Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-24 / 4. szám

55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAR 56 A keresztség, a confirmatio s ki­szolgáltatásuk. „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket Atyának, Fiúnak. Szentiéleknek nevé­be“ ezekkel a szavakkal bocsátotta el édes Idvezitőnk tanítványait, e széles világra, s ezekkel a szavakkal szer­zetté s vetette meg alapját, amaz egyszerű, de jelentősé­gére nézve magasztos szertartásnak a keresztségnek, s maga is hódolni akarva a köztudatnak s a keresztség egyetemességét mindenkire kötelező voltát jelezni óhajtva keresztelő János által a Jordán vizében megkeresztelő magát. A felnőtteket is. kik az uj vallás tagjai közé felvé­tetni kivánkozának, az által vevék fel annak kebelébe, valamint később a keresztyén szülők gyermekeit. Elte­kintve tehát a szentirásból ki nem magyarázható, de ma már simbolicailag megállapított dogmaticus jelentőségétől a keresztyénség kebelébe felvétel feltételéül tekinteték s tekintetik ma is. 8 épen ezen feltevés biztosítékául ma­guk az öntudatlan gyermekek, csecsemők, elegendő ke­zességet nem szolgáltatván — eleugedhetlen volt különö­sen a múltban a keresztszülők oly értelmű nyilatkozata, melynél fogva kötelezték magukat a keresztelendő kis­dednek a keresztyén vallásban neveltetését ellenőrizni, arról gondoskodni. Kétségkívül áll, hogy a múltban az üldözések türelmetlenség sötét korszakában a keresztszü­lők nem csupán illyen quasi jótállókul, kezesekül szerepe­iének, hanem közöttük s keresztgyermekeik között sokkal közvetlenebb, bensőbb, mondhatni szülői, gyermeki vi­szony állott fenn (innen magyarázható a róni. kát. fele­kezet házasság tiltó akadálya a kereszt szülők s gyerme­keik között) s a szülők elhalálozása vagy véletlen sze­rencsétlenség. csapás esetén, a keresztszülők valóban atyai gondozói lehetőnek k. gyermekeiknek s azoknak ha a szükség úgy hozta magával, nem csak keresztyén hit­ben neveltetését ellenőrizték, hanem esetleg anyagi lé­tükről is gondoskod hátának. Ma már, — midőn a keresztszülők csak is a keresz­telési lakoma ünnepélyesebbé, költségesebbé tételéhez já­rulnak közbe még pedig számarányaik szerént fokozódó hat­ványozással — mintegy hallgatag köztudattá, gyakorlattá vált a keresztszülői kötelmeknek a szertartásban részvé­tellel — ha ugyan V — véget vetniük s épen azért a ke­resztgyermekek nevelésébe, annyival inkább felekezete hitel veiben oktatásába be nem folyniuk. 8 az egyetemes egyház is—velők együtt — elegendő biztosítékot lát a természetes szülőkben, ez irányban a szokásos, de nem mindenütt gyakorlott kérdést a kereszt­­szülőkhöz mellőzhetlenül intézendőnek nem határozván. S éppen ez okon mert nincs is okunk — mint a téritge­­tések erőszakoskodások idejében meg nem elégedni ■— a szülők keblük benső meggyőződésén őseik vallásához ra­gaszkodó érzületükön kétségeskedve — az általuk nyúj­tott biztosítékkal, s mert a keresztszülők fogadása, igére­­rete egy más köztudatilag elfogadott gyakorlat alapján is, illusóriussá válik, a mennyiben k. gyermekeik nevel­tetésére. gondozására csupán azon fogadás által kötelezve sohasem folynak be: magam részéről a keresztszülőkhöz intézendő kérdést mellőzendőnek, tárgytalannak vélem, Elkerülhetlen eseteket kivéve — melyeket természetük sokféleségénél fogva is külön elősorolni lehetetlen, s azok mérlegelése a lelkész belátása alá tartoznék, a kereszt­szülök a keresztelés ténye alkalmával mellőzhetlenül je­len legyenek. A mi a keresztség kiszolgáltatását illeti, kívánatos lenne, hogy az mindenkor vagy a rendes mindennapi, vagy a vasárnapi isteni tisztelet alkalmával, illetőleg vé­geztével eszközöltessék, már csak azon az okon is, hogy főleg népesebb gyülekezetekben, nagyon megkönnyül a lelkész feladata, ily beosztás által, de még talán na­gyobb hatást fogna gyakorolni úgy az isteni tiszteién je­lenlevő közönségre, valamint az actusnál szerepelő egyé­nekre is. Mint önálló isteni tiszteleti cselekmény mindenkor kell hogy előfo’iásszal kezdődjék, követi azt az agenda, illetve keresztelési beszéd elmondása, melyre nézve sza­bályul mondanám, hogy az mindenkor lehetőleg alkalom­szerű legyen; az imádság, majd a keresztelés s végül a megáldás. A confirmátió kiegészítő része s mint egy befeje­zése a keresztségnek. Az öntudatlan lét állapotában, már a keresztyénség kebelébe felvett gyermekek vallásleté­tele; önálló meggyőződés tudatos elhatározás alapján, ki­nyilatkoztatása annak, hogy ők kik már eszméletlen, cse­csemő korukban is részeltetének a vallás áldásában, s a keresztyénség kebelébe vétetének fel, ezentúl is óhajtják annak javait, s hu odaadó tagjai kívánnak lenni. Ezen sem a bibliából, sem pedig az őskeresztyén­­ség gyakorlatából ki nem mutatható, de az igaz hitélet, az egyházhoz felekezetiséghez tartózandóság érzületét köz­vetlenül s hatékonyan előmozdító szertartás eredete, a legnagyobb valószínűség szerént a reformátió korában s kevéssel azután az irányadó egyének azon törekvésében lelte alapját, hogy a történeti hagyományokkal, szakítani^ azokból „tabula rasát“ csinálni nem akarva a bérmálást vélték az által helyettesithetőnek, de meg annak szüksé­gessége, czélszerüsége, felekezeti érdekek előmozdítása czéljából előttük minden kétség felett állott. 8 ma is igy van ez elvitázhatlanul. Alig van ennél egy-egy kedvezőbb alkalom, megismertetni a zsenge fo­gékony gyermeki szivekkel az erkölcs, a vallás magasztos tanait, serkenteni a jónak, nemesnek követésére, elvetni keblükben azon magvakat, melyek később mint a haza az egyház reményekre jogosító sarjaiban nemes gyümöl­csöket teremjenek. S még is nem fordítunk erre annyi ügyeimet, mennyit fontosságánál fogva méltán igényel­hetne, közönyösen hidegen vesszük, s mi több még azon kötelmünket sem véljük mellőzhetlennek, hogy annak leg­főbb tényezői, vezetői mi önmagunk legyünk, átengedjük az oktatást azoknak, kik a gyermekekkel már addig is vesződtek, következőleg azokkal bánni jobban tudnak, az ismeret közlésnek módját velők szemben jobban tud­ják s kik iránt a gyermekek bizalmasabbak s őszintéb-

Next

/
Thumbnails
Contents