Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-17 / 29. szám
mmmm mm 463 bau, kényszerít, liogy hosszasan ne beszéljek és minden részletre ki ne terjeszkedjem. De legyen szabad mégis hivatkoznom valamire beszédem záradékául. Magyarországnak általam szeretve tisztelt, becsült és síromig becsülendő herczegprimása hangoztatta azokat az örök emlékezetre méltó, márványra vésendő szavakat, hogy ha különböző oltárnál imádjuk is az Istent, de van nekünk magyaroknak egy közös oltárunk, hol mindnyájan találkozunk, és ez az oltár a hazaszeretnek szent oltára. Vallásos, hazafiasán érző szivéből, emelkedett leikéből jöttek ezek a szavak és azért azok szivemhez, lelkemhez szólották. Én is abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha különböző oltárnál imádjuk is az Istent, de egy Istent imádunk. Az oltárok lehetnek különbözők, de az Isten egy. Az Isten nem arra néz, hogy egyik vagy másik teremtménye melyik oltárnál imádja őt, hanem arra, hogy imádja-e és szívből, lélekből imádja-e őt. Volt egy korszak ennek a századnak elején, mikor egyes emelkedett lelkű férfiak a vallási egyesülés ideájával törekedtek a békére. Ezek közt volt a többek közt Guzmics Izidor is. Az idea szép volt. A magyar állam, a magyar nemzet jól felfogott érdekében állott, hogy ez az idea testet öltsön és az életben realizálva legyen ; azonban fájdalom, az ideák sokszor igen szépek, de a gyakorlati életben nem realizálhatók s ettől ma távolabb állunk, mint állottunk e század elején. De egyet megtehetünk. Megtehetjük azt, hogy ha hitczikkekben nem egyesülhetünk is, egyesüljünk a szeretetben. A hitczikkek elválaszthatnak ugyan, de a melegen dobogó szív meleg érzése és a kölcsönös türelem egyesítsen kölcsönös szeretetben. Hiszen isteni megváltónk is azt mondta : akkor ismerem meg tanítványaimat, hogy ha egymást szeretik; hiszen az apostolok tanítanak minket arra, hogy az igazi szeretet mindent eltűr, mindent remél és mindent elfedez. Az igazi szeretet eltűri a különböző vallásos meggyőződést; az igazi szeretet remélni engedi, hogy az idő haladtával a különféle felekezetek egymáshoz közelebb jutnak; a szeretet elfedez mindent és elfelejti azokat a sérelmeket, melyeket fájdalom, a múltban egyik vagy másik felekezet a testvér felekezettől vett. Egyesüljünk hát a szeretetben; azon szeretetben, mely keresztyén elvünk. Egyesüljünk a hazának szent oltára körül, hiszen minden magyar hazafi erejére szükség van a jövendő megpróbáltatások nehéz napjaiban. História est magister vitae, a történelem az élet tanító mestere és ez a történelem gyakran igen komoly leczkét ad. Itt van előttünk Lengyelország példája. Lengyelországot honfitársainak össze nem tartása, honfiainak egyet, nem értése döntötte bele abba a sírba, a melyből a mai napig sem volt képes kiemelkedni. Legyen ez reánk nézve intő példa! Egyesüljünk a szeretetben, mint hazafiak a haza oltára körül, hogy ha szükség lesz a közreműködésre, egyesült erővel működhesssünk szeretett hazánk, magyar nemzetünk, magyar államunk megmentésére. Én nem akarok olyan államot, mely csak egy felekezet érdekét tartja szem előtt és a másik érdekét lábbal tiporja; én nem akarok vallástalan államot, mely szabadjára hagyja a különböző felekezeteket. Annyival is 464 inkább nem akarok, mert a különböző felekezetek szabadjára hagyása divergens, az állam felforgatására törekvő izgatásnak lehet melegágya. Akarok vallásos államot, akarok oly államot,- mely, minden felekezet felett áll és minden felekezet érdekét egyformán védelmezi. És mert a magyar állam jelenleg ilyen; mert a törvény oda czéloz, hogy egyenlően mérjen igazságot minden felekezetű ek és mert a kultuszminiszter ur ő excellentiája nem reméli, hogy a törvény megváltoztatása, a modus vivendi elfogadása által a nehézségek és azok az akadályok megszűnnének, melyek jelenleg fennállanak és a jelenleg tapasztalható izgatottságot eredményezik: a törvényt fentartandónak vélem a felekezeti béke érdekében és kérem a méltóságos főrendeket, hogy ennek fentartása mellett kegyeskedjenek nyilatkozni. EGYHÁZI ELET. A tergenyei ev. ref. templomssentelés. (1892. junius 26-án.) Azon édes reményben, hogy sok gyülekezetnek fog buzdításul s javára szolgálni, kérem a következők szives közlését. A már öt éves filiáltatást sirató tergenyei kis egyház buzgó hívei, fundamentum nélküli — s csak 100 évnél alig több éves — templomuk porladozó tégláit széthordták, s helyébe — jól megépítésül, ez év márczius havától kezdve, legszorgosabb tavaszi munkáik mellett, idegen segítség nélkül, sok ezer újat hordtak oly hű szorgalommal, hogy elismeréssel lehet adózni közülük egyiknek-másiknak azon nyilatkozat után, hogy „ha az aratás még hátunk mögött nem volna .... barmaimat teljesen nyugodni hagynom kellene a sok tégla, épületfa, föld s más anyag hordása után.“ Es mi késztette a tergenyei atyafiakat e lankadást nem ismerő szent munkásságra?! Mindenek felett az egyház iránti ragaszkodó, Isten dicsőségét kereső szeretet volt bennük az első ösztönző, mely különösen most felekezeti érdekharczot vívó napjainkban, nélkülözhetetlen alapja prot. egyházunk védelmének, erősítésének és virágzásának. A második ösztön pedig az a teljes elismerést érdemlő jóindulat volt, melyet Bálint építész ur nemcsak a felette méltányos válalkozási ár (4 ezer frt) tekintetében mutatott ki, hanem különösen dicséretre méltó a szakértő építész urnák, egyházunk anyagi ügyeit felfogó azon buzdító, s ezutánra is reményre jogosító, szives közreműködő fáradtsága, melynek eredményeként felemlítem, hogy rém. kath. nemes szivü téglaháztulajdonosoktól, könyör adomány czimén, 9 ezer téglát gyűjtött a tergenyei ref. templom építésére. Jól esik ezt tudatni azon gyülekezetekkel, melyek építtetni akarnak házat Istennek, csarnokot a tudománynak, vagy fedelet Arénáik családjának! Hiszem, hogy osztják velem együtt azon köszönetteljes elismerést, melyet a templomban Patay Gyula helyettes lelkész ur, az ünnepélyt követő ebéd alatt pedig, az érdemekben DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.