Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-31 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7<> testileg’ ugyan gyenge, de fényes erényekben gazdag leányát — S'/.ikszay Zsófiát. Itt e kedves, csendes helyen töltötték el ifjúságuknak esztendeit egész 1851-ig. 1851-ben a népes lepsényi gyülekezet választá meg Horváth Mihályt lelkészéül, itt szolgált aztán az Urnák egész haláláig. Többi lelkésztársaival ő is részt vett a pátens világ küzdelmeiben. Jó izüen beszélgető el, hogy mint mentek ítélet időben, nyaktörő utakon Sz.-Fehérvárra, hogy gyűlést tartva a pátenst visszautasító határozatot meghozzák. Ámde a templom és a papiak utczai ajtait megszállták a zsandárok. Mit tettek hát V . . A szomszédház kerítését szedték ki, s úgy kerültek a templom udvar felöli ajtajához. Csak midőn a visszautasító határozat meghozatala után megzendült az egybegyűltek ajakán a lelkes ének. akkor ugrottak nagyot a kint őrt álló vitézek; hogy miként juthattak azok oda be, azt épen nem tudták felfogni szegény eszükkel, hiszen ők egyet sem bocsátottak be . . . hanem ki aztán mégis csak kieresztették őket. Kevéssel e mozgalmas idő után a gyülekezetek bizalma az esperesi hivatalra emelte. Viselte azt 21 évig. Kezei a kormány gyeplőit szilárdul tartották, érezte annak szorítását nem egy kitörni akaró maradhatatlan természetű egyén. Szép csendben dohogtak is ellene eleget, de ezt Horváth Mihály nem hallotta meg. Kormányzott vas szigorral —- nem! hanem pártatlan igazsággal. Mint bíró rettenetes komoly ránezokba szedte arczát, de ha a deliquens annyira meg nem ijedt volna, észrevehető az ajkak szegletén vergődő mosolyt, mintha mondta volna : „ugyan ne félj már annyira te ü gy efogy ott.— így folytatá ő hivatalát teljes igazsággal 1882. tavaszáig, a midőn beállott gyengélkedése miatt nyugalomba lépett. Mint rendes képviselő részt vett a d ebre ezen i zsinaton, hol higgadt, megfontolt hozzászólásaival ő is épité egyházunk alkotmányát. — Mint egyházkerületi tanácsbiró híven munkált a közügy előbbvitelén- Mint lelkész hiv pásztora volt gyülekezetének. Építette azt lelkileg, de építette azt külsőleg is. Lepsényben egy kastélyszerü épületet hatalmas fundussal olcsó áron szerzett meg iskolának. — Majd a régi rozzant templom helyett egy impozáns hajlékot emeltetett az Urnák tisztán hívei erejével. De nyugalomba lépett csakhamar mint lelkész is; mert 1882-től kezdve csak ritkán fungált. És ezzel megkezdődtek a „csendes, vidám öregséginek Istentől ajándékozott kegyelem esztendei. A hivatalos szigor eltűnt az arczról, helyét a szeretet és jóság mosolygása foglalá el. Azok a szelíd nézésű szemek nem vonultak többé a komoly szemöldök ránczai alá, hanem nyájasan pihentek azokon, a kiket szeretett; igaz, hogy nem nagy számmal voltak ezek ; mert hát az öreg szív sokakat már nem fogadhat magába, és akadtak is, kik ezt a csendes öregnek rósz néven is vették. De hát nem a természet törvénye-e ez ? És szabad-e valakit kárhoztatni azért, mert a közös törvény alatt áll ? Megkezdődtek tehát a csendes, vidám öregségnek Isten ajándékozta kegyelem esztendei . . Hajh de a hiv nő csak rongált testtel léphetett már azokba; mert mig a férj a közügynek élt, s az Ur oltárán áldozott, ő viselő gyenge vállain a gazdálkodás terhét, viselte pedig kedvvel és odaadással, elve lévén: csak azt bízd másra, amit magad megtenni nem bírsz. De a gyönge test megroskadt a teher alatt, alig volt már egyéb, mint elő roncs, csak a mély tüzű szemek ragyogtak a régi elevenséggel, s sugároztak szeretedet az ötét szeretőkre. De ha test roncs lett is, ép maradt benne a szív, az az áldott, jó szív, mely mint eddig, úgy most is sőt fokozottabb mértékben osztá jótéteményeit a szűkölködő szegényeknek, háza küszöbét nem hagyá el egy szomorkodó sem vigasztalás -—egy éhező sem megelégítés nélkül. Az isteni kegyelem élni rendelő a hű nőt, bár gyakori, utóbb folytonos szenvedések között kellett élnie, hogy halálával meg ne keserítse agg szolgájának csendes örömeit. S midőn a kegyelem esztendei leteltek, akkor szabadult meg a hű nő szenvedéseitől. Igen, mert már akkor a hű öreg szolga is készen volt az elköltözésre, hogy meglássa az ő Idvezitőjét. Jobb létre szenderült a hű nő f. évi január 12-én. kit csakhamar három nap múlva követett a férj is, jan. 15-én fejezvén be munkás életét. Boldog lelkek ! kik már a csillagok honán túl keresitek az örök igazság lakóhelyét, küldjétek vissza egy sugárt. nyájas, szerető lelketekből, hadd enyhítse az utánatok fájó szivünk sebét; ti ne aggódjatok, szivünkben áldott emléketeket híven őrizzük, s élteteket követésre méltó példakép hirdetjük a nemzetségnek, s azok fiainak. Ti már boldogok vagytok; mert: »Vagy van világ túl a síron, vagy nincs további lét. Mindenkép föllelé a hű előrement hivét ; Ha van, együtt örülnek ott, hol örök üdv fakad. Ha nincs, együtten alusszák öröklő álmukat.« De félre a kétkedéssel! Van világ túl a síron, vau további lét, föl is leli a hű előrement hivét, s együtt örülnek ott, hol örök üdv fakad. Igen, ott az örök üdv forrásainál fénylik szántatokra az Ur örök világossága. Béke hamvaitokon . . Áldás emléketeken ! Lukács István. Pap Zsigmond. Az Ur igaz és hiv szolgáját, a valódi ev. ref. lelkész például állítható mintaképét, az egyházi és társadalmi közéletnek egyik, mindenki által általánosan szeretett, becsült és tisztelt hű munkását kisértük ki fájó szívvel s a család mély bánatában osztakozó részvéttel f. hó 19-én Császáron az örök nyugalom helyére. A zordon téli idő daczára, megjelentek a végtisztességtételen a tatai ev. ref. egyházmegye lelkészei és tanítói majdnem teljes számban Őzike Lajos esperes és Konkoly Thege Imre egyházmegyei gondnok vezetése alatt; több ágostai ev. és rom. kath. lelkész, a járásbeli közi
