Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-31 / 31. szám
493 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 494 a cselédség többsége és a cselédtartó birtokosok és bérlők nagyobb része a katholica egyházhoz tartozván, a protestáns cselédek gyermekei is a rom. kath. egyház tanaiban, szokásaiban neveltetnek s lassanként egész, elébb tős gyökeres protestáns családok ily módon katholizálnak. Ilyen helyen és viszonyok között is, főleg a személyes utánlátás, megfelelő olvasmányoknak és a reform, egyház szellemében irt könyveknek a nép között való elterjesztése segíthet legtöbbet. Sajnos, hogy megfelelő vallásos és népies olvasmányokra oly nehezen tudunk szert tenni, hogy reform, egyházunk kiválló szellemi tehetségei között oly kevéssé nyilatkozik az erre hivatott erő, pedig e czélia most már az ángol biblia terjesztő társulattal kötött megegyezés folytán kellő anyagi erővel rendelkezünk. Ha mi magunk, mint sztikebb körben munkáló napszámosai az ev. r^f. egyháznak, ennyit megteszünk, akkor a magunk körében kellő előkészületeket teszünk arra nézve, hogy a versenyben megállhassunk a katholica egyházzal szemben; a többi, a sikerhez még szükséges teendőket talán elvégzendik felsőbb hatóságaink és testiileteink. I)e ha ezt nem tesszük, ha nem mozgunk, ha magunk belső erő-fejlesztéssel nem segítünk magunkon, akkor félő, hogy a kiviil ólálkodó farkas elragadja juhainkat és beteljesedhetík rajtunk az írás szava: „megverem a pásztort és elszélyeduek a juhok.“ Ha a tisztelt értekezlet tagjai e rövid tájékoztatás folytán csak a közelgő fenyegető veszélyt egész nagyságában felismernék és legalább a védelmi eszközök megszerzésére nézve komoly elhatározásra indíttatnának, akkor az én elnöki beszédem, mellyel ezennel mai értekezletünket megnyitom, nem csak czélját érné el, de biztató jel lenne arra nézve is, hogy az értekezlet tisztelt tagjaival egyet értve és vál vetve, közös erővel talán más közérdekű dolgokat is kéz • deményezhetünk, mert biztatásul szolgál arra nézve, hogy kezdeményezésünk, mindnyájunk közös akaratának és érdeklődésének tárgyát képezendi. Felhívás") A „Szatmári pretestáns irodalmi körlí ügyében. Hazaszerte mind nagyobb-nagyobb dimensiókat ölt az interconfessionális kérdések vitatása. A vallásiig}! dolgok napirendre tüzvék s rég nem tapasztalt élénk érdeklődés kiséri azok megoldását, a kulturharczra provokálva vagyunk. Eszméket és elveket, miket a magas lendületet vett czivilizáczió, mint a haladás és egyetemes tökélyesbülés akadályait félre dobott s túlhaladott, uj jelszókul ir zászlajára s nagy hanggal toborzza alá a híveket s mig ekként bontogatja hazánk különböző vallásit polgárai között a békés egyetértést s építi a szétválasztó *) E felhívást a Reform. Lapjának felszólítása folytán közöljük, • Szerk. falakat, egyúttal protestáns egyházunknak a valódi liberalizmussal egybeforrott létérdekeit fenyegeti. Az ultramontánok által megüzent harcz minket készületlenül talált. Mig a túloldalon egy egészen megszervezett tábor áll a csatatéren, az egyes hadcsapatoknak kiosztott határozott utasításokkal és szerepekkel : addig mi szétszóródva, minden rendszer nélkül, tétova tekintettel nézzük az ő újabb és újabb térfoglalásaikat. Mi elérkezettnek látjuk az időt a tömörülésre; Elérkezettnek, hogy a védelmi harczot megkezdjük. Meggyőződésünk, hogy a túlsó táborral szemben a diadal teljes reményével csak úgy szánhatunk síkra, ha törekvéseinket az excluzivitáson felül emelkedő tiszta liberáliznms üde áramlata vezérli. Viszont az sem kérdéses előttünk, hogy az a szellem, mely protestáns öntudatunkat, egy házias érzületünket, egyház-alkotmányunk alapelveit s intézményeinket áthatja és élteti, még folyvást bir hóditó erővel, csak híven ápoltassák, fejlesztéssé!?, minél intenzivebbé tétessék, hogy a társadalom különböző rétegeit alulról fel a magasabb körökig, mint egy életerős nedvkeringés, állandóan áthassa, gondolat és érzelem világát megtermékenyítse. Ezen szellem ápolása s fejlesztése a mi egyedüli feladatunk a túlsó tábor reactionarius törekvéseivel szemben. Ha e téren tömörülhetünk, egy perezre sem aggaszthat bennünket az, hogy le fogunk veretni. E téren való tömörülésre hívjuk föl mindazokat, kik velünk együtt egy czélért: a tiszta protestáns liberalizmus győzelméért lelkesülnek. Csalódnék, ki azt hinné, hogy a már létező s egész hazai protestáns egyházunk közönségének támogatására utalt protestáns irodalmi társaság mellett ily részleges, a haza egyes vidékeire szorítkozó irodalmi körök alkotása fölösleges és szükségtelen. Egy központi szervezetű prot. irodalmi társulat nagyban, egész hazai egyházaink érdekeit szem előtt tartva teszi azt, amit egy-egy vidéki irodalmi kör, a hareztér és helyi viszonyok tüzetes ismerete mellett, egy-egy nagy vidék érdekében, sokszor a gyengébb fegyverekkel is sikeresebben hajthat végre. Amaz a nagyobb döntő csatákat, mig emez a guerilla harezokat vívja. Világosan mutatja nekünk erre a példát maga a római egyház, melynek hatásaikban az egész országra kiterjeszkedő Szent István és Szent László nevéről nevezett irodalmi s missionariusi czélu társulatai mellett, nem hiányzanak egyes országrészen és vidékenként az oly irodalmi körei sem, milyent közelebb, Pázmány nevét tűzve zászlajukra, a szatmári püspöki egyházmegye tollforgató róni. katholikus férfiai alkottak, szorosan tömörülve a Pázmány-sajtó utján Szatmáron megjelenő „Heti Szemle“ szerény, minden kihívás nélküli czimet viselő lap körül. E kör alkotása s e lap megjelenése teszi természetessé, sőt szükségessé, hogy a kesztyűt ott -’egye föl egyházunk, ahol az eléje dobatott; a harczot ott fogadja el, onnan vívja, s egyik megfigyelő őrállomásává az ily guerilla harezoknak azt a Szatmár-Németit tegye, ahonnan a kihívás történt, hol az utóbb lefolyt század alatt elért 31* *