Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-21 / 8. szám
123 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Szeretettből adott adományokat kérünk, hogy Horvátországba való bevonulásunk a 2 millió magyar reform, hitsorsos reputatiójához méltó legyen s ez idegen felekezetek és nemzetiségek közé ékelve legyen erős várunk, kérünk a gazdagoktól sokat, a szegényektől fillért. Hogy evaug. testvéreinket is befogadhassuk, egy lelkész és tanító megélhetése föld beszerzés által csak megközelítőleg biztosítva legyen, közel 50,000 frtra van szükségünk. 2000 írtunk már van. Aranyban és ezüstben, hitben és kegyelemben gazdag hitsorsosaink, „a kinek szive szabad akaratja szerint hajol az adakozásra,“ adjatok nekünk szivbeli ajándékot, hadd készítsünk a Betlehemből eredt igazság forrásának csatornát. Istennek, a mi mennyei édes Atyánknak legyen dicséret és dicsőség! „Az evang. reform, missiói lelkészség Daru váron“ czimre küldött adományokat nyilvánosan nyugtázzuk. Magunkat a nemes szivii jóltevők munkás szeretetébe ajánlva maradtunk : A daruvári ev. ref. missió egyház presbyteriuma s ennek nevében. Daruval*, 1892. február 15. Honfiúi üdvözlettel: Komjáti János, Moor Péter, Domokos József, ev. ref. m. lelkész, gondnokok. * A nagy fontosságú missiói egyház ügyét melegen ajánljuk t. olvasóink keresztyéni szeretetébe s buzgó pártfogásába. Eddig adakoztak: Kecskeméti kereskedelmi ipar hitelint. és népbank 10 frt. Eperjesi Népbank 4 írt. 65 kr. Szatmári Bank (Zergényi Arthur) 5 frt. Losonczi takarékpénztár 5 frt. Lapunk szerkesztősége is szívesen elfogadja és közvetíti az adományokat. TÁRCZA. A huszonöt éves Luther-kabát.*) Ott lóg még a fogason, mint huszonöt éve; Hogy ekkorig eltartott, legyen hála érte! 0 a régi, ráismersz: hosszú, bő és ránezos, Két mély zsebje hasonló telhetlen papzsákhoz. Huszonöt év, nagy idő! ... Istenem, hogy elfoly! És e papi köpenyen nem fog rozsda, sem moly! Sőt mig a jó gazdája megkopaszul, őszül, Gunyjára a kabátja — kivirágzik, zöldül. *) Kolbenheyer Albert csernyei ev. lelkész 25 éves papi jubileumára. 124 De ha nem sok huszonöt, egy erős kabátnak. Megérzi azt az ember, ha beállt — barátnak. Más köpönyeg csak könnyű, de a reverenda Megnyomja az emberét, akár a gerenda. No de a vén gúnyán is, bár lógjon ott hetykén, Idők foga meglátszik vásott, kopott testén; Nem az a mi régen volt, nyalka Luther-raántli, Csak vén kikent gavallér, meglátja rajt bárki. Előbb negyed századdal, hej, még akkor mi volt! Fekete szép posztóján nem ült pecsét, se folt, Fényes volt, mint gazdája fenkölt, forró lelke . . . Azóta, hej, mindkettőt sokszor — hideg lelte. Szép ifjú állt oltárnál, mikor ordinálták, Látta boldog szüléknek könyeit, áldását; Szép kabátja ragyogott, a lányok megnézték, ,,Be szép pap lesz a lelkem !“ — számítva dicsérték. De az ifjú lelke most üuuepélyen, lányon Felüljár és rajongva csüng a hivatáson; Ez a nagy nap, itt vagyon elvetve a koczka, Hosszú nehéz küzdésre vár az ifjú sorsa. Azután kibocsátják apostoli módra, Botot, táskát, két ruhát nem adnak az útra S mint Péternek aranya, sem ezüstje nincsen . . . Kéredzzék be káplánnak, segédje az Isten! KáplánságV!... Oh Istenem rang-e ez vagy tisztség V Barátim, csak — állapot, többnek ne tekintsék. Olyan ez mint Mohamed függő koporsója, Se az égen, se földön nincsen fogódzója. Pedig hát az uj káplán sem fiikő, sem tuskó, Eget is felforgatná, csak hát: á'L »o, noü oíhö \ De épp a hely, hol talpát megvetné — hiányos S fára nélkül szegény csak — földnélküli János. No de mikor kezdi, még akkor ki sem tudja, Jó előre ezért hát nem ugrik a kútba. Még táplál a reménység, büszkén, hetykén járunk, Csak úgy suhog, ngy hordjuk szép papi kabátunk. A hét sovány esztendő végre csak elmúlik S a várt fárát meghozza néki a nyolczadik, Luthernek jó köpenye kissé fakulni kezd, De papja most már bízik, . . . még majd hasat ereszt! Igaz, az uj táráról nem mondanak sok jót, No de majd csak megélünk, nem csinálunk kontót, így az uj pap álmait messzebbre csak szövi, Az idő meg kabátját csak rágja, csak nyövi. Annyi remény valósul, . .. indul a fárába Vadregényes Bakonynak bozótos aljára. Az iktató esperes beszédét kirakja, Felmutat a hegyekre: „Hic Bhodus, hic salta !u A gazdával azután megjő a feleség Bánatot, bajt megosztni. Lesz mindegyik elég !
