Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-07-10 / 28. szám

455 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 456, VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Tisztelt előfizetőinket felkérjük a hátralé­kos összegek beküldésére, illetőleg féléves előfizeté­seik megnyitására. — Az egyházmegyei gyűlésekről, közvetlen be­végeztük után kimeritö tudósításokat kérünk, hogy azokat idejében közölhessük.-T- Lelkészválasztás. A sárkeresztesi egyház lel­készévé Babay Kálmán ottani k. lelkész, főiskolánk egy­kori kedves növendéke s jó nevű népies iró választatott meg. — A „Protestáns Szemle“ negyedik évfolyamának harmadik füzete igen érdekes és változatos tartalommal a napokban küldetett meg az előfizetőknek. Bővebb ismer­tetéséről gondoskodni fogunk. — Csiky Lajos kedves kartársunk fáradhatatlan szorgalmának ismét egy uj jelével lepett meg bennünket. „Képek a börtönügy történetéből“ czim alatt a magyar jogászegylet börtönügyi bizottságának f. évi ápril 23-iki ülésében igen érdekes felolvasást tartott, mely a magyar jogászegyleti értekezések Vili. kötet 3. lüzetében jelent meg. Ajánljuk t. olvasóink szives figyelmébe. — Gyászliir. Megrendítő csapás érte Pap Elemér komáromi kir. aljbiró urat, főtisztelendő méltóságos Pap Gábor püspök urunk egyetlen fiát, imádott kedves nejének elhunyta által. A kiadott gyászjelentés igv szól: „Vönöczky Pap Kovács elemér kir. aljárásbiró saját, s két kis gyer­meke nevében, Pap Gábor püspök nejével Őzike Karoliná­val, kis-oroszii Mocsi Benő, Róza, Júlia, Erzsiké férj. Zsidó Benőné, Berta és József gyermekeinek valamint a nagy­számú rokonság nevében is fájdalmas szívvel tudatják a felejthetetlen nő, gyermek, nővér és sógornő vönöczki Pap Kovács Elemérné szül. kis-oroszii Mocsy Jankának folyó évi julius 5-én reggeli 1 órakor, életének 20-ik éve- és boldog házasságának 9-ik hónapjában, rövid szenvedés után történt gyászos kimultát. A boldogult földi marad­ványai folyó hó 6-ikán délután 5 órakor fognak a Duna­­sor 93. szám alatti házából az ev. ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Komárom, 1892. julius 5-én. Áldás emlékére.“ A minden vigasztalásnak Isteni nyújtsa enyhítő balzsamát a mélyen sebzett szivekre, a korán elhunyt kedves ifjú nő siri álma fölötti pedig vir­­raszszon a béke angyala ! — A „Protestáns Almanach“ előfizetési árát 10 .frtra lévén kénytelenek felemelni, mindamellett azon m. t. előfizetőinknek kik 3 frt, illetve 2 frt 40 krral előfizetni szívesek voltak, az egész Almanachot méltányossági szem­pontból 5 frt előfizetési árért fogjuk megküldeni, miért is tisztelettel felkérjük, az eddig beküldött összeget 5 frtra méltóztassék. ’iegésziteni. Mások az Almanachot 10 frt előfizetési áron alul nem kaphatják. Teljes tisztelettel Budapest 1892. junius 30. A „Protestáns Almanach“ szer­kesztősége és kiadóhivatala. — Az 1848— 49-i ereklyéknek a fővárosi vigadó­ban látható múzeuma megszerezte Gábor Áronnak összes megmaradt ereklyéit, Turóczi Mózeshez irt rendkívül ér­dekes leveleit, továbbá a könyvet, a melyből Gábor Áron az ágyú öntést tanulmányozta, e könyvnek igen sok lap­jain olvashatók Gábor Áronnak ironnal irt jegyzetei. A kézdi-vásáshelyi ágyuöntő és felszerelő gyármühely képe most készül a leghívebb leirások és rajzok nyomán. E festményen látható Gábor és Turóczi Mózes munkálko­dása az ágyú gyárműhely nagy számú munkásai közt. A kép igen nagy és szép. Az 1848—49-i honvéd-emléklap­ból eddig már igen sok példányt rendeltek meg nemcsak a még élő honvédek, hanem olyan családok is, a kiknek valamelyik rokou tagja részt vett a dicső szabadságharcz­­ban. Az illető 1848 -49-i Honvéd neve és rangja az em­lék-lapon a Hungária által megkoszorúzott keretben arany betűkkel lesz leírva. A névtől jobbra a szabadságharcz nagyjai Damjanich, Perczel, Batthyány, Petőfi, Klapka, stb. továbbá a különféle honvédcsapatok és öltözetek gyö­­nyöríi szinnyomatban láthatók. Ez emléklap díszpéldánya 2 frt, olcsóbb példánya 1 frt. A kép jövedelme a fővárosi vigadóban látható 1848-49-1 magán ereklye gyűjtemény gyarapítására lesz fordítva. HIVATALOS RÉSZ. Pályázat. A tatai ev. ref. egyházmegyébe kebelezett császári evang. ref. egyház javadalmazásra nézve első osztályba sorozott rendes lelkészi állomására, — az egyházmegyei közgyűlés által titkos szavazás utján berendelt, valamint ezen állomásra kijelelt többi lelkész visszalépése követ­keztében újból pályázat hirdettetik. — Felhivatnak azon lelkész urak, — kik ezen állomásra minősítettséggel bír­nak, és azt elnyerni óhajtják, hogy teljesen felszerelt pályázati kérvényüket j. évi julius hó 17-ig Czike Lajos espereshez (O-Szőny, postahely, Kontárommegye) küldjék. Komárom, 1892. julius 1. Pap Gábor, püspök. Pályázat segédtanítói állásokra. A pápai ref. egyházmegyében a csetéuyi, dudari, a.-teveli, tapolczafői, mezőlaki, csöglei segéd-tanitóságokra augusztus hó 20-ig pályázat ujittatik a törvényes fizetésre. Okleveles előnyben részesül s egy év alatt rendes állást nyerhet. Ajánlatok Takácsira (p. h.) az esperest hivatalhoz intézendők. Szekeres Mihály. 1 — 3 esperes. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: NÉMETH ISTVÁN Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főnuinkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1892. az ev. ref. főiskola betűivel.

Next

/
Thumbnails
Contents