló magyarból latinra fordítás és a túlságos grammatizálás szőkébb térre szorul. Tehát a czél szőkébb körű. de bizton elérhető. A nyilvánított vélemények többségét tekintve valószínű az is, hogy a latin tanítása nem kezdődik mindjárt az első osztályban, hanem csak a 2-ik vagy 3-ikban. a szerint, a mint az egységes középiskola 8 vagy 9 osztályú lesz. S ez föltétlenül helyeselhető. Mert szükséges, hogy a fejletlen növendék előbb anyanyelvéből nyerjen alapos oktatást, minthogy csak az igy megvetett alapra lehet azután biztosan építeni, csak igy lehet sikerrel felhasználni az idegen nyelv tanításánál mindazon számos adatokat, melyeket a magyar nyelvtan tudása nyújt, De általánosan elfogadta az értekezlet azt a nézetet, hogy az egyszer megkezdett latin nyelv mindvégig és mindenkire egyforma n kötelező. S ha ez igy van, akkor nincs szükség sem bi- sem trifnrkác/ióra. a mi az értekezletnek egyik leghelyesebb megállapodása. Mert ez az odiózus bi- és trifurkáczió megakadályozná azt a kívánatos czélt, hogy hazánk egész középosztálya egyforma műveltségben részesüljön s az időelőtti pályaválasztás kényszerével épen oly bajokat okozna, mint mostani iskola-rendszerünk. Az egységes iskola csak névleg léteznék, valójában pedig többféle lenne, mint most. E mellett pénzügyi tekiutetben is rendkívül nagy kiadásokkal járna, s különösen a mi felekezeti iskoláinkra valóságos veszedelmet hozna. Minden tekintetben helyes tehát, ha az egységes középiskola felsőbb osztályaiban sem különül szét 2 vagy 3 ágra. hanem mindvégig megmarad egységesnek. E szétválás helyett lesz a felsőbb osztályokban egy pár kompenzáeziós tantárgy, nevezetesen a görög és franczia nyelv, luki választja azt, a melyik neki tetszik, de az azután rendes és kötelező tárgy reá nézve mindvégig. Tehát az. oly nagy művelő hatással biró görög nyelv halálát is hiába remélték némely elfogult ellenségei! Az értekezletnek másik fő jelensége az. hogy nemzeti nyelvünk, irodalmunk s hazai történelmünk tanításának kiváló fontossága erősen kiemelve és méltányolva lett. Bizton várhatjuk tehát, hogy az egységes középiskolában épen e tárgyak képezik majd a nevelés és oktatás központját s igy megvalósul valahára a valóban magyar nemzeties irányú nevelés, amire eddig sokkal kisebb gond volt fordítva, mint a dolog páratlan fontossága megkívánta volna, Mert első az. hogy nemzetükért s hazájukért lángoló polgárokat neveljünk s csak azután következik minden. Ennek pedig legbiztosabb eszköze az, ha minél alaposabban ismerni tanulják nyelvünk és irodalmunk kiváló szépségeit s nemzeti történelmünknek annyi megragadó és fölemelő jeleneteit. Az értekezlet egész lefolyása bizalommal és örömmel töltheti el nemzeti művelődésünk és közoktatás ügyünk bármely igaz barátjának lelkét, mert csaknem kivétel nélkül minden felszólalás arról tett bizonyságot, hogy nemcsak alapos szakértelem, hanem hazai viszonyaink s a műveltség általános kívánalmainak biztos felismerése vezeti az illetőket, Biztosak lehetünk ez értekezlet után, hogy a reform, mely annyi kiváló szakember higgadt megfontolása és véleménye alapján lesz megvalósítva, valóban, jó és viszonyainknak megfelelő is lesz. Borsos István.