Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-11 / 50. szám
803 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 804 irányzatban, dacára annak, hogy abba minden várható töke kamat jövedelem felvétetett, a nélkül, hogy a pénztári kezelőség számolt volna azon nehéz körülmény nyel, hogy a kamat hátralékok apadás helyett évröl-évre szaporodnak, még is pénztári maradványnak csak 5 frt az az öt forint irányoztatok elő, és hogy a'pénztár az 1891- 92. költségelőirányzat e. 17 tétele alatt az előző évi nagy hiány fedezetéül az építkezési pénztár 4697 frt követelésének visszatérítésére nem szolgáltathat egyébb alapot, mint a behajthatlan és esetleg befolyandónák megjelölt kamat hátralékokat; és hogy más részről az egyházmegyék főiskolai járuléka cimén befolyt összegekben is évről évre apadás áll be, mig ugyanis 1889-ben e címen 5123 frt 80 kr; addig 1890- ben már csak 4606 frt 79 kr folyt be; mely komoly jelenség óva inthet bennünket, hogy az egyház tagok roskadozó vállaira újabb tei beket ne rójunk. Továbbá, ha a kerület és a kerületi főiskola jól felfogott érdekében 'komoly megfontolás tárgyává tesszük, hogy a kerületi pénztárakat az 1891. évi számadások nyomán a 8°/0-ra kihelyezett 164415 frt 57 kr és 7%-ra kihelyezett 85018 frt 77 kr, negyed milliónyi tokevagyonnak jövödelmi csökkenése által rövid idő alatt rendkívüli és súlyos veszteségek érik, melyek ha e csökkenést csak 2°/0,al számítjuk is, a mi a mai viszonyok között, mikor a felek 5 és 6°/0-ra minden nehézség nélkül g}rám- sőt pénzintézetekben is kölcsönhöz jutnak s mikor a kamatláb ily állása mellett is pénzintézeteinkben nagy mennyiségben hever a tőke, el annyira, hogy kénytelenek a betéti kamatokat a kis városi pénzintézetek is 4°/0 alá fokozni, a valuta rendezésével még súlyosabb helyzet tárul kerületi pénztáraink elé : úgy az e címen szenvedendő veszteségek a két pénztárnál legkevesebb 4988 frt 69 kr évi hiányra teendők. Éhez járul még, hogy a zsinat bizonyára hozzá fog járulni a bizottság azon javaslatához, a mely a tanári fizetéseket egyöntetiileg kívánja szabályozni s a mi a pápai főiskola viszonyaihoz képest a főiskolai pénztár terhére újabb 4400 frt fedezetlen hiányt jelent, a mely elől, tekintve, hogy tanáraink fizetése még távol áll azon foktól, a mely az állami intézetekben e terhes foglalkozás javadalmazásának fokmérője, kitérni nem lehet. Az adott helyzet ily rendkívüli hiányok fedezésének kötelmeit hárítván reánk, mily alapokon teljesítjük az egyházkerület közóhaját, a tanító képezde visszaállítását? Ezekre kérünk a főiskolai igazgató tanács nagyra becsült tagjaitól kimerítő választ. Mert ma már nem elég a százados múltak dicsősségének felidézésével védelmezni a meglevő intézményt, mert annak a múltnak voltak arany szakai is, azonban mióta a közművelődés rohamos haladása s e haladással szaporodó igények a főiskola erőit felemésztették s a jogacademia és tanítóképző elvesztésével, nemcsak hanem a még meglevő intézmények biztonságának a fentebbiek szerint nyilvánvaló fenyegetésével a főiskola létérdekeit látjuk veszélyeztetve s mikor a meglevő intézmények megtartása mellett a Protestantismus legbiztosabb véderejét a néptanítók vallásos nevelésével óhajtjuk biztosítani egyházkerületünkben: akkor a múltak szép emlékein az iskola hivatott őreinek elmerengni nem lehet, hanem vállvetett s összetartó munkásságra van szükség, hogy a főiskola szent érdeke megóvassék és jövője minél kitérjedettebb mérvben s minél hosszabb időre biztosittassék! Erre az önzetlen munkára hiv fel bennünket a teljes vallás szabadság és a polgári házasság alapján alakulások előtt álló helyzete hazánknak, különösen ha az egyházak szabad versenye minket a mai szegénységünkben talál, s erre kötelez a főiskola válságos állapota is egyaránt! (Folyt, köv.) VlL. TANÁCSBIEÓ. A zsoltárok olvasásakor. Csodás világ, mely innen int felém, A föld ’s a menny ölelkezése ez, Küzdés, szorongás hangjai közt Az égi hang biztatva zengedez, Csodás világ ez, benn derű ’s ború Patak, kies virány, majd puszta képe, Most bánatos majd örvendő a dal, Vagy orkán zúg a költő énekébe. Mint sziklavár, mely rendületlen áll, És kincsek halma van a belsején, Itt biztató fény, ott rideg, sötét: Óh ezt találom itt e könyvben én. Vagy mint folyam, mely lassan hömpölyög, Itt tiszta mély, ott zúg az örvény árja, S majd sziklapart, majd egy virágmező, Ilyennek irta ezt költők királya. — lm zeng a hyrnnus égbe szárnyaién S csak őt dicséri, mindenek Urát, Ki földön, égen mindent alkotott, Mindent tud és szeme mindenre lát. Felzeng a hála sok jótetteért, Örömtől rezg a szív minden redője, Midőn eme hivó szózat rebeg: Minden valóság őt, csak őt dicsérje. Szegény bűnösnek ajka is nyílik, Nem tétováz, vétkét beismeri, Hiszen van még számára irgalom, Óh úgy bízik, hogy azt mégis nyeri. S a biztató szó hangzik is alá: Balzsam, a milyen nincsen Gileádon, S reá megzendül örvendő dala: Kegyes Uram neved örökre áldom! Kies mező mosolyg a szem előtt, A kéklő égen fényes nap ragyog, S az Ur dicsőségét hűn hirdető Fényes szemek tündöklő csillagok. A hegy s halom vigsággal van tele, Örvend lakója erdők rejtekének, Hálát lehel a millió virág S megcsendül édes-lágyan pásztorének JÁRCKA.
