Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-07-17 / 29. szám

Harmadik évfolya m. £í>. r/ám. Pápa 1892. július VJ' DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre pos­tai szétküldéssel egész évre 4 frt. félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréhői. A DUNÁfflílLI EV. EEF. EGYHÁZK1R. HIVATALOS KÖZLÖS YE. HIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petitsor több­szöri közléséért 5, egy­szeriért 7 kr sorja. Ezen­kívül bélyegdij 30 kr. ►© MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Főtisztelendő s Méltóságom Pap Gábor püspök ur beszéde. — Egyházi élet: A tergeuyei ev. ref. templomszentelés. Egy jelen volt. — Tár ez a: Kocsi Csergő Bálint rektori beszédei. (Folyt, köv.) Mohos (hjula. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rés z. Fötisztelendö s Méltóságos Pap Gábor püspök ur beszéde. a főrendiház julius 5-iki ülésében. Nagy méltóságú elnök ur! Méltóságos főren­dek ! Midőn itt a főrendiházban, a hová bejutni őszintén megvallom, soha nem vágytam; mert erős meggyőződésem az, hogy a lelkészeknek, vallásfelekezeti különbség nélkül, az úr oltára — s híveik körül kell forgolódniok; mert a lelké­szeknek nem az a hivatásuk, hogy a folytono­san váltakozó exigencziák tudományával: a politikával foglalkozzanak, hanem az, hogy a valláserkölcsi élet ápolása s fejlesztése által ter­­jeszszék Isten országát ide alant a földön s ezen az utón mozdítsák elő az államnak is jól felfo­­gottérdekeit; hogy mégis bejöttem, ennek egyedüli oka az, mert ha az egyik vallási felekezet lelkészi kara itt képviselve van, akkor a jogegyenlőség elve követeli, hogy a többi vallásfelekezetek is képviselve legyenek ; midőn tehát itt a főrendi­házban most először — megtörténhetik azon­ban, hogy utolszor — felszólalok, mindenekelőtt azt látom szükségesnek kijelenteni, hogy a költ­ségvetést elfogadom, mert a magas kormány iránt teljes bizalommal viseltetem és a költség­­vetés elfogadása részben e bizalomnak is ki­folyása. Az állam csak akkor lehet erős, csak akkor lehet nagy és hatalmas, ha rendelkezik az anyagi és szel­lemi erő minden eszközeivel. Minthogy pedig a jelenlegi kormány, mely a luzió alapján alakult szabadelvű párt kebeléből jött létre, ez irányban mindent elkövetett; minthogy azt, a mit felada­tul tűzött ki. egyúttal létesítette is; minthogy az állam zavart pénzügyeit rendezte, az állam­­háztartásnak megzavart egyensúlyát helyreállí­totta, a deficitet megszüntette s e mellett min­dent megtett az ország anyagi és szellemi erői­nek párhuzamos fejlesztésére; hogy egyebet ne említsek, csak azt hozom fel, hogy a vasutak ál­lamosításával a nemzet anyagi boldogulhatásá­­nak előföltételeit szerezte meg és a szellemi té­ren is mindent elkövetett, hogy a nemzeti szellem és erő kellőképen megerősödjék : a költségvetést teljes bizalommal szavazom meg. Örömömnek adok egyszersmind kifejezést abban a tekintet­ben, hogy ezen a téren Magyarország érdemek­ben gazdag, széles tudományi! herczegprimásá­sával Vaszary Kolos ur ö eminenciájával talál­kozom. De másrészről sajnálatomnak kell kifejezést adnom a felett, hogy egy másik kérdésben : az egyházpolitikai kérdésben, mely már a képvíse­­lőház tanácskozásait is dominálta s amint a teg­napi vitából látom, dominálni fogja itt a főren­diházban is a költségvetési vitát, nem lehetek egy véleményen. O eminenczíája abban a nézetben van, hogy a vallás felekezeti béke az 1868: Lili. tcz.-nek, de különösen e törvény 12. §-ának vagy módo­sítása, vagy mit módus vivendi-képen ajánl, oly 29'

Next

/
Thumbnails
Contents