Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-31 / 5. szám

71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 72 att igen nagy lön az elégiiletlenség, különösen a hajdúk­nál, s a fegyveres felkelés, már már az egész országban csaknem általánossá lön. Mindezen bajok lecsendesitése végett a Rudolffal ezek miatt csaknem végnieghasonlásra jutott Mátyás herezeg 1607 deczember 16 napjára, gyű­lésre hívta össze Pozsonyba a magyar és ausztriai ren­deket. Ezen gyűlés a bécsi és zsitvatoroki békekötés tel­jesedésbe vételét és fentartását ünnepélyesen kimondotta, e végre Mátyás herczeg. s a magyar és ausztriai ren­dek kölcsönös szövetségre léptek egymással, mely által kötelezték egymást, hogy czéljaikat még Rudolf ellené­ben is teljes elszántsággal érvényesitendik. E szövetség a bécsi békekötésnek a protestáns vallásra vonatkozó pontját az utolsó kassai gyűlés értelmében kívánta telje­sedésbe vétetni. Midőn ez ellen Náprágyi Demeter győri püspök az egész kath. klérus nevében óvást tett; ennek a rendek egy szívvel és szájjal ellene mondottak, és Thurzó György által kijelentették, hogy a bécsi békekö­tést. vérük és életük feláldozásával is készek fentartani és védelmezni. Számosán voltak kik határozatba kíván­ták tétetni, hogy a ki a bécsi békekötésnek ellenmond, jószág és becsület vesztéssel biintettessék. Különösen II- lésházi erélyesen s ügyesen támadta meg Náprágyit, s annak minden álokoskodásait kiforgatta. A rendek pedig a hosszú és szenvedélyes vita után is. teljes egyetértéssel és elszántsággal megmaradtak a bécsi békekötés mellett. (Kovachich. Scriptures rer. hung, minores. Budáé. 17**8. Tom. I. 237—8. Diarium Conventus regnicolarum anno 1608.) Miután a Rudolf és Mátyás közötti csakugyan fegyveressé lett visszálkodás azzal végződött, hogy Rudolf, a magyar koronáról. Mátyás részére végképen lemondott: ez utóbbi 1608. Jul. 29-dikén Bécsben kelt levelében, ugyanazon év September 29-dik napjára Po­zsonyba általános országgyűlést hirdet, a végre, hogy a koronázás végre hajtassák, és hogy miután a béke és egyetértés némely ellenségei, a pozsonyi tanácskozmányt, a bécsi és török békét megtörni, megsemmisíteni s ez által a szomszéd tartományokat és a hazát újabb lázzadásba s előbbi nyomorába visszadönteni akarták: a béke és nyu­galom. minél elébb visszaszállitassék. (Katona. Hist. crit. Tom. XXIX. 9 11.) Nagy számmal egybegyűltek tehát a magyar országi rendek Szent Mihály napjára, s miután Mátyás csak Octob. 22-dikén jött le közzéjek. elég idejük volt most újólag köz megállapodásra jutni a teendők felett. A nem­zeti visszahatás merész véleményekben nyilvánult. ,.Most van — úgy mondának — a szabadság és jóllét megálla­pításának ideje. Csaknem egy egész századon keresztül, hasztalan kiáltottuk a sérelmeket; szép Ígéretekkel de minden siker nélkül hányatott az újraszervezés véleménye; egyik országgyűlésről a másikra halogattatott az ügy; mikor lesz már ennek vaiahára vége V A most kijelelt királytól tehát vagy meg kell nyerni, vagy kicsikarni mindazt, mit ez előtt hiábavaló és hasztalan reménynyel vártak.“ Sőt voltak, kik ily meggondolatlanul nyilatkozá­­nak: „Jobb, hogy király nélkül legyünk, mintsem a nyo­mor és szenvedés szokott terhe alatt tovább is sóhajtoz­zunk.“ (Katona. Hist. crit. XXIX. 30. Kessler. ATI. 655.) Legelőbb is tehát, még a koronázás előtt, a bécsi békekötés újra megfontolt, s a rendek kivánatához képest változtatott cikkeit terjesztették Mátyás elé, ki azokat általánosan kötelező erejű országos törvénnyé emelte. E törvénynek protestáns vallásügyre vonatkozó pontjai a következők : ,.A mi tehát a bécsi békekötés első cikkét illeti; elhatározták nemes Magyarország karai és rétidéi, hogy a vallásnak gyakorlata, szintúgy a báróknak, mágnások­nak és nemeseknek, mint a szabad városoknak, s az or­szág minden karainak és rendéinek, a maguk és a íiseus javaiban, mintszinte a határszéleken is Magyarország magyar katonáinak, kinek kinek a maga vallása, és con­­fessiója, nem különben az azt önként és szabadon elfo­gadni akaró mezővárosoknak és falvaknak mindenütt szabadon hagyassák, és senki mindezek között, annak szabad gyakorlatában és használatában bár ki által is ne akadályoztassák. Sőt elhatároztatott, hogy a karok és rendek közötti lehető gyülölségek és viszálkodások meg­előzése végett, mindegyik vallásnak saját kebeléhez tar­tozó főnökei vagy felügyelői (superintendentes) legyenek.“ (Vége köv.) •-atXjT VT EGYHÁZI ÉLET. Jánosnap-este Enyingen. „Meglátod gyermekidet te asztalod körül, — rend­del mint olaj vesszőt, kikben szived örül.“ Ez igen szép ajándék nem egyszer adatott meg nyilván, az Istenben hivő boldog embernek, ki 1855 óta vezérli híveit Euviu­­gen az Ur utaiban, maga is kedvelvén az ő ösvényeit Nemcsak magát s övéit, de szeretett híveit is táplálta keze, esze, szive munkáival. Meg is áldá Isten az ő dol­gait; látott s Isten kegyelméből lát az ősz János eocm­­gelísta jó állapotot. Ifjúságának vezére, férfi korának gyü­mölcsöző munkára segítője, öreg korának megjutalmazó]a az a jó Isten, a ki a benne hívőket szereti s a Sión he­gyéről sok jóval látja és megáldja életüket. Az enyingi ev. ref. egyházat fényre, jólétre emelte. Az ajkairól elhangzó igék, a követésre buzdító példás tet­tek, az elismerés és hála hervadatlan virágait hintik elébe folyvást, hogy ne legyenek öreg korának szeretett hívei között „nem szeretem napjai.“ Legutóbb is János nap estéjén, az orgona felszentelésekor — polgár embe­rek lelkesedéséből — ezelőtt négy évvel megalakult da­lárda ATncze Sándor leánytanitó vezetése alatt megje­lent váratlanul, észrevétlenül a lelkészlakon. Nyitányul: „A viharban“ (Diirnertől) cziuiíí nehéz darabot oly szé­pen, correctül adta elő, hogy a meghatottság, öröm, lel­kesedés varázsa alatt könyek törtek elő szemeinkből. Még 4—5 darabot kitűnő sikerrel adott elő a 32 tagból álló dalárda. \

Next

/
Thumbnails
Contents