Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-07-17 / 29. szám

461 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 462 dés világosan mutatja hogy a törvényhozásnak intentiója az volt. hogy e törvény mindenkire nézve minden különb­ség nélkül kötelező. Épen a tegnapi vita folyamán Zichy Antal ur ő méltósága, hivatkozván a t. kultuszminiszter ur azon nyilatkozatára, hogy a törvény világos, interpre­­táczióra nem szorul, felhozta, hogy akkor a kultuszminisz­ter ur minek interpretálja, sőt minek toldja meg a tör­vényt, mert megtoldja, a mennyiben annak szankcziőt ád. Nézetem szerint a miniszter ur nem interpretálta a tör­vényt, hanem csakis a kormányzati politikából, hivatalos állásából, felelőségérzetéből folyó kötelességet teljesített, mert a törvény nem azért alkottatik, hogy meg ne tartas­sák. hanem azért hogy megtartassék. A törvény meg­tartása pedig a kormány feladata; arról a kormány köte­les gondoskodni, és a miniszter csak kötelességének tett eleget, nem interpretált. Felhozatott a vita folyamán, hogy az 1868: Lili. törvényczikknek nincs ethikai alapja, mert hisz beleütkö­zik a természeti jogba, korlátozza a szülők szabad rendel­kezési jogát. Legyen szabad erre megjegyeznem, hogy a szabadság mindig korlátolt, de egyúttal épen az, hogy korlátozva van, biztosítéka is, mert ha korlátozva nincs, könnyen szabadossággá fajulhat. Maga az Isten, az örök­kévaló, a ki az embert szabaddá tette, az emberi szabad­ságnak mindjárt korlátot is adott, mert törvényt is alko­tott, Azt akarta, hogy az ember éljen szabadságával, de azzal soha vissza ne éljen, mert az esetre ott volt a tör­vény, mely a visszaélőt sújtotta. Különben nézzük való sággal de qua re agitur? Nem a szülők szabad rendelke­zési jogáról van itt szó, mert a szülőknek a vegyes há­zasságban akkor sem volna szabad rendelkezési joga, ha a törvény nem igy rendelkeznék. A rendelkezés jog akkor nem a szülőké, hanem a különböző felekezetek lelkészeié. Ha nem határozza meg a törvény a vegyes házasságbó­­született gyermekek hovatartozását, majd intézkednek helyette a különböző felekezetek lelkészei s .ezek beavat­kozása lesz az, mely feldúlja a családi békét. Engem erre az élet tanított! S legyen szabad megjegyeznem, hogy e téren nem is egyenlő fegyverekkel küzdünk, mert köztu­domású, hisz tudjuk a Magyar Állam ból, de az egyes es­­perességi gyűlésekből is, mily fegyvereket használnak a más felekezetüek. Es megdicsérem érte Magyarország her­­czegprimását, hogy azon kifejezéseket, melyek ott hasz­náltatnak, főpapi állásából kifolyólag, az ő magas szelle­mében elitélte. Az egyes esperességi gyűléseken s a Magyar Ál­lamban a más felekezethez tartozókat elnevezték eretne­keknek, az ördög, a pokol martalékainak; kimondták, hogy az anyakönyvek kiszolgáltatása nem egyéb, mint passzus a pokolba. Mi e fegyverekkel nem küzdhetünk, mert tiszteljük többi honfitársaink vallásos meggyőződését; honfitársaink vallásos meggyőződése felett pedig az Ítéle­tet nem tartjuk fenn önmagunknak, mert erős meggyőző­désünk, hogy Istené e tekintetben az Ítélet, nem pedig gyarló embereké. Ép azért, mert a szülők szabad elhatá­rozási joga országos törvény által megállapittatik, ha ki­mondatnék az, hogy ezen törvény lex imperfecta, hogy a szülők szabad tetszésétől függ ezen törvény meg vagy meg nem tartása, ez által nem a szülők szabad elhatá­rozása jutna érvényre, hanem kiteimők a családot annak, hogy a különböző felekezetek lelkészei behatolnának a család szentélyébe és ott folytatnák egymás elleu a har­­czot, a mely harcznak a család békéje és nyugalma es­nék áldozatul. Ezért helyeslem én a törvényt, ezért vé­lem én azt, hogy ezen törvény fentartandő, mert csak ez teszi lehetővé, hogy az ily jogosulatlan befolyásnak eleje vétessék, csak azáltal lehet eszközölni, hogy a szülők szabad elhatározási joga is érvényesüljön. Ez a törvény nem gátolja a szülők szabad elhatározási jogát, mert ha valamely vegyes házasságban élő házastárs jobbnak tartja házastársának vallását, a tői vény megengedi az áttérést, és ha áttér, neveltetheti gyermekét házastársa vallásá­ban. Az én meggyőződésem, hogy a ki másnak a vallását helyesebbnek tartja, erkölcsi kötelessége áttérni, mert a ki a meggyőződés embere, annak morális kötelesége meg­győződését követni is. Ez a szülők szabad elhatározási jogát nem gátolja, de okvetetlenül gátolná a különböző felekezetű lelkészeknek a család szentélyébe való beha­tolása. Ep azért, mint előbb mondám, fegyvereink nem egyenlők s ezen egyenlőtlen erőknek szabad versenye, egymás ellen folytatott hareza a gyengébb fél veresé­gével végződik. Igen jól jegyezte meg a képviselőház egyik szónoka, hogy e téren a végleges diadalt sohasem a nagyobb erkölcsi erő, hanem a nagyobb kíméletlenség, a nagyobb türelmetlenségnek a családi élet szentélyébe való behatolása aratja. Az is felhozatott a túloldal több szónoka által, hogy a törvénynek fentartása-, a szülők szabad elhatározási jogának korlátozása által vallási tekintetben ketté sza­­kasztatik a család, e ketté szakasztás dúlja fel a családi békét. Azok, kik a törvény ellen e gyenge érvet használ­ták fel, nem gondoltak arra, hogy a családot nem a gyer­mekeknek az 1868 : Lili. t. ez. rendelkezése szerinti ne­veltetése szakasztja ketté vallási tekintetben, ketté van az szakasztva már akkor, mikor a vegyes házasság létre jön; ott van a családban a két különböző vallás azonnal mihelyst a házasság megköttetik, mikor még gyermekek nincsenek, s igy ezt a ketté szakasztást nem a törvény idézi elő. A szülők szabad elhatározásának a javasolt modus vivendi elfogadásával törvényesitése nem a családi békét biztosítaná, hanem azon küzdelmeket idézné fel újra, me­lyeket a re versalist áldás megtagadással követelők ellen folytatott a negyvenes években nem egy felekezetitek, hanem a nemzetnek lelkiismerete. Felhozatott többek részéről, hogy itt az állami om­­nipotenczia tartatik szem előtt, az pedig mindig veszé­lyes. Szerintem az nem állami omnipotenczia, ha a fele­kezeti kérdésekben az állam intézkedik. Mi történnék ak­kor, ha a különböző felekezetek hitezikkei'egymással el­lentétben állván, a felekezeti viszonyok rendezése a felekezetekre bízatnék ? hisz akkor soha sem lennének rendezve1 Az államnak kell kezébe vennie a rendezést mindenekelőtt a béke biztosításáért. Az államnak kell intézkednie úgy, hogy mindenik félnek joga megóvassék. Sokat mondhatnék még és kellene is mondanom, de sajnos oly körülmény, a melynek megváltoztatása nem áll hatalmam-29*

Next

/
Thumbnails
Contents